Válogatott: „Nem a magyarok hibája, hogy nem lőttek több gólt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.15. 22:36
Az andorrai labdarúgó-válogatottat irányító Koldo Álvarez szerint az ő érdemük, hogy a magyarok csak 2–0-ra tudtak nyerni ellenük a két csapat keddi vb-selejtezőjén.

„Ami a játékosok munkáját és az energiát illeti, nem lehet kifogásom – nyilatkozta Andorra szövetségi kapitánya, Koldo Álvarez. – Helyzeteink voltak, és csak a szerencsén múlt, hogy nem tudtunk betalálni. Ha sikerült volna gólt szereznünk, versenyben lehettünk volna a meccs végéig. A szerencse persze nem jön magától, kerestük a megoldásokat, és jó úton vagyunk. A magyarok megpróbálták játszani a saját játékukat, inkább Andorra érdeme, és nem az ellenfelünk hibája, hogy nem tudott több gólt szerezni. A magyar válogatottnál meglevő hangulat sem segített.” Koldo Álvarez. – Helyzeteink voltak, és csak a szerencsén múlt, hogy nem tudtunk betalálni. Ha sikerült volna gólt szereznünk, versenyben lehettünk volna a meccs végéig. A szerencse persze nem jön magától, kerestük a megoldásokat, és jó úton vagyunk. A magyarok megpróbálták játszani a saját játékukat, inkább Andorra érdeme, és nem az ellenfelünk hibája, hogy nem tudott több gólt szerezni. A magyar válogatottnál meglevő hangulat sem segített.”

„Általában igazságosak a selejtezősorozatok eredményei, ez azt mutatja, hogy a románok voltak a legerősebbek a második helyért harcoló három csapat közül” – válaszolta Koldo arra a kérdésre, hogy melyik a legerősebb a magyar, román, török hármasból, hozzátéve, továbbra is az a céljuk, hogy nehéz legyen őket legyőzni, és legyenek helyzeteik.

Bár végül szerzett gól és pont nélkül zártak, az andorrai kapitány dolgozik tovább – nem fáradt bele –, ha a szövetség is így gondolja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik