Válogatott: Nyolcvan százalékban megvan, kikre számítok az Eb-n – Marco Rossi

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2021.04.22. 07:14
null
Marco Rossi erős és egységes csapatot faragott a válogatottból, amelyben Szoboszlai Dominiknak is szorít majd helyet (Fotó: Tumbász Hédi)
A Szoboszlai Dominikra is számító Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a kerettagságért zajló harcról, a csapategységről és a telt házas Puskás Arénáról is beszélt lapunknak.

 

– Kereken ötven nap van a rajtig, de ha önön múlna, már holnap elkezdődhetne az Európa-bajnokság?
– Nem, mert ez esetben nem számíthatnék Szoboszlai Dominikra indította a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjúját a magyar válogatottat irányító Marco Rossi.

– Az már bizonyos, hogy júniusban kalkulálhat vele?
– Úgy tűnik, igen. Ha minden a terv szerint alakul, Dominik a Bundesliga utolsó két-három fordulójában pályára léphet a Leipzigben. Tény, kevés meccsel a lábában csatlakozhat a válogatotthoz – de legalább csatlakozhat. Világos szabályokat fektettem le a kinevezésem után, így például azt is a kerettagság feltételéül szabtam, hogy az illető játékban legyen. Az elmúlt csaknem három évben hű maradtam az elveimhez, ugyanakkor az élet hozhatja úgy, hogy kivételt kell tenni. Nos, jelen esetben kivételt teszek, Dominikot akkor is meghívom, ha csak két-három mérkőzésen játszik a tavasszal. A felkészülés során lesz ideje az esetleges lemaradás behozására – természetesen vigyázunk rá.

– Feltételezem, amennyire örül Szoboszlai visszatérésnek, annyira bánja, hogy Kalmár Zsoltra nem számíthat.
– Ha valaki, Zsolt nagyon hiányzik majd! Amikor a Dunaszerdahely edzője voltam, szorgalmaztam a szerződtetését, mert tisztában voltam a képességeivel, egyúttal azzal, hogy a csapat erőssége lehet. Mint embert azt követően volt szerencsém megismerni, hogy a DAC-hoz igazolt, és mondhatom, remek fickó. A hozzáállása fantasztikus, kivételes alázattal viszonyul a futballhoz és a csapathoz, óriási lelke van. Az Andorrában elszenvedett sérülése után az első hírek alapján még bíztam abban, hogy nem súlyos a helyzet, rettentően elkeserített, amikor arról értesültem, hogy hosszú kihagyásra kényszerül. Túl van egy nehéz időszakon, abból megerősödve tért vissza, és meggyőződésem, ezúttal sem lesz másként. Az viszont még szomorúbbá tesz, hogy a korábbi súlyos sérülését is a válogatottban szenvedte el, vagyis az én csapatom tagjaként. Rendben, erről egyikünk sem tehet, ám edzőként ezt akkor is nehezen élem meg. Az vigasztal, hogy Zsolt csupán huszonöt éves, hiszem, hogy ígéretes jövő előtt áll, és megadatik neki a rangos tornán szereplés.

– Tehát amit ezen a nyáron elmulaszt, jövőre, a világbajnokságon pótolhatja?
– Szép próbálkozás... Ha javasolhatom, haladjunk lépésről lépésre, annál is inkább, mert még azt sem látom, mi lesz az Eb-n, nemhogy a világbajnoki selejtező őszi meccsein. Amúgy sem vagyok az a típus, aki azon morfondírozik, mit tartogat számára a jövő.

– Egy biztos: a nemrégiben meghosszabbított szerződése kétezerhuszonötig a magyar válogatotthoz köti.
– Megtisztelő, hogy ennyire bízik bennem a Magyar Labdarúgó-szövetség, és talán mondanom sem kell, én is boldogan köteleztem el magam hosszabb távra. Azt azonban nem feledem, hogy a futballban bármi megtörténhet. Időnként elég egyetlen csúf eredmény, és az edzőnek mennie kell. Amikor a San Marino és az Andorra elleni vb-selejtező előtt arról beszéltem, nem becsülhetjük le ellenfelünket, és arra készülünk, hogy nehéz lesz, sokan megmosolyogtak. Hála az égnek, a csapat ugyanúgy állt a két meccshez, mint én, ezért is szereztük meg a kötelező hat pontot. El tudja képzelni, mi lett volna, ha nem nyerünk? Elég csak visszagondolni arra, mekkora volt a népharag, amikor a válogatott négy éve kikapott Andorrában... A szakmánkban nem árt óvatosnak lenni, mert bármikor kellemetlen meglepetés érhet. Márpedig én nem szeretem a kellemetlen meglepetéseket.

– Az Európa-bajnoki felkészülés csak alig egy hónap múlva kezdődik. Lassan telnek a napok?
– Ellenkezőleg. Bőven van teendő, nagyon elfoglalt vagyok. Egyik megbeszélés követi a másikat, javában zajlik a riválisok feltérképezése, miközben folyamatosan képben kell lennünk a saját játékosaink kapcsán is. Mindenkit figyelünk, még olyan labdarúgókat is, akik nem is hinnék... A kapcsolattartást könnyítik azok a videokonferenciák, amelyeket immár rendszeresen tartunk a játékosok és az edzők részvételével. Mindig van miről értekezni, a cél az, hogy amiben csak lehet, fejlődjünk. Keddre is terveztünk egy közös beszélgetést, de a létszám ezúttal nem lett volna teljes, hiszen néhány edzésen lévő játékos mellett a Ferencváros kerettagjai a bajnoki címért küzdöttek – a megszerzéséhez ezúton is gratulálok az egész Fradinak. A napi feladatokra visszakanyarodva: szinte az összes NB I-es mérkőzést a helyszínen nézzük meg a kollégáimmal. Fontos, hogy a lehető legtöbb meccsen ott legyünk. Ezt azért is tudjuk megtenni, mert Magyarországon élünk. Ezért is kértem két segítőmtől, Cosimo Ingusciótól és Giovanni Costantinótól korábban, hogy hozzám hasonlóan ők is lakjanak itt. Azzal, hogy itt élünk, nemcsak a saját helyzetünket könnyítjük meg, hanem szeretnénk kifejezni a minket befogadó ország iránti tiszteletünket.

Fotó: Szabó Miklós
Fotó: Szabó Miklós
TELJES A PROGRAM

Gyakorlatilag teljes az Európa-bajnoki szereplését június 15-én kezdő magyar válogatott felkészülési programja, bár azt sajnos muszáj hozzátenni, hogy a pandémia miatt még módosulhat. Nézzük a menetrendet!

Május 17.: Elkezdődik a felkészülés Telkiben, javarészt az itthon játszó, a bajnoki szereplésüket egy héttel korábban befejező futballistákkal.
Május 25.: Elkezdődik az ausztriai edzőtábor, a keret ott válik teljessé a németországi légiósok csatlakozásával.
Június 1.: Marco Rossi ismerteti az Eb-re nevezendő 23 játékost.
Június 4.: Magyarország–Ciprus felkészülési meccs – vélhetően a Szusza Ferenc Stadionban.
Június 8.: Magyarország–Írország felkészülési meccs – vélhetően a Szusza Ferenc Stadionban.

– Ha most kellene kihirdetnie a huszonhárom tagú Eb-keretet, gondban lenne?
– Nyolcvan százalékban megvan a fejemben, kikre számítok, de a névsor ismertetésével várok június első napjáig. Azok a futballisták, akiknek köszönhetjük, hogy az Európa-bajnokságra készülhetünk, elsőbbséget élveznek, ám néhány hely még kiadó. A felkészülésnek azért is vágunk neki huszonháromnál több játékossal, mert egyfelől azt akarom, hogy senki se érezze magát biztonságban, másfelől akadnak olyan labdarúgók, akiknek szeretném megadni a lehetőséget a bizonyításra. Ott van például Hahn János. Aki vezeti a góllövőlistát, annak illik esélyt adni, nem?

– Nagy harc lesz a keretbe kerülésért...
– Szerintem is. Az is benne van viszont a pakliban, hogy nem mindenki vállalja a megméretést. Miután kihirdetem a bő keretet, bárki felhívhat, hogy a nyáron inkább pihenni akar, vagy nem érzi úgy, hogy befér a legjobb huszonháromba, ezért kihagyná a felkészülést. Ha bárkinek kétsége van, nyugodtan ossza meg velem, ígérem, köztünk marad. Lehet, hogy amit az imént mondtam, furán hangzik, de maximálisan elkötelezett futballistákra lesz szükségem az Eb előtt és a torna idején egyaránt.

– Azért csodálkoznék, ha egyetlen olyan játékos is lenne, aki azzal fordulna önhöz, hogy elnézést, Mister, Telki helyett Hawaiira mennék...
– Magam is ebben reménykedem, de nem árt mindent az elején tisztázni. Nem szoktam nagy szavakkal dobálózni, amit kimondok, ahhoz tartom magam. Mindig az vezérel, hogy a csapatomnak jobb legyen. Mindazonáltal biztos vagyok benne, hogy a végső kerethirdetés előtt lesz egy-két álmatlan éjszakám. Vannak olyan játékosaink, akik többé-kevésbé ugyanazon a szinten állnak, köztük nehéz lesz dönteni. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy bármi közbejöhet. Vegyük Könyves Norbert esetét! Az ősszel mutatkozott be a válogatottban, meg is hálálta a bizalmat, de a márciusi meccsekre nem tudtam meghívni, mert sérülés, illetve betegség miatt alig játszott. Az utóbbi mérkőzéseket szintúgy kénytelen volt kihagyni, és bár a nevét nem töröltem ki a listából, ha a helyzet nem változik a hátralevő fordulókban, aligha vehetem számításba.

– A Franciaország elleni mérkőzés napján, június tizenkilencedikén lesz három éve, hogy szövetségi kapitány lett. Azóta miben lépett előre leginkább a magyar válogatott?
– A legtöbb érzelmet az Izland elleni rájátszás megnyerése és azzal együtt az Eb-részvétel kivívása váltotta ki belőlünk. Hogy idáig eljussunk, hatalmas változáson kellett keresztülmennünk. A játékosok mentalitása lenyűgöző! Elképesztően erős a kapocs a válogatott tagjai között, még sohasem tapasztaltam olyan egységet, mint az elmúlt hónapokban. Senki sem hiszi azt, hogy bármiben több a társánál, nálunk nincs első az egyenlők között, mindenki ugyanúgy segíti a csapatot és a társait. Büszke vagyok arra, hogy ezeknek a srácoknak az edzőjük lehetek.

– Belegondolt már abba, hogy a Puskás Arénában jó esetben telt ház, csaknem hetvenezer néző előtt irányíthatja a válogatott Portugália és Franciaország ellen?
– Felemelő lenne! Amikor kineveztek, az első interjúban elmondtam, szeretném visszahozni a franciaországi Európa-bajnokság idején tapasztalt hangulatot. Máig előttem van a kép, hogy ülök a házunk alatti kávézó teraszán és azt látom, hogy piros-fehér-zöldre festett arcú, mosolygós emberek sétálgatnak és minden második elhaladó autót nemzeti lobogó díszít. Jó volt érezni akkor azt a „szent őrületet”, amit csak a futball tud kiváltani. A labdarúgás a szurkolókért van. A zárt kapus meccseken elért győzelmeknek is tud örülni az ember, ám az messze nem olyan, mint amikor zsúfolt a lelátó. Jelenleg az egészség, a vírus legyőzése mindennél előbbre való, de sokat jelent majd, ha a két hazai csoportmérkőzésünket több tízezer drukker előtt játszhatjuk. Amikor még mellettünk lehettek, rengeteget segítettek, úgy éreztük, tizenketten vagyunk a pályán.

– Tizenkét magyarnak talán még lenne is esélye tizenegy portugál, majd francia ellen...
– Aki tisztában van az erőviszonyokkal, tudja, esélyről felesleges beszélni. Ami tőlünk telik, megtesszük, de azt nem garantálhatom, hogy ez elég lesz a sikerhez. Ilyen erős ellenfelekkel szemben benne van a vereség, de ha netán ki is kapunk, nem mindegy, hogyan. Fontos, hogy minden meccs után emelt fővel mehessünk le a pályáról – ha így történik, nem lesz okom panaszra.

EB 2020
F-CSOPORT (Budapest és München)
Portugália
Németország
Franciaország
Magyarország

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN)
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugáliax–x
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németországx–x
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaországx–x
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németországx–x
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaországx–x
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország x–x
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik