Válogatott: Rossi elégedett az újoncokkal, Nagy Zsolt kezdhet Walesben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.11.15. 22:21
null
Rossi elővigyázatosságból is pihentette több játékosát (Fotó: Tumbász Hédi)
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Puskás Aréna avatóján, Uruguaytól elszenvedett egygólos vereséget követő sajtótájékoztatón elégedetten beszélt a csapatban bemutatkozó védőkről, és elárulta, Nagy Zsolt valószínűleg kezdő lesz Walesben. Gera Zoltán búcsúztatója különösen meghatotta.

„Sajnos úgy kezdtünk a meccset, ahogy Horvátországban, ijedten, megszeppenve, talán a nagy nevek miatt is. Ennek Walesben nem szabad megtörténnie. Tudjuk, hogy nem Horvátország vagy Uruguay lesz az ellenfél, de nehéz pályán kell majd játszanunk. Megfelelő hozzáállásra, kvalitásra lesz szükség az első pillanattól kezdve, ahogy most a tizenötödik-huszadik perc után lehoztuk a meccset. Walesben az elejétől így kell játszanunk” – kezdte Marco Rossi a sajtótájékoztatón, majd kitért a két debütáló védőnkre, Nagy Zsoltra és Szalai Attilára.

Nagy Zsolt és Szalai Attila is jól mutatkozott be, pozitív volt a hatásuk a meccsre, különösen Nagyra igaz ez. Abban a fél órában, amikor lehetőséget kapott, bizonyította, amit korábban gondoltan róla: felvállalja a párharcokat, gyors és erős, nem fél a kihívástól. Pozitív a véleményem róla, jó esélye van rá, hogy Walesben játszatni fogom. Lovrencsicset pihentettem, Baráth maga kérte, hogy cseréljem le, mert enyhébb combizom-húzódást érzett. Úgy tűnik, a védőkkel mindig történik valami. Ami a karaktereket illeti, Szalai és Nagy is bizonyított a szememben. A bal oldalon meg vagyunk szorulva, mert Korhut eltiltott, valószínűleg Nagy fog játszani. Hogy jó döntés lesz-e, majd Cardiffban dől el.”

Rossi az NSO kérdésére beszélt a középpályásokról is, valamint hogy meg van-e előre határozva, ki lövi el a szabadrúgásokat.

„Nem tudok még Kalmár állapotáról nyilatkozni, de annyit azért érzékeltem, hogy súlyos sérülése lehet. Nagyon sajnálom, mert nemrég tért vissza az operációja után, és jól is ment neki a játék. Pátkairól nem titkolom, valószínűleg kezdő lesz Walesben. Más helyzetben van, mint Nagy Ádám, utóbbit muszáj volt kipróbálnom, mert egy edzése volt Bristolban, mielőtt meccsen is pályára lépett. Három játékos esetében is benne volt, hogy megsérül, de végül csak Kalmár esetében történt meg. A kockázatkerülés miatt is pihentek többen, például Sallai.”

A pontrúgások esetében kiemelte Rossi, abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Szoboszlai Dominik és Dzsudzsák Balázs révén két specialistánk is van, egyikük jobb-, másikuk ballábas, és mindig egymás között döntik el, éppen melyikük lövi el a labdát, figyelembe véve a szöget, és hogy a kapus milyen utat hagy nyitva.

Ezúttal Pávkovics Bence, Zsótér Donát, Nagy Dominik és Holender Filip sem volt tagja a nevezett keretnek, közülük ketten biztosan benne lesznek a walesi névsorban, mivel Korhut eltiltott lesz, míg Kalmár megsérült.

A sajtótájékoztató végén Rossi még egyszer magához ragadta a szót, és kissé meghatódva azt mondta: Szeretném szívből megköszönni minden magyar szurkolónak, aki részt vett az avatón, és jelenlétével támogatott minket, hatalmas érzelmi többlettel ajándékoztak meg minket. Egy életre emlékezetes marad számomra ez az este, Gera Zoltán búcsúztatása az egyik legmeghatóbb pillanat volt, amit átélhettem.

A TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Uruguay 1–2
(Szalai Á. 24., ill. Cavani 15., B. Rodríguez 21.)
Budapest, Puskás Aréna, 65 114 néző. V: Skomina (szlovén)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik