Válogatott: Rossi elárulta, többször gondolt rá, hogy lecseréli Szoboszlait Izland ellen

Vágólapra másolva!
2020.12.24. 10:34
null
Jobb, hogy Marco Rossi a pályán hagyta Szoboszlai Dominikot… (Fotó: Török Attila)
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott sikereinek egyik titka, hogy a kölcsönös bizalom az alapja a játékosokkal való kapcsolatának.

 

„Gyakran beszélek a futballistákkal videokonferencia keretében, de van, amikor csak sms formájában. Fontos a kapcsolattartás, hogy érezzék a bizalmat” – mondta az M1 aktuális csatornának az olasz szakvezető, aki már most a következő feladatra, azaz a lengyelek elleni márciusi világbajnoki selejtező mérkőzésre készül.

Rossi felidézte az év legfontosabb összecsapását, az Izland ellen 2–1-re megnyert Európa-bajnoki pótselejtezőt, amely szenvedős mérkőzés volt neki, valamint a játékosoknak és szurkolóknak is.

„Egy hibából fakadóan korán hátrányba kerültünk. Gulácsi Péter olyan hibát követett el, amilyet még soha és amilyet soha nem is fog újra. Így azonban hiába diktáltuk a tempót és irányítottunk mi” – mondta Rossi, aki elárulta, többször gondolt arra, hogy lecseréli Szoboszlai Dominikot – aki aztán a 92. percben győztes gólt szerzett –, mert nem volt jó meccse. Azért tartotta mégis a pályán, mert ő bármelyik percben villanhat és eldönthet egy mérkőzést. Az RB Leipzighez igazoló támadó középpályás kapufás gólját „tankönyvbe illő lövésként” írta le.

„Mivel a kinevezésemet megelőző két évben csak gyengébb ellenfelek ellen sikerült jó eredményt elérnie a magyar válogatottnak, ezért 2018 szeptemberében az első mérkőzésemen, Finnországban nem gondoltam volna, hogy eljutok az Eb-ig és hogy ott ilyen csapatokkal találkozunk. Ez edzői pályafutásom csúcsa. Ezt felülmúlni csak azzal lehet, ha kijutunk a magyar válogatottal a vb-re” – fogalmazott Rossi, aki hozzátette, a „múlt már elmúlt, csak a jelen van és a jövő”, ezért nekik már a márciusi mérkőzésekre kell összpontosítaniuk.

Az Eb-csoportot úgy jellemezte, hogy az „dimenzióugrás” lesz még a vb-selejtezőkhöz képest is, mivel a címvédő portugálokkal és a világbajnok franciákkal kell megküzdeni a Puskás Arénában, valamint a németekkel idegenben. Úgy vélte, ezen a három találkozón csakis tökéletes teljesítménnyel lehet jó eredményt elérni.

Rossi arról is beszélt, hogy regnálása során generációváltás is lezajlott, főleg az idei nyolc meccsen „sok új arcot láthattak a szurkolók”, a 2016-os keretből nyolc-kilenc játékos maradt.

„Kiváló fiatalok jelentek meg és mutatkoztak be a válogatottban, de más fiatalokat is figyelemmel kísérünk” – mondta Rossi.

A magyar válogatott 2020-ban Bulgáriát 3–1-re, Izlandot 2–1-re legyőzve kijutott az Eb-re a pótselejtezőről, míg a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B-divízióban az oroszok, a szerbek és a törökök előtt megnyerte a csoportját, így feljutott az élvonalba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik