Nemzetisport.hu online 2005.07.08 15:34 Frissítve: 2011.11.19 02:47

Baseballos kritika Schmitt és Aján felé

Telefonon kereste meg szerkesztőségünket Vida Péter, a Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség főtitkára. Sportágait ma hajnalban szavazták ki az ötkarikás játékokról, a sportvezető pedig ezzel, és a magyar NOB-tagok kapcsolódó nyilatkozataival kapcsolatban szerette volna megosztani velünk véleményét.

Amint arról beszámoltunk, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szingapúri kongresszusán ma döntött arról, hogy a 2012-es londoni olimpia műsoráról csak a baseball és a softball kerül le. Ez egyrészről megnyugtató hír öttusázóinknak, vízilabdázóinknak, kajakosainknak és kötöttfogású birkózóinknak, akiknek olimpai szereplése - kisebb, illetve nagyobb mértékben - szintén veszélyben forgott, azonban vannak magyar kárvallottjai is a döntésnek.

Sportvezetőink mondták

Schmitt Pál: "Úgy érzem, a baseball és a softball elvesztése nem nagy veszteség: ez a két sport elég frissen került be a programba, és nem tudott gyökeret verni az olimpiai családban."

Aján Tamás: "A baseball és a softball kicsit idegen test volt a programban, (...) véleményem szerint már az elhibázott lépés volt, hogy a nyolcvanas években zöld utat kaptak."
Nevezetesen a hazai baseballosokról és softballosokról van szó, akik még fel sem ocsúdhattak afeletti elkeseredésükből, hogy sportáguk már nem képezi az ötkarikás program részét, amikor a NOB két magyar tagja, Schmitt Pál és Aján Tamás - valljuk be - nem kimondottan együttérző nyilatkozatát is olvasniuk kellett.

Vida Péter, a Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség főtitkára éppen ezért közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe, amelyben reagál a NOB-döntésre és sportdiplomatáink kijelentéseire is. Az alábbiakban ezt a kommünikét olvashatják.

Athén után falnak ment a sportág
Athén után falnak ment a sportág
A Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség sajnálattal értesült a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntéséről, mely szerint sem a baseball, sem a softball nem szerepelhet a 2012-es londoni Olimpia programján.

A NOB-tagok demokratikus és titkos szavazással döntöttek arról, hogy az egyes sportágak maradnak-e az Olimpián, vagy kikerülnek onnan. Az elmúlt hónapokban valamennyi sportág képviselői aktív lobbitevékenységet folytattak a NOB tagoknál abból a célból, hogy meggyőzzék őket arról, mennyire fontos részei a programnak. Ezek alapján várható volt, hogy azok lesznek a "vesztesek" akik kis lobbi- illetve anyagi erővel rendelkeznek.

Véleményünk szerint Szingapúrban nem szakmai döntés született. A NOB tagoknak az előzetesen megfogalmazott kritériumok - elterjedtség a világon, látványosság, nézettség, költségek, korábbi doppingesetek, hagyomány, olimpiai múlt stb. - alapján kellett megítélniük a sportágakat. A baseballt és a softballt valamennyi kontinensen játsszák, több 10 millióan, a baseball 1904-ben szerepelt először az olimpiai programban, 1871 óta zajlik az észak-amerikai profi bajnokság. Nem volt ismertté vált doppingeset az eddigi világversenyeken.

Negatív megítélést jelentett a baseball számára, hogy az olimpiai versenyek alatt nem szünetel az észak-amerikai profi liga, így a legjobbak nem vettek részt az eddigi olimpiákon. Softballban viszont mindig a legjobbak képviselték országukat, a két sportágat így nem lehetett azonos módon megítélni, mégis "éppen" e két rokon sport lett kiszavazva.

Szavazás

Ön melyik olimpiai sportágat törölte volna?

Írja be az itt látható számot!
A döntést kommentáló nyilatkozatában Schmitt Pál nem tartja veszteségnek a két sportág elvesztését, szerinte "csupán egy szűk körnek fűződik ahhoz igazi érdeke, hogy szerepeljen a műsorban". Aján Tamás szerint a baseball és a softball "idegen test volt a programban, egyik sem elterjedt sport, egy igen kis kultúrkör játéka". Ezeket olyan sportvezetők mondták, akik korábban szóbeli ígéretet tettek, hogy támogatni fogják a két sportág olimpiai tagságát. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke elárulta: itt érdekekről és ellenérdekekről volt szó, nem a sport szellemisége dominált, nyilatkozata nem volt méltó sportvezetőhöz.

A Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség a jövőben azon dolgozik tovább, hogy sportágait széles körben megismertesse és elterjessze, sportolói létszámát fokozatosan növelve bebizonyítsa, hogy a baseballnak és a softballnak helye van az elismert sportágak között.

Vida Péter főtitkár