Válogatott: Nehéz lesz pótolni Szalait, de nem ijedek meg – Ugrai

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2017.09.26. 08:14
null
Ugrai Roland (jobbra) tudja, ha valaki odateszi magát a bajnokikon, kerettag lehet (Fotó: Földi Imre)
A diósgyőri Ugrai Roland először kapott meghívót tétmérkőzés előtt Bernd Storck kapitánytól – a csatár elmondta, nem ijed, hogy a sérült Szalai Ádámot kell pótolnia.

 


LANG MÁR ANNAK IS ÖRÜL, HOGY ÚJRA JÖHET

Visszakerült a válogatott keretébe Lang Ádám, aki az utóbbi időben kevés lehetőséget kapott klubjában, a Dijonban. Éppen ezért némiképp érdekes Bernd Storck szövetségi kapitány döntése, igaz, a sérülések és az eltiltások miatt szüksége van egy olyan védőre a Svájc és a Feröer elleni világbajnoki selejtezőn, akit már jól ismer.

„Nagyon örültem, amikor a kapitány telefonált, hogy számít rám és meghív a válogatottba, mindig megtiszteltetés Magyarországot képviselni – mondta lapunknak a 24 éves védő. – Az előző két mérkőzésen jól teljesített a csapat, így tisztában vagyok vele, hogy nem feltétlenül a kezdőben számít rám, ám már az is nagyszerű, hogy ott lehetek a többiekkel. Az elmúlt időszakban kevés jó történt velem, de a körülményekhez képest most jobban érzem magam emiatt, a meghívó jelenti a fényt az éjszakában.”

A hátvéd hét forduló alatt csupán kétszer játszott a francia élvonalban, legutóbb augusztus 26-án, amikor a Dijon szezonbeli egyetlen győzelmét érte el. Azóta egyszer végig a kispadon ült, a legutóbbi két mérkőzésen még a keretben sem kapott helyet.

„A Montpellier ellen végig játszottam, nyertünk, utána kikerültem a csapatból, s azóta három bajnokin egy pontot szereztünk – tette hozzá a labdarúgó. – Nem értem az egészet, úgyhogy nem is tudok hozzáfűzni semmit, mondjuk, az jó lenne, ha legalább mondanának valamit, de ez van. Így viszont a jónak nagyobb értéke lesz, mert eljön az az időszak, amikor többet játszom. Nem dőlök a kardomba, inkább próbálom a legtöbbet kihozni a helyzetből. Éppen ezért tesz nagyon boldoggá, hogy ismét tagja vagyok a válogatott keretének.”

B. G.

Bernd Storck – természetesen – meglepő döntést hozott. A szövetségi kapitány hétfő délután nyilvánosságra hozta, kikkel vág neki az október 7-i, Svájc elleni idegenbeli, valamint az október 10-i, Feröer elleni hazai világbajnoki selejtezőnek.

A szakember 12 légiós nevét már a múlt héten kihirdette, ezúttal a hazai élvonalból beválogatott labdarúgókon volt a sor. A több sérült – Szalai Ádám, Kleinheisler László, Gera Zoltán –, valamint az eltiltását töltő Dzsudzsák Balázs, Priskin Tamás és Fiola Attila miatt kényszerpályán mozgott a szakvezető, ráadásul a támadóposzton csak két, számára „ismerősebb” játékos, Böde Dániel és Eppel Márton maradt bevethető. Ekkor bekerült a keretbe Ugrai Roland.

„Tudtam róla, hogy a szövetségi kapitány figyel, és hogy a hétvégi, Ferencváros elleni bajnokin is külön odafigyel a játékomra – mondta a Nemzeti Sport érdeklődésére a diósgyőriek támadója. – Az Üllői úton kettő-nullára kikaptunk, de nekem jól ment a játék. Sőt mondhatom, az utóbbi hetekben összességében jól megy, jó formában érzem magam, a beválogatásom talán ennek is szól. Bárcsak minden hét így kezdődne! – hétfő reggel Tömő Attila, a válogatott menedzsere hívott, hogy közölje velem a jó hírt.”

A 24 esztendős miskolci futballista beválogatása annak ellenére is a meglepetéskategóriába tartozik, hogy már volt a bő keret tagja. Februárban Bernd Storck egy telki összetartás jegyében személyesen győződhetett meg a korábban a Haladásban és a Ferencvárosban is futballozó Ugrai Roland képességeiről, tétmérkőzésre készülő csapatba azonban még nem kapott meghívót.

„Februárban ott lehettem Telkiben az egyik összetartáson, ezek szerint jó benyomást tettem Bernd Storckra – folytatta a diósgyőri futballista. – Akkor nem volt világbajnoki selejtező és felkészülési mérkőzés sem, néhány napig együtt dolgoztunk az edzőtáborban. Volt lehetőség beszélgetni a szövetségi kapitánnyal, aki kíváncsi volt rá, hogyan látom a futballt, mit tartok a legnagyobb erősségemnek. Nagyon örülök a mostani meghívónak, annak ellenére is meglepetésként ért, hogy tudtam, figyel a kapitány. A játék jól megy, ám a gólokkal, gólpasszokkal adós vagyok, ebben az idényben csupán kétszer találtam a kapuba.”

Erős túlzás lenne kijelenteni, hogy Ugrai Rolandnak a sérült Szalai Ádámot kell pótolnia, ám kétségtelen, a diósgyőri csatárt a Hoffenheim légiósának helyére válogatta be Bernd Storck.

„Szalai Ádám a válogatott kulcsjátékosa. A kettőnk futballja különbözik, teljesen más típusú csatár vagyok, mint Ádám. A testfelépítésünk és a játékunk is eltér. Nehéz lesz őt pótolni, de nem ijedek meg a lehetőségtől.”

A keret tagjai vasárnap találkoznak Telkiben, hogy megkezdjék a felkészülést a soron következő két világbajnoki selejtezőre. A nemzeti együttes Svájc és Feröer ellen zárja a világbajnoki selejtezőket, hogy aztán az esztendő lezárásaként Luxemburg és Costa Rica ellen lépjünk pályára felkészülési találkozókon.

„Vasárnap napközben érkezik meg Telkibe a kerettagok többsége, hétfőn és kedden Telkiben zajlik a felkészülés – mondta az mlsz.hu-nak Bernd Storck szövetségi kapitány. – Szerda délután utazunk el Bázelbe, szombat este lépünk pályára Svájc ellen. Vasárnap repülünk vissza Magyarországra, hiszen kedd este a Groupama Arénában vár ránk a selejtezősorozat utolsó mérkőzése Feröer ellen.”

A bázeli meccsre alaposan fel kell készülnünk, hiszen a házigazda svájciak a csoport élén szeretnének maradni, amihez a magyarokat (is) le kell győzniük. Vladimir Petkovic együttese eddig százszázalékos, a nyolc mérkőzésen ráadásul mindössze három gólt kapott. A bázeli St. Jakob-Parkban tehát nem mindennapi feladat vár labdarúgóinkra – a támadósorban Böde Dániellel, Eppel Mártonnal vagy Ugrai Rolanddal.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Videoton FC), Megyeri Balázs (Greuther Fürth – Németország)
Védők: Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Videoton FC), Guzmics Richárd (Jenpien – Kína), Hangya Szilveszter (Vasas), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Lang Ádám (Dijon FCO – Franciaország)
Középpályások: Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Egyesült Arab Emírségek), Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Nagy Dániel (Újpest FC), Pátkai Máté (Videoton FC), Sallai Roland (APOEL – Ciprus), Stieber Zoltán (D. C. United – Egyesült Államok), Varga Roland (Ferencváros)
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Ugrai Roland (Diósgyőri VTK)

VB 2018, EURÓPAI SELEJTEZŐK
B-CSOPORT, 9. FORDULÓ
2017. október 7., szombat
18.00: Feröer–Lettország
20.45: Svájc–Magyarország

20.45: Andorra–Portugália

10. FORDULÓ
2017. október 10., kedd
20.45: Magyarország–Feröer

20.45: Lettország–Andorra
20.45: Portugália–Svájc

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 8 8 18– 3 +15 24
2. Portugália 8 7 1 28– 4 +24 21
3. MAGYARORSZÁG 8 3 1 4 11– 9 +2 10
4. Feröer 8 2 2 4 4–15 –11 8
5. Andorra 8 1 1 6 2–17 –15 4
6. Lettország 8 1 7 3–18 –15 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik