Vb 2022: Olyan csoport ez, amelyben van keresnivalónk – Nikolics

H. D., P. T.H. D., P. T.
Vágólapra másolva!
2020.12.08. 10:04
null
Nikolics Nemanja (23) szerint olyan csoportba kerültünk, amelyben van keresnivalónk (Fotó: Szabó Miklós)
Mint arról beszámoltunk, hétfőn tartották meg a svájci Zürichben a 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőinek sorsolását. A magyar válogatott a harmadik kalapból várta a sorsolást, és Anglia, Lengyelország, Albánia, Andorra, San Marino társaságában az I-csoportba került. A történteket Marco Rossi szövetségi kapitány, valamint a csapatának több tagja értékelte.

 

„Hadd kezdjem egy érdekességgel: a hat válogatottból háromnál olasz edző dolgozik – utalt arra mosolyogva a Magyar Labdarúgó-szövetség Instagram-oldalán nyilatkozó Marco Rossi, hogy Albániát Edoardo Reja, San Marinót Franco Varrella irányítja. – Nem a legerősebb csoport a miénk, de nem is a leggyengébb, úgy vélem, közepesen nehéz hatos tagjai lettünk. Jóllehet ezúttal is bebizonyosodott, a sorsolásoknál általában nincs nagy szerencsém. Angliánál nehezebb ellenfelet nemigen kaphattunk volna az első kalapból, és persze Lengyelország is roppant erős, ráadásul soraiban tudhatja az elmúlt tíz év szerintem egyik legjobb középcsatárát, Robert Lewandowskit. Semmi kétség, Albánia a negyedik kalap erősebb válogatottjai közé sorolandó, de Andorrát és San Marinót is vétek lenne lebecsülni. A közelmúltból éppen Andorra kapcsán emlékezhetünk arra, hogy a kiscsapatok veszélyesek tudnak lenni, ha nem veszik őket kellőképpen komolyan. Nem mi vagyunk a csoport favoritjai, de ne feledjük, hogy az elmúlt hónapokban többször is sikerült borítanunk a papírformát!”

A zürichi rendezvényt már olaszországi otthonából követő kapitány nem titkolta, Anglia ellen nem sok esélyt lát a pontszerzésre, de a Lengyelország elleni párharcokat már nem tartja előre lefutottnak.

„Észnél kell lennünk…”
„A lengyelek nyilván erősek, a magyarok meg az idén feljutottak a Nemzetek Ligája legfelső osztályába, úgyhogy ezek lesznek a legnehezebb mérkőzéseink. A többi csapatot sem szabad lebecsülnünk, játékoskoromból emlékszem, hogy az ilyen meccsek is be tudnak vinni az erdőbe” – mondta a BBC-nek Gareth Southgate, Anglia szövetségi kapitánya.
„Nem a legnehezebb csoportba kerültünk, bár Anglia kimagaslik a hatosunkból. Magyarország és Albánia izgalmas rivális, míg Andorra és San Marino egyaránt szerezhet meglepetést. Emlékszem, utóbbi ellen futballistaként játszottam, akkor egy góllal nyertünk. Észnél kell lennünk, és akkor nem lehet baj” – idézi a TVP Sport Jerzy Brzeczeket, Lengyelország szövetségi kapitányát.

„Legyünk őszinték, Anglia és Magyarország között nagy a különbség, ám a lengyelek annyival nem jobbak nálunk, hogy feltartott kézzel menjünk ki a pályára. Úgy hiszem, ellenük már bármi megtörténhet, főleg akkor, ha ugyanaz a kiváló hozzáállás jellemez majd bennünket, ami az elmúlt három hónapban. Egyet ígérhetek: a lehető legjobban felkészülünk az összes meccsre, és ami tőlünk telik, megtesszük a sikerért. Nagy lehetőség előtt állunk, jövőre a vb-selejtező mellett az Eb-n is pályára lépő játékosok megmutathatják, mire képesek a legjobb csapatok ellen. Benne van a pakliban, hogy vereséget szenvedünk Anglia, Lengyelország, illetve Franciaország, Portugália vagy Németország ellen, de ha így is történik, nem mindegy, hogyan kapunk ki. Elszánt, harcos csapatot akarok látni, amely bizonyítja, hogy jó úton halad.”

A sorsolást a magyar válogatott több játékosa is értékelte a Nemzeti Sportnak.

„Érdekes csoport... Ha a realitást nézzük, harmadikként sorsoltak ki, ez lenne a helyünk. De az utóbbi időben megmutattuk, nem mindig a papíron erősebb csapat jut tovább. Angliával és Lengyelországgal szemben tapasztalhatjuk, ezen a szinten hol tartunk. Már most várom a selejtezőt. Egyből megfordult a fejemben, itt a lehetőség, hogy Andorrának visszavágjunk, és bizonyítsuk, a három évvel ezelőtti vereség csak kisiklás volt” – mondta Sallai Roland, a válogatott támadója.

„A családdal néztük közösen a sorsolást. Amikor megvoltak a csoportok az első két kalapból, a menyasszonyom megjósolta, az angolok mellé kerülünk. Bejött. Örültem neki, két olyan válogatottal találkozhatunk, amely jó futballt játszik. Izgalmas csoport, Anglia erős együttes, ám a futballban bármi megtörténhet. A lengyeleket meg lehet szorítani, de igazából a többiek ellen is meg kell izzadnunk” – fogalmazott Kalmár Zsolt, a válogatott középpályása.

„Örülök, hogy Lengyelországot kaptuk. Angliát senkinek sem kell bemutatni. Olyan csoport ez, amelyben van keresnivalónk. Nem azt mondom, hogy csoportelsők leszünk, de harcban lehetünk érte. Senkit sem szabad lebecsülni, de az első két hely elérésére van esélyünk. Ehhez az kell, hogy hozzuk a mostanában mutatott formánkat. Albánia is erős válogatott, a mai futballban nincs könnyű mérkőzés. Jó lenne, ha Magyarország újra világbajnokságon szerepelne” – értékelt Nikolics Nemanja, a válogatott támadója.

A SELEJTEZŐSOROZAT JÁTÉKNAPJAI
1. forduló: 2021. március 24., 25.
2. forduló: 2021. március 27., 28.
3. forduló: 2021. március 30., 31.
4. forduló: 2021. szeptember 1., 2.
5. forduló: 2021. szeptember 4., 5.
6. forduló: 2021. szeptember 7., 8.
7. forduló: 2021. október 8., 9.
8. forduló: 2021. október 11., 12.
9. forduló: 2021. november 11., 12., 13.
10. forduló: 2021. november 14., 15., 16.
Pótselejtező, elődöntő: 2022. március 24., 25.
Pótselejtező, döntő: 2022. március 28., 29.
A pontos menetrendet később teszik közzé.

„Nem könnyű csoport, minden pontért meg kell küzdenünk. Tudtuk, hogy az első két kalapból nem érkezhet könnyű rivális, mégis azt mondom, lehet esélyünk legalább arra, hogy a második helyért versenyben legyünk. Angliának és Lengyelországnak is örülök, jelentős játékerőt képviselnek, mégsem aggódom, hiszen az utóbbi időben bizonyítottuk, nálunk erősebb válogatottak ellen is helytállunk” – mondta Loic Nego, válogatott középpályása.

„Lehetett volna nehezebb és könnyebb is a csoportunk. Leginkább önmagunkban kell bízni. Csoda kellene ahhoz, hogy egyenes ágon kijussunk, a magam részéről a pótselejtezős lehetőségnek is örülnék. Az angol válogatott tele van sztárral, egyértelmű favorit a csoportban, kérdés, idehaza mit játszunk ellene. A lengyel Robert Lewandowskit meg senkinek sem kell bemutatni” – fogalmazott Varga Kevin, a válogatott támadója.

„Figyelemmel követtem a sorsolást. Anglia ellen mindig jó futballozni, gondoljunk csak bele, a válogatott a Wembleyben léphet pályára, ha minden jól alakul, telt ház előtt. Az angolok egyértelmű favoritok, és meg is nyerik a csoportot, a magyar válogatott a második helyért lehet harcban. Andorra és San Marino nem okozhat nehézséget. Fontos lesz, hogy a játékosok milyen állapotban vágnak neki a selejtezőnek” – értékelt Erwin Koeman, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

A 2022-ES VB EURÓPAI SELEJTEZŐJÉNEK CSOPORTSORSOLÁSA
A-CSOPORTB-CSOPORTC-CSOPORTD-CSOPORTE-CSOPORT
PortugáliaSpanyolországOlaszországFranciaországBelgium
SzerbiaSvédországSvájcUkrajnaWales
ÍrországGörögországÉszak-ÍrországFinnországCsehország
LuxemburgGrúziaBulgáriaBosznia-HercegovinaFehéroroszország
AzerbajdzsánKoszovóLitvániaKazahsztánÉsztország
F-CSOPORTG-CSOPORTH-CSOPORTI-CSOPORTJ-CSOPORT
DániaHollandiaHorvátországAngliaNémetország
AusztriaTörökországSzlovákiaLengyelországRománia
SkóciaNorvégiaOroszországMAGYARORSZÁGIzland
IzraelMontenegróSzlovéniaAlbániaÉszak-Macedónia
FeröerLettországCiprusAndorraÖrményország
MoldovaGibraltárMáltaSan MarinoLiechtenstein
ELLENFÉLNÉZŐ

ANGLIA

FIFA-ranglista: 4.

Az első kalapból sorsolt vetélytársunk erejéről sokat elmond, hogy a legértékesebb játékoskerettel büszkélkedhet a világon. Az átigazolásokkal foglalkozó transfermarkt.de az angol válogatott labdarúgóinak értékét összesen 1.33 milliárd euróra becsüli. Gareth Southgate szövetségi kapitány játékosai közül Raheem Sterling (Manchester City, 128 millió euró), Harry Kane (Tottenham Hotspur, 120 millió euró) és Trent Alexander-Arnold (Liverpool, 110 millió euró) is kiemelkedik, a nemzeti csapatban tehát jószerével Premier League-ben futballozó klasszisok szerepelnek.

Örökmérleg: 5 győzelem, 2 döntetlen, 15 vereség

LENGYELORSZÁG

FIFA-ranglista: 19.

Noha a két nemzet barátságot ápol egymással, a pályán aligha kímélik egymást a játékosok. A lengyelek legnagyobb sztárja Robert Lewandowski, aki az idén minden megnyert klubjával. A Bayern München gólvágója öt trófeával gazdagodott 2020-ban, emellett ő lett az Év játékosa az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és az Európa vezető sportújságait tömörítő ESM (European Sport Media) – köztük a Nemzeti Sport – tizedik alkalommal megszervezett közös szavazásán. A válogatottjában sem fogja vissza magát: a lengyelek csapatkapitánya 116 mérkőzésen már 63 gólt szerzett.

Örökmérleg: 20 győzelem, 4 döntetlen, 8 vereség

ALBÁNIA

FIFA-ranglista: 66.

A balkáni válogatottal korábban a 2008–2009-es vb-selejtezőben kerültünk össze, a sorozatban hazai pályán 2–0-ra, míg idegenben 1–0-ra győztünk. Legutóbb 2014-ben játszottunk ellenük felkészülési mérkőzést, akkor Priskin Tamás tizenegyesből szerzett góljával nyertünk. Érdekesség, hogy Albánia még sohasem győzte le Magyarországot, mi több, hazánk legjobbjai ellen szenvedte el fennállása legsúlyosabb vereségét 1950-ben, a végeredmény 12:0 lett (Puskás és Budai II egyaránt négy, Palotás és Kocsis két gólt szerzett). Keretében felbukkan Myrto Uzuni, a Ferencváros húzóembere, legjobb játékosai a Romában szereplő Marash Kumbulla és a Napolit erősítő Elseid Hysaj.

Örökmérleg: 5 győzelem, 1 döntetlen, 0 vereség

ANDORRA

FIFA-ranglista: 151.

A magyar válogatott egyik legcsúfosabb mérkőzéseként vonult be a krónikáskönyvekbe az Andorra ellen 2017 júniusában elveszített világbajnoki selejtező: a Bernd Storck irányította együttes megalázó, 1–0-s zakóval tért haza. A törpeállam mindössze kétszer nyert ebben a sorozatban, rajtunk kívül Észak-Macedóniát tréfálta meg 2004-ben. A tétmérkőzést elvétve nyerő ország gárdája legutóbb 2019. október 11-én Moldova ellen örülhetett, akkor Eb-selejtezőn győzött 1–0-ra hazai pályán.

Örökmérleg: 3 győzelem, 0 döntetlen, 1 vereség

SAN MARINO

FIFA-ranglista: 210.

Noha örök szabály, a futballban bármi megtörténhet, nehezen elképzelhető, hogy San Marino pontot szerez a csoportban – Andorra ellen is csak fikarcnyi az esélye a döntetlen kicsikarására. A FIFA-világranglista utolsó helyezettjének mindeddig nem sok babér termett a vb-selejtezőkben, hiszen csupán két döntetlennek örülhetett – egyszer Törökország, egyszer Lettország ellen. Magyarország ellen még gólt sem szerzett, legutóbb 2011. június 7-én hazai pályán szenvedett 3–0-s vereséget Eb-selejtezőn (előtte itthon 3–0-ra és 8–0-ra, idegenben 5–0-ra győztünk ellene).

Örökmérleg: 4 győzelem, 0 döntetlen, 0 vereség

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik