Néhány centi hiányzott

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.08.15. 21:28
Címkék
Vincze Ottó (képünkön) a 29. percben megvillant, Roy Carroll pedig fohászkodhatott (Fotó: Németh Ferenc)
Vincze Ottó (képünkön) a 29. percben megvillant, Roy Carroll pedig fohászkodhatott (Fotó: Németh Ferenc)
Vincze Ottó (képünkön) a 29. percben megvillant, Roy Carroll pedig fohászkodhatott (Fotó: Németh Ferenc)
Vincze Ottó (képünkön) a 29. percben megvillant, Roy Carroll pedig fohászkodhatott (Fotó: Németh Ferenc)
Vincze Ottó (képünkön) a 29. percben megvillant, Roy Carroll pedig fohászkodhatott (Fotó: Németh Ferenc)
Vincze Ottó (képünkön) a 29. percben megvillant, Roy Carroll pedig fohászkodhatott (Fotó: Németh Ferenc)
Pályára lépett az Újpest elleni Szuperkupa találkozón, játszott az egerszegiek eddigi egyetlen bajnoki mérkőzésén a Bozsik-stadionban, a jobbak közé tartozott az NK Zagreb elleni két Bajnokok Ligája összecsapáson, de igazán most, a Manchester United elleni kilencven perc során mutatta meg, hogy miért is szerződtették őt a zalaegerszegi vezetők. Vincze Ottó legszebb napjaira emlékeztetően futballozott, a világsztárok ellen több olyan megoldást is bemutatott, melyet sokan még a grundokon, baráti társaságban sem mernek megkockáztatni. A zalaiak középpályása azt már a meccs előtt sem titkolta, hogy számára két együttes képviseli a "csúcs” kategóriát, mégpedig a Real Madrid és a United. Nos, így utólag elmondható, az egyik "csúcs”, vagyis az angol elitalakulat ellen a ZTE játékosa minőségi futballt mutatott be.

– Kevés magyar labdarúgónak adatik meg, hogy egy Manchester-kvalitású csapat ellen futballozhasson, az pedig még kevesebbnek, hogy egy ilyen kilencven percet követően győzelmet ünnepelhesen. Egyet aludva a történtekre, miként látja a szerda esti eseményeket?

– Sajnálom, hogy magyar csapat ritkán játszhat ilyen meccset, ugyanis vallom, hogy megfelelő menedzselés esetén hazai együttes igenis képes lehet ilyen bravúrra – mondta Vincze Ottó. – Nagyon örülnék annak, ha évente lehetne ilyen csapatokat Magyarországra hozni, a fantasztikus közönség igenis megérdemelné ezt. Nem akarok nagy szavakat használni, mégis azt kell mondanom, szenzációs ütközet volt. Voltak hibáink, ráadásul a hatvanadik perc tájékán elfáradtunk, ám a taktikai utasításokat betartottuk, nem kaptunk gólt és ez a felkészültségünket bizonyítja. Mindenki jól teljesített, de ennek a mérkőzésnek számomra egyértelműen a gólszerző Koplárovics Béla a hőse. Ô még nem is tudja, hogy könnyen lehet: húsz év múlva a drukkerek már elfelejtik, hogy Csóka Zsolt remekül őrizte Ruud van Nistelrooyt, de arra emlékezni fognak, hogy ki lőtte a gólt a világhírű Manchester Unitednek.

–Amikor a negyedik percben Ole-Gunnar Solskjaer lövése kis híján kettétörte a kapufát, nem fordult meg a fejében, hogy itt bizony a vége akár súlyos vereség is lehet?

– Németországban tanultam meg, hogy ami elmúlt, az elmúlt. Nem ment be a lövés, jöttek a következő rohamok, azokra kellett koncentrálni. Azt viszont már akkor is éreztem, hogy nem görcsölünk, viszont megvan bennünk a szükséges becsvágy.
–A lelátóról úgy tűnt, hogy hihetetlenül lezseren, magabiztosan futballozik. Igaz, ez a lezserség két hatalmas hibát is eredményezett…

– Ugyanúgy készültem a találkozóra, mint máskor, ezúttal is fontosak voltak számomra az első labdaérintések. Sajnos, valóban voltak hibák, akadt olyan időszak, amikor eltűntem a mezőnyben, és ez egyértelműen a meccshiányra vezethető vissza. Tudom, ha jönnek sorozatban a mérkőzések, akkor megszűnnek ezek a holtpontok. Ettől függetlenül boldog vagyok, hiszen bebizonyítottuk, ha meg merjük csinálni azt, amit elterveztünk, akkor egy az egyben is van keresnivalónk a sztárok ellen.

– Össze lehet hasonlítani a mostani sikert a hét évvel ezelőtti, Ferencváros aratta Bajnokok Ligája győzelmekkel?

– Ez a győzelem az én szempontomból annyiban más, hogy hét évvel idősebb lettem, és az elmúlt időszak nem ilyen sikerekkel volt teli. Legutóbb Cottbusban alig jutottam szóhoz, ezért is jelent számomra sokat ez a győzelem, a mutatott játék.

– A szerdai bravúr jelentheti azt, hogy megnőttek a ZTE esélyei a Bajnokok Ligája csoportjába jutást illetően?

– Sportember olyat nem mondhat, hogy nincs esély. Az elkövetkezendő két hetet arra kell felhasználnunk, hogy a bajnokságban összeszedjük magunkat, aztán meglátjuk, hogy mindez mire lesz elég Manchesterben. Ott más lesz a játék képe, mint volt a Puskás Ferenc-stadionban, egészen biztosan a pokol vár majd ránk. Azonban ha egy kicsit elszakadok a realitásoktól, akkor azt mondom, ha a visszavágón megússzuk az első húsz percet, aztán eleresztek egy harmincméteres lövést, és az megakad a manchesteri hálóban, akkor már nem biztos, hogy kapunk három gólt…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik