Magyarázkodni nem akar

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.11.04. 22:09
Címkék
Amit az utolsó előtti fordulóban már sejteni lehetett, az szombaton bebizonyosodott: Rabóczki Balázs csapata, a Norrköping búcsúzott a svéd első osztálytól. A dunaújvárosiak volt kapusa érthetően nincs a legjobb hangulatában mostanság, úgy érzi, bármit is mondana a maga mögött hagyott bajnoki esztendőről, az magyarázkódásnak tűnne a kiesés ténye mellett. Azonban akiknek az elmúlt hónapokban módjuk volt követni a svéd bajnokság eseményeit, azok tudhatják, ez közel sincs így&
A Norrköping jól járt Rabóczki Balázzsal – a magyar kapus legalább bravúrosan védett
A Norrköping jól járt Rabóczki Balázzsal – a magyar kapus legalább bravúrosan védett
A Norrköping jól járt Rabóczki Balázzsal – a magyar kapus legalább bravúrosan védett
A Norrköping jól járt Rabóczki Balázzsal – a magyar kapus legalább bravúrosan védett
A Norrköping jól járt Rabóczki Balázzsal – a magyar kapus legalább bravúrosan védett
A Norrköping jól járt Rabóczki Balázzsal – a magyar kapus legalább bravúrosan védett
Rabóczki Balázs ugyanis az a labdarúgó a Norrköping játékoskeretében, akinek aligha érheti kritika a teljesítményét. Mindenfajta kommentár mellett álljon itt az, hogy az egyik legnagyobb példányszámú svéd újság, az Astonbladet év végi összesítésében– Svédországban nincs csak kimondottan sporttal foglalkozó lap – a magyar kapus 11. lett a játékosok összesített rangsorában. Az már szubjektív megközelítése a történteknek, azonban több svéd szakember véleményét takarja, amennyiben nem Rabóczki áll a norrköpingiek kapujában, akkor az együttes már fordulókkal korábban búcsút mondott volna a legjobbak mezőnyének.
– Emlékszem arra, milyen hatalmas volt önben a várakozás, amikor aláírta a Norrköpinghez a szerződését. Élete egyik nagy vágya vált valóra, hiszen a magyarnál jóval komolyabb bajnokságba igazolhatott, ugyanakkor abban is bízott, hogy új csapata a dobogós helyekért lesz versenyben. Ez utóbbi vágyával alaposan melléfogott…
– Nézze, voltak előzetes információim a leendő klubomról, és a hírek arról szóltak, hogy valóban komoly célokat kell teljesítenie a csapatnak – kezdte a beszélgetést Rabóczki Balázs. –Csakhogy az első hét forduló, ami az itteni bajnokság tavaszi idényének felelt meg, hamar bebizonyította, az előző bajnoki évben is csak osztályozóval bentmaradt gárdának komoly gondjai lesznek a folytatást illetően. Sajnos, nem tévedtem…
–A záróforduló előtt szinte mindenki biztos volt abban Svédországban, hogy a már kiesett Kalmar mellet a Norrköping lesz a másik búcsúzó. Végül úgy alakult a helyzet, hogy kaptak még egy utolsó esélyt, igaz, nem tudtak vele élni.
–Csak egy adalék arról, hogy milyen volt ez a bajnoki évünk. Az utolsó előtti mérkőzésen, amikor egy győzelemmel a saját kezünkbe vettük volna a sorsunk irányítását, hazai pályán úgy játszottunk döntetlent, hogy a második félidő közepén még kettő nullára vezettünk, majd az ellenfelünk, az Örgryte a nyolcvanhetedik percben egyenlített. Aztán következett a záróforduló. A legnagyobb riválisunk, a Göteborg a már kiesett Kalmart fogadta, és bár mindenki biztosra vette a hazai győzelmet, a vendégek nyertek kettő nullára. Mi a Sundsvall vendégeként egy egyes félidei állásnál tudtuk, hogy a Göteborg vesztésre áll az első játékrészt követően, ám hiába rúgtunk kapufát a nyolcvanadik percben, nem voltunk képesek olyan támadó futballra, amely eredményre vezetett volna. Profi sportemberként nagyon rosszul érint a kiesés, ugyanis érzésem szerint mindent megtettem a csapatért. Azonban bármilyen fájó kijelenteni, a két leggyengébb együttes búcsúzott az első osztálytól.
–Az mennyire javít a közérzetén, hogy szurkolók és szakemberek egyaránt elismerően beszélnek az ön teljesítményéről?
–Azt tudni kell, hogy egy csapat eredményességét döntően határozza meg a jó kapusteljesítmény. Ha ebből a szemszögből nézem az eseményeket, akkor csalódott vagyok, hiszen nem tudtam segíteni a bentmaradásért vívott harcban. Ugyanakkor ha visszatekintek a magam mögött hagyott huszonhat bajnoki meccsre, akkor büszkén mondhatom, hogy csak egyetlen találkozó volt, amikor nem tudtam hozni magamat. Azt hiszem, az első úgynevezett profi évemben ez nagy egyéni siker.
–Bár még két évig érvényes a megállapodása a Norrköpinggel, azért kínálja magát a kérdés: benne lesz-e a neve a svéd gárda jövő évi játékoskeretében?
– A Norrköping szeretne megtartani, de úgy látom, az elöljárók megértik, komoly karriert akarok befutni, és ahhoz minimálisan továbbra is a svéd első osztályban kell védenem. Úgy tudom, van érdeklődés irántam Svédországból és külföldről egyaránt, és minden azon múlik, hogy a jelenlegi klubom az anyagiakat illetően meg tud-e egyezni valamelyik kérővel.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik