MISUR TAMÁSonline 2004.03.21 23:24 Frissítve: 2010.11.15 00:06

Félbeszakadt a római rangadó

Furcsa fordulót rendeztek a hét végén a Serie A-ban, hiszen mindhárom rangadót "eltolták" a vasárnap délutáni időpontról, így a megszokott "sávban" csak kisebb fajsúlyú találkozókat tartottak.

Amikor még a játéké volt a fôszerep: Giannichedda (jobbról a második) és Emerson küzd a labdáért a Stadio Olimpicóban
Amikor még a játéké volt a fôszerep: Giannichedda (jobbról a második) és Emerson küzd a labdáért a Stadio Olimpicóban
Ami biztos: a Milan továbbra is magabiztosan vezeti a táblázatot, a Roma Lazio elleni derbije félbeszakadt, a Juventus lemondhat bajnoki címe megvédéséről, az Inter pedig csaknem két hónap elteltével újra bajnoki mérkőzést nyert. Hátul javult a Bologna, a Reggina és a Perugia, ebből következően romlott a Brescia, a Modena és a Lecce helyzete.
A három dobogósból kettő, a Milan és a Juventus már szombaton pályára lépett, és a meccsükről be is számoltunk lapunk vasárnapi számában. A nyilatkozatokkal viszont még adósak vagyunk, márpedig ezek is "szerves részei" a rangadókról szóló tudósításoknak.
Az unalmasra sikerült Udinese–Juventus összecsapást követően Marcello Lippi, a torinóiak mestere igyekezett félig telinek látni a poharat: "Fontos pontot szereztünk egy kiváló csapat ellen. Az első félidőben mi voltunk a jobbak, a másodikban aztán visszaestünk, mert az elmúlt napok meccsdömpingje érezteti a hatását."
A Milan–Parma összecsapás után Carlo Ancelotti, az éllovas piros-feketék trénere mosolyogva nyilatkozott: "Nagyon ügyesek voltunk, mert nem kapkodtunk, nem erőltettük a támadásokat, viszont rendkívül jól indultunk meg mélységből. A Parmának is voltak helyzetei, de az az ő érdeme, és nem a mi gyengeségünk. Most nem szabad a táblázattal foglalkoznunk, az a lényeg, hogy ugyanígy játsszunk a továbbiakban is."
Silvio Berlusconi klubelnök (és miniszterelnök) a meccs után átigazolási híreket erősített meg, illetve cáfolt: "A nyáron meg akarjuk venni Davidsot, mert Barcelonában bebizonyította, hogy milyen kiváló labdarúgó. Vieri megvétele nem szerepel a terveink között, a többi név pedig már ismert a sajtóból." (Itt elsősorban Stamra gondolhatott.) A meccs legjobbjának megválasztott Kaká nyilatkozata: "Nem volt könnyű mérkőzés, mégis nagy-szerűen éreztük magunkat a pályán. Épp az imént beszéltem Sevával arról, hogy mind a három gólunknál a teljes parmai védelmet kicseleztük, a kapust is beleértve."
Claudio Cesare Prandelli, a Parma mestere szerint a Milan a játékvezető segítségének köszönhetően nyert: "Az első percekben szabályos gólt szereztünk, amelyet Farina a kapus támadása címén nem adott meg a bíró, a Milan harmadik gólja előtt pedig Seedorf kezezett." Mit lehet ehhez hozzátenni? Igaza van.


2/2. rész: Sajnos nem a futball volt a főszereplő