Nemzetisport.hu online 2002.06.23 20:21 Frissítve: 2010.10.28 02:39

Elhunyt Zsolt Róbert

Hosszas betegség után, életének 78. évében elhunyt Zsolt Róbert, a magyar sportújságírás egyik meghatározó alakja. A Magyar Nemzet hajdani sportrovatvezetője a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben publicisztikáival iskolát teremtett. Munkásságát többek között Feleki László-díjjal, Arany tollal és Pulitzer-életműdíjjal ismerték el.

Ha nincsen a sport, talán már az első műtét után sem áll talpra. A gyilkos kór a tüdejét támadta meg, az operáció után azonban hihetetlen szívóssággal született újjá, mert ugyan mi lett volna az elmaradhatatlan tenisz- és bridzspartikkal nélküle, az évtizedes barátokat mégsem hagyhatta cserben. Régi vágású polgárként a tenisz volt a nagy szerelme, pedig a sport világába a negyvenes évek végén még röplabdázóként robbant be, mi több, ebben a Magyarországon igazán szovjet közvetítéssel meggyökerezett játékban a válogatottságig vitte. Ilyen a sors; pedig ha valaki, ő aztán újságíró mivolta ellenére sem volt az orosz fegyverekkel a nemzetre erőszakolt diktatúra szekértolója. A forradalom után hallgatásra is kényszerítette a hatalom, persze, mi másra számíthatott az a lapkészítő, aki '56 novemberében még Rákosi elvtárs házának padlására küldte a riportereit, dokumentumok után kutakodni.
Noha felbukkant a Népsportnál is, ha nincs a Magyar Nemzet, s nincs Mihályfi Ernő, akkor Zsolt Róbert talán elvész a magyar sportújságírás számára. A legendás főszerkesztő azonban hallgatólagosan áldását adta arra, hogy a partvonalon kívülre szorult tollforgató érdemben visszatérjen a szakmába. Igaz, szerkesztőségi legendák szerint eleinte a köszönését sem fogadta, ám ez a tudomásul nem vétel csupán a külvilágnak szóló, látszatmogorvaság volt. Mihályfi is tudta jól, hogy igazi tálentumra lelt Pethő Sándor legendás lapja, s a véletlenek összjátékának köszönhetően: a Pataki Károly sportrovatvezetése idején megszülető – olykor a főnöke helyett vagy éppen nevében megírt – tárcáival ugyanis Zsolt Róbert műfajt teremtett.
Na igen, azok a legendás szombati tárcák. A hét végi Magyar Nemzetnek amúgy is megkülönböztetett becsülete volt az olvasók körében, a napilapi cikkentyűk amúgy törvényszerű percéletűségét túlélő anyagai miatt, s e publicisztikák sorát gazdagították Zsolt Róbert írásai is. Azok is szívesen olvasták őt, akik amúgy nem tartoztak az elvakult sportrajongók közé, hiszen minden sorából sugárzott a hozzáértés, s ami legalább ennyire fontos, ha éppen nem fontosabb: a sport és a sportolók őszinte tisztelete, szeretete. Olykor keményen bírált, gyakorlatilag mégsem gyűjtött ellenségeket, mert szakszerűsége kikezdhetetlen volt, s ha kritizált is, zsurnalisztikájából hiányzott a manapság oly divatos, ám a műfajt menthetetlenül lejárató okoskodó-bulváros vitrioloskodás. Ha pedig kiállt egy ügy mellett, azt következetesen képviselte, akár az aktuális sportpolitika ellenében is. Emlékezetes, az akadékoskodókkal szemben milyen elszántan harcolt azért, hogy a Formula–1 megmutathassa magát az akkoriban még vasfüggönnyel kettészelt Európa keleti felének e kis országában is.
A hála, persze, nem törvényszerű kísérője az újságírói hivatásnak sem. Így aztán hiába volt cikkekben és könyvekben megtestesülő korszakos életműve (hogy a játékos kalandozás sem állt messze az egyéniségétől, azt jelzi, olykor még krimiket is írt), a Magyar Nemzetnél három évtizednyi rovatvezetés után felvállalt főszerkesztő-helyettességnek az akkori lapgazdák modortalansága okán rossz szájízzel intett búcsút. Ám ha voltak is egyéni sérelmek, az újságra sosem haragudott, a Magyar Nemzet számára azután is szent volt és sérthetetlen, amikor kurtán-furcsán nyugdíjazták, és amíg lehetett és kérték egy-egy tárcával még jelentkezett.
Újjáéledő betegsége az utóbbi időben már a teniszpályától is távoltartotta. Sorsa tehát úgy volt megírva, hogy a toll után a rakett is kihullott a kezéből, mégsem panaszkodott. Amilyen csendben alkotott, olyan nesztelenül köszönt el e világtól. Ezernyi cikke és vagy féltucat könyve a bizonyság rá, hogy nem távozott nyom nélkül.
S. Tóth János