MISUR TAMÁSonline 2004.04.12 22:20 Frissítve: 2011.11.06 02:44

Összeesküvés a Perugia ellen?

Hatalmas vitákat kavart a Serie A 29. fordulójának egyetlen vasárnapi találkozója, a Perugia Internazionale összecsapás, amelyet azért kellett a húsvét első napján játszani, mert a kék-feketék csütörtökön még UEFA-kupa-mérkőzést vívtak Marseille-ben.

A brazil Adrianót (jobbra) kétszer is hiába próbálták megakadályozni a gólszerzésben a Perugia védôi
A brazil Adrianót (jobbra) kétszer is hiába próbálták megakadályozni a gólszerzésben a Perugia védôi
A perugiai meccs rengeteg izgalmat, nagyszerű színvonalat hozott, ám az Inter mindent eldöntő gólja miatt azóta is áll a bál. A 89. percben a görög Karagunisz indította Adrianót és Martinst, akik közül a brazil lesen volt, míg a nigériai nem. Martins kapta a labdát, és begyalogolt vele a kapuig, megszerezve az Inter győztes gólját, de a perugiaiak két tényt vitattak: egyrészt szerintük Adriano hozzáért a labdához, másrészt pedig, ha nem is ért hozzá, mozgásával aktívan részt vett az akcióban, amelyet ezért le kellett volna fújni.
"Messina játékvezető ténykedése újabb bizonyíték arra, hogy a Perugia ellen valakik összeesküvést szőttek, hogy kiejtsék a csapatot az A-ligából – jelentette ki Luciano Gaucci klubtulajdonos. – A következő napokban összegyűjtünk egy dossziéra való anyagot a Perugia által elszenvedett bírói tévedésekből, és benyújtjuk az ügyészségnek, hogy kezdjen el nyomozni csalás miatt."
Az Inter részéről Adriano cáfolta, hogy hozzáért volna a labdához. "Nem nyúltam bele a passzba, sőt lassítottam is, hogy Obafemi megkaphassa, és elindulhasson vele a kapu fele. A gól szabályos volt" – nyilatkozta a brazil, aki azt is elárulta, hogy a BL-indulást jelentő bajnoki negyedik hely és az UEFA-kupa-győzelem közül az előbbit választaná. (Győzelmével az Inter egyébként megelőzte a táblázaton a Laziót, és feljött az ötödik helyre.) A mérkőzés szomorú utóélete, hogy a végig a cserepadon üldögélő Christian Vierit a meccs után fejbe dobták egy üveggel, de szerencsére nem szenvedett súlyos sérülést, hétfőn már tudott edzeni.
Kedd délelőtt 10 órakor ülésezik az a biztonsági és közrendi bizottság, amelynek feladata lesz eldönteni, hogy mikor és milyen körülmények között lehet lejátszani a március 21-én a 47. percben félbeszakadt Lazio–Roma bajnokit. Mint ismeretes, a találkozót szurkolói rendbontás miatt kellett félbeszakítani, és bár a liga kitűzte az újrajátszást április 14-re, a belügyminiszter a fent említett bizottság hatáskörébe utalta át az új időpont kijelölését.

Az NSO ajánlja:

Tabella, fordulóról fordulóra
Az őszi idény eredményei

Minden, amit a bajnokságról tudni kell







Szavazás

Ki nyeri az olasz bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!