Válogatott: Magyarország–Irán meccs jöhet novemberben – sajtóhír

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2022.06.21. 09:22
null
A magyar válogatott novemberben akár Iránnal is megmérkőzhet (Fotó: Árvai Károly)
Világbajnoki résztvevő ellen is pályára lép a magyar labdarúgó-válogatott novemberben, legalábbis iráni sajtóértesülés szerint Magyarország–Irán mérkőzést rendezhetnek.

 

 

A persianfootball.com beszámolója szerint az Iráni Olimpiai Bizottság elnöke, Reza Szalehi Amiri a minap Gyulay Zsolttal, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével találkozott, budapesti látogatásáról hazatérve pedig nemcsak erről nyilatkozott, hanem arról is, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség jelezte, nem látja akadályát annak, hogy Marco Rossi együttese novemberben a katari vb-n Angliával, Walesszel és az Egyesült Államokkal egy csoportban szereplő Iránnal játsszon.

A hírrel kapcsolatban megkerestük az MLSZ-t, s az alábbi tájékoztatást kaptuk: „Jelenleg mindegyik válogatott programja még szervezés alatt áll, így egyelőre mi sem tudunk biztosat mondani arról, mely csapatok ellen, de a tervek szerint a magyar válogatott két felkészülési mérkőzést játszik novemberben. Amint az ellenfelek kiléte ismert lesz, tájékoztatjuk a sajtót és a szurkolókat.”

A MAGYAR VÁLOGATOTT IDEI PROGRAMJA, EDDIGI MECCSEI – SZEPTEMBERIG

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Március 24.

MAGYARORSZÁG–Szerbia 0–1
Március 29.
Észak–Írország–MAGYARORSZÁG 0–1 (Sallai 56.)

NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-LIGA 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Június 4.
MAGYARORSZÁG–Anglia 1–0
(Szoboszlai 66. – 11-esből)

Június 7.
Olaszország–MAGYARORSZÁG 2–1 (Barella 30., Lo. Pellegrini 45., ill. G. Mancini 61. – öngól)
MAGYARORSZÁG–Németország 1–1 (Nagy Zs. 6., ill. Hofmann 9.)
Anglia–MAGYARORSZÁG 0–4 (Sallai 16., 70., Nagy Zs. 80., Gazdag 89.)
Szeptember 23., 20.45:
Németország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik