Válogatott: nem engedik el a bolgárokhoz a Serie A-gólvágót

Vágólapra másolva!
2020.10.04. 12:45
null
Galabinov két meccsen háromszor volt eredményes, de a válogatottban nem játszhat (Fotó: Getty Images)
A bolgár labdarúgással kapcsolatban általában jól értesült Metodi Sumanov a Twitteren arról számolt be, hogy a Serie A-ban szereplő Spezia nem engedi el a válogatotthoz Andrej Galabinovot.

 

A 31 éves, 190 centi magas csatár remekül kezdte az olasz élvonal 2020–2021-es kiírását, két meccs alatt háromszor talált be, ezzel – többek között Cristiano Ronaldóval és Romelu Lukakuval – holtversenyben vezeti a góllövőlistát.

Galabinov neve ugyanakkor nem került fel a hét eleji keretbe, és bár Georgi Dermendzsiev a hírek szerint szerette volna mégis behívni a koronavírus-járvány miatti fejlemények következtében, a külföldi együtteseknek már korábban el kellett küldeni a meghívókat, innentől pedig a Spezia jóindulatán múlna a szereplése.

Sumanov úgy tudja, a Magyarország, Wales és Finnország ellen készülő kerethez nem csatlakozhat Galabinov, mert az olasz klub megtagadta ennek az esélyét.

Card



A BOLGÁR KERET
Kapusok: Nikolaj
Mihajlov (Levszki), Plamen Iliev (Ludogorec), Georgi Georgiev (Cserno More), Martin Lukov (Lokomotiv Plovdiv)
Védők: Vaszil
Bozsikov (Slovan Bratislava – Szlovákia), Sztrahil Popov (Hatayspor – Törökország) Anton Negyalkov (Ludogorec), Georgi Terziev (Ludogorec),Cicinho (Ludogorec), Krisztian Dimitrov (Hajduk Split – Horvátország), Valentin Antov (CSZKA Szófia), Dimitar Velkovszki (Cercle Bruges – Belgium)
Középpályások: Georgi Kosztadinov (Arszenal Tula – Oroszország), Todor Nedelev (Botev Plovdiv), Krisztijan Malinov (OH Leuven – Belgium), Galin Ivanov (CSZKA 1948), Alekszandar Cvetkov (Beroe), Birszent Karagaren (Lokomotiv Plovdiv), Janisz Karabeljov (Szlavija), Filip Krasztev (Szlavija), Boriszlav Conev (Levszki)
Támadók: Kiril Deszpodov(Cagliari – Olaszország), Bozsidar Kraev (FC Midtjylland – Dánia) Dimitar Iliev (Lokomotiv Plovdiv), Szpasz Delev (Arda Kardzsali), Iszmail Isza (Cserno More), Georgi Jomov (CSZKA Szófia)

AZ EB-PÓTSELEJTEZŐ PÁROSÍTÁSA
A-LIGA

ELŐDÖNTŐ, 2020. OKTÓBER 8.
20.45:
Izland–Románia
20.45:Bulgária–Magyarország
DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.
20.45: Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
Október 11., 20.45: Szerbia–Magyarország
Október 14., 20.45: Oroszország–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik