Videó: amikor Puskással a kispadon négyet rámoltunk be az íreknek

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2021.06.08. 11:01
null
Puskás Ferenc 1993-ban négy mérkőzésen irányította a magyar válogatottat (Fotó: MTI, archív)
Kedden este 20 órától az újpesti Szusza Ferenc Stadionban a közelgő Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzését Írország ellen játssza a magyar labdarúgó válogatott.  Amikor sorozatunkban ezúttal a magyar szempontból talán legkedvesebb emlékű ír–magyar találkozót elevenítjük fel, amikor 1993 májusában David O'Leary búcsúmérkőzésén Dublinban nagyot fordítva 4–2-re győztük le a szigetországiakat.

Miután 1993 tavaszán a görögök elleni 1–0-s hazai vereséggel a válogatott elveszítette a reális esélyét arra, hogy kijusson az amerikai világbajnokságra, lemondott a magyar futball első külhoni szövetségi kapitánya, Jenei Imre. Ezt követően Szepesi György javaslatára négy mérkőzésre Puskás Ferencet, az Aranycsapat legendás csapatkapitányát nevezték ki a posztra, és ezzel a húzással újra a nemzetközi érdeklődés középpontjába került a magyar válogatott.

Öcsi bácsi bemutatkozása nem volt túl szerencsés, hiszen csapata a vb-selejtezőkön előbb a svédektől itthon 2–0-s, majd az oroszoktól Moszkvában 3–0-s vereséget szenvedett, majd ezt követte az írek elleni dublini barátságos mérkőzés. A házigazdák szurkolói az Arsenalban focizó büszkeségüket, David O'Learyt éltették abból az alkalomból, hogy utoljára szerepelt a válogatottban. A magyar játékosok mintha az öltözőben maradtak volna, mert azt a „ritka bravúrt" sikerült véghez vinniük, hogy a magyar középkezdés után 15 másodperccel már az írek vezettek, sőt, a 4. percben már 2–0 volt oda. Az első gólt lövő Roy Keane lenézően vigyorgott a magyar védelem hibáin, majd az első negyedóra végén elhagyta a pályát, a pocsék kezdés pedig már-már a mexikói Irapuatót idézte.

A második félidő ezúttal nem csak a támadás irányának szempontjából jelentett fordulatot. A csereként pályára küldött újonc, a kispesti Hamar István parádésan mutatkozott be, első válogatottbeli labdaérintéséből szépített, majd bő negyedóra elteltével újra betalált. Az időközben sok cserével felfrissített írek már nem tudtak újra felpörögni, így a hajrában a Rókának becézett Balog Tibor és Urbán Flórián egy-egy góljával 4–2-re nyert a magyar válogatott. Megszületett tehát Puskás Ferenc első diadala magyar kapitányként, az egyetlen szépséghiba, hogy az írek később – valószínűleg a vereség hatására – nem ismerték el a találkozót hivatalos válogatott mérkőzésnek, így az a nemzetközi statisztikákból is hiányzik…

Azóta egyébként csak egyszer találkoztunk az írekkel, 2012 júniusában 0–0-ra végzett a két csapat a Puskás Ferenc Stadionban. A mieink közül az akkori csapatból Bogdán Ádám és Szalai Ádám tagja most is a keretnek.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik