Segítettek a Milanon

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.04.10. 23:42
Címkék
A húsvéti ünnepek miatt szombaton rendezték meg az olasz bajnokság 29. fordulójának mérkőzéseit, kivéve a PerugiaInter összecsapást, amelyre vasárnap kerül sor.
Az éllovasok közül a Milan és a Roma is nyert, azaz kettőjük között nem csökkent a különbség, míg az esti rangadón a Juventus nyert a Lazio ellen. A többi eredmény közül érdemes kiemelni a Parma és az Udinese újabb sikerét, valamint a már kiesett Ancona első győzelmét.Az éllovas Milan a kiütéses La Coruna-i vereséggel a hátizsákjában kezdte az Empoli elleni bajnokit, amelyen Ancelotti a Kaká, Rui Costa, Sevcsenko támadó triónak szavazott bizalmat. A hazaiak szinte végigtámadták a mecscset, ám igazi helyzetet alig-alig tudtak kidolgozni, mégis nyertek: a 85. percben a leshatáron kilépő Tomasson kapott labdát, majd nekirohant a kifutó, ám elforduló Balli kapusnak, mire Paparesta játékvezető általános elképedésre 11-est adott, és kiállította a portást. Pirlo bevette a becserélt Cassano hálóját, így a Milan 1–0-ra nyert. "Szerintem meg lehetett adni a büntetőt, bár megértem a vendégek elkeseredettségét, hiszen remekül játszottak. Mi fáradtak voltunk, nem csak fizikailag, hanem lelkileg is, úgyhogy ez a három pont nagyon jól jött a bajnoki cím szempontjából" – nyilatkozta Carlo Ancelotti, a Milan edzője.A játéknap rangadója a szombat esti Juventus–Lazio csata volt. A két gárda hosszú ideig csak szorgos mezőnymunkával – és néhány ziccerrel – szórakoztatta a nézőket, aztán röviddel a lefújás előtt Trezeguet megvillant, így a Juve továbbra is tapad a második Romára. ---- A Milan első számú üldözője, a Roma a Stadio Olimpico betiltása miatt Palermóban, a Renzo Barberáról elnevezett stadionban fogadta a Chievót. Az első félidőben a veronaiak játszottak jobban, de csak szünet előtt tudták kiegyenlíteni Carew gólját. Az egyenlítő találatot szerző Cossato gólörömében nagyon csúnyákat kiabált oda a római kispadnak, a meccset követően ebből óriási felháborodás támadt. Szünet után az eltiltott Tottit nélkülöző "farkasok" Cassano közeli fejesével és a D’Agostino által megzavart Barzagli öngóljával 3–1-re elmentek, és az előnyüket meg is őrizték a végéig. "A Chievo két hete alaposan megszorongatta a Milant, és ellenünk is remekelt, bár a második félidőben már egészen jól játszottunk. Cossato közönségességére nincsenek szavaim" – értékelt Fabio Capello, a Roma mestere. ---- A Romához hasonlóan a Parma is 3–1-re nyert, ám sokkal könynyebben, hiszen a 16. másodperctől kezdve vezetett: a januárban Parmából Leccébe szerződő Sicignano kapus addig cselezgetett a saját 16-osán belül, míg Carbone el nem vette tőle a labdát, és be nem lőtte a hálóba. Ezt követően Gilardino, a hazaiak gólzsákja kétszer, Chevanton, a vendégek gólvágója egyszer volt eredményes, így alakult ki a megérdemelt hazai siker, ám az összképen sokat ront, hogy 2–1-nél a játékvezető teljesen érthetetlen módon nem adta meg Franceschini szabályos fejes gólját. "Nagyon elégedett vagyok a fiúkkal, hiszen sorozatban a harmadik mecscsünket nyertük meg. Remélem, hogy Gilardino a következő idényben is velünk marad" – nyilatozta Cesare Prandelli, a Parma szakvezetője.
Távirati stílusban a többi mérkőzésről: Anconában a Bologna ugyan vezetést szerzett, de az eddig nyeretlen hazaiak a horvát Rapaic vezetésével fordítottak, így – bár matematikailag már kiestek – megszerezték első győzelmüket a 2003–2004-es idényben; Bresciában az unalmas első félidőt egy izgalmas második követte, ám gól nem született, így nem sokat számít, hogy pontozással a hazaiak nyertek volna a Modena ellen; Reggio Calabriában a hazai gárda vagy féltucatnyi helyzetet (köztük Cozza révén egy tizenegyest!) hagyott ki, az Udinese viszont gyakorlatilag egyetlen lehetőségből szerezte meg a győztes gólt egy olyan találkozón, amely a kettős kiállítással végződött Pizarro-Di Michele bokszmérkőzésről is emlékezetes lesz; Sienában szünet előtt a Sampdoria, szünet után a hazai gárda játszott jobban, de annyira jól egyik sem futballozott, hogy bevehette volna az ellenfél kapuját.

Tv: a Sport1 vasárnap 14.45-től közvetíti a Perugia–Inter összecsapást, majd hétfőn 19.30-tól sugározza a forduló összefoglalóját ---- A Milan játékosai félve léptek pályára a San Siróban, hiszen először játszottak a saját közönségük előtt azóta, hogy szerdán 4–0-ra vereséget szenvedtek La Corunában a Deportivótól, és ezzel kiestek a Bajnokok Ligájából. Nem tudjuk, hogy Maldiniék tartottak-e a drukkerek reakciójától, ám ha igen, akkor gyorsan bebizonyosodott, hogy nem kellett volna: a meccs előtt melegíteni érkező játékosokat hatalmas taps fogadta a stadionban, az ultrák soraiban pedig feltűnt a "Veletek együtt harcolunk a bajnoki címért" transzparens, amely egyértelműen jelezte, hogy még a legvérmesebb szurkolók is megbocsátották a csapatnak a csúfos "eurokudarcot". ---- 37. forduló: AlbinoLeffe–Avellino 1–0 (Bonazzi 24.), Ascoli–Ternana 3–2 (Cristiano 16., Colacone 47., Di Venanzio 79., ill. Zampagna 31. és 82.), Bari–Salernitana 3–0 (De Franceschi 9., Cordova 61. – 11-esből, Motta 84. – 11-esből), Catania–Torino 2–0 (Mascara 14., Grieco 65.), Como–Atalanta 0–3 (Saudati 37. és 42. – a másodikat 11-esből, Pazzini 78.), Genoa–Fiorentina 2–1 (Rossi 27., Gemiti 37., ill. Riganó 50.), Napoli–Palermo 1–1 (Dionigi 28. – 11-esből, ill. A. Filippini 40.), Piacenza–Pescara 2–1 (Riccio 50., Beghetto 64., ill. Calaió 73.), Treviso–Livorno 1–1 (Pianu 35., ill. Vigiani 22.), Venezia–Cagliari 1–2 (Poggi 89., ill. Albino 38., Bianchi 88.), Verona–Messina 0–0, Vicenza–Triestina 1–1 (Schwoch 88., ill. Pecorari 89.)
Az állás: 1. Palermo 65 pont, 2. Messina 62 (52–34), 3. Atalanta 62 (46–30), 4. Livorno 61, 5. Piacenza 60, 6. Cagliari 59, 7. Fiorentina 56, 8. Triestina 55, 9. Ternana 54, 10. Catania 53, 11. Vicenza 51, 12. Torino 50, 13. Napoli 47, 14. Genoa 46, 15. AlbinoLeffe 44, 16. Treviso 43 (38–36), 17. Ascoli 43 (39–44), 18. Venezia 41 (29–40), 19. Salernitana 41 (28–41), 20. Verona 40, 21. Pescara 38, 22. Bari 37, 23. Como 32, 24. Avellini 28
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik