Válogatott: Ez valóban velem történik?! – Könyves Norbert

 

– Mindenekelőtt engedje meg, hogy gratuláljak önnek, egyúttal továbbítsam menedzsere, Illés Zoltán üzenetét: még mindig tartozik neki egy MTK-mezzel és egy saját készítésű halászlével!
– A gratulációt nagyon szépen köszönöm, ami pedig Zoltánt illeti, abban bízom, hogy félúton Moszkva felé üzent nekem – vette a lapot a Szerbiát 1–0-ra legyőző magyar válogatottban győztes góllal bemutatkozó, a vajdasági Moholról származó Könyves Norbert. – A meccs előtt tudniillik azt mondta, ha gólt szerzek, elteker a következő mérkőzésünk helyszínére. Az ígéret alól nem illik kibújni, ugye? Szóval, vegyen egy strapabíró kerékpárt, és már indulhat is! Jó utat kívánok neki, vigyázzon magára!

– Látom, a hangulatával éppúgy nincs gond, mint a formájával. Mesébe illő, ami önnel történik mostanság?
– Azt szokták mondani, valamiről álmodni sem mer az ember. Nos, ez ilyen szituáció. Korábban arra sem mertem gondolni, hogy válogatott lehetek, nemhogy kezdő leszek, és mindjárt a debütálásom alkalmával gólt szerzek, ráadásul éppen Szerbia ellen. Idő kell ahhoz, hogy ezt feldolgozzam. Még hétfő reggel is úgy ébredtem, hogy ez valóban velem történik?!

– „Ha a hosszabbításban esetleg becserél a kapitány, majd a játékvezető fél perccel később lefújja a meccset, akkor is madarat lehet majd fogatni velem” – így fogalmazott két hete, a kerethirdetés után. Ennél kicsit több jött össze.
– Hihetetlen, hogy mindaz, amit beletettem a futballba, így kifizetődött. Ami Belgrádban megesett velem, örök emlék, erről mesélek majd az unokáimnak is. No, de előbb a gyerekeimnek! A kislányom kétéves, ő már aludt, amikor elkezdődött a mérkőzés, de a kisfiam hétesztendős, ő végignézte. A feleségemtől tudom, hogy a gólom után csak futott körbe-körbe a lakásban. Amikor megkaptam a meghívót, és elmondtam neki, hogy megyek a válogatottba, először azt hitte, új csapatban folytatom, és nem játszom többet a ZTE-ben. Mára tudatosult benne, hogy ez mit jelent, és hétfő reggel már nagyon büszkén ment suliba. Már ezért megérte!

– Egy frissebb idézet öntől: „A gólom előtt becsúsztam, felpattantam, elhúztam a labdát a kapus mellett, majd az üres kapuba lőttem”. Tényleg ennyire egyszerű volt?
– Elmondva igen... Persze meg kellett küzdenem a gólért, de a gyorsaság mellett a harcosság az én erényem, soha nem adom fel! Abban a helyzetben is csak az vezérelt, hogy valahogy megszerezzem a labdát. Hála az égnek, sikerült!

– Mikor tudta meg, hogy kezdőként jut szóhoz?
– A meccs előtti taktikai értekezleten, néhány órával a kezdés előtt. Jobb is, hogy nem korábban, mert így nem maradt annyi idő izgulni. Drukk azért volt bennem, legutóbb akkor éreztem hasonlót, mielőtt először pályára léptem volna az MTK-ban – ennek már tizenegy éve. Akkor voltam annyira ideges, mint vasárnap. Na, jó, annyira nem, mint most... Az első néhány percben még dolgozott bennem az izgatottság, aztán egyik pillanatról a másikra elmúlt. Onnantól fogva kizárólag arra koncentráltam, hogy a magam módján segítsem a csapatot. Végtére is nem kellett mást tennem, csak amit a legjobban szeretek. Rádöbbentem, mindegy, hogy a téren, Zalaegerszegen vagy éppen a válogatottban focizik valaki, a lényeg az, hogy focizhat.

– Jól láttam, hogy amikor a lefújást követően az M4 Sporton nyilatkozott, könnybe lábadt a szeme?
– Nem vagyok az a típus, aki gyakran elérzékenyül, ám amikor szóba került a családom és a barátaim, hirtelen egy gombóc bukkant fel a torkomban... Kavarogtak bennem az érzések. Óriási tettnek tartom, hogy Moholról indulva eljutottam idáig. Talán hozzátehetem, hogy az évek során beértem. Ezzel is magyarázható, hogy amíg korábban szükségem volt némi időre, hogy beilleszkedjek valahová, Zalaegerszegen egyből otthon éreztem magam. S ugyanez igaz a válogatottra is. A srácoktól és a szakmai stábtól hatalmas segítséget kaptam az elmúlt egy hétben, remélem, valamit sikerült viszonoznom a gólommal.

– Miből volt több, gratuláló hívásból vagy üzenetből?
– Egyikből sem volt hiány, annyi bizonyos, ezúton is köszönöm mindenkinek. A feleségemmel és a kisfiammal még vasárnap este tudtam beszélni, édesanyámmal és édesapámmal hétfő reggel. Rengetegen gratuláltak a szüleimnek is. Mohol kis falu, a boltban mindenki arról beszélt, hogy a Norbi gólt lőtt a válogatottban... Még apunak is veregették a vállát a munkahelyén. Talán még egy pezsgőt is kibontottak.

– Ön is?
– Soha nem iszom alkoholt. Ha valamikor lett volna apropó arra, hogy szakítsak a hagyománnyal, az vasárnap este volt, de megoldottam a koccintást egy üdítővel. Ettől még én voltam a világ legboldogabb embere.

– Ha nem tévedek, a mérkőzés végén nem cserélt mezt.
– Eszemben sem volt! Ez az enyém marad! Odahaza kirakom majd a falra, csak előbb keresek egy különleges helyet.

– Vajon Moszkvában is szerelést ölt?
– Ezt a kapitány eldönti. Továbbra is becsülettel készülök, de zokszó nélkül tudomásul veszem, ha Oroszországban más kap lehetőséget. A keret tele van jó futballistával, ezért is nyerhettünk Bulgáriában és Szerbiában. Bízom a csapatban, ha ugyanazt a masszív és szervezett játékot nyújtjuk, mint Belgrádban, az oroszokat is meglephetjük.

– Mit gondol, az, hogy az első válogatott meccsén győztes gólt ért el, változtat valamit az életén?
– Biztosan nem! Aki ismer, tudja, mi a fontos számomra, és mi nem. Ha hazamegyek, ugyanúgy focizom majd a barátokkal, ugyanúgy kimegyek a földekre körülnézni vagy ugyanúgy sétálok egy nagyot a gyümölcsösben. Tényleg nehéz szavakba önteni, milyen csodálatos érzések vannak most bennem, csakugyan meseszerű, amiben részem van, de ettől még tudom, hol a helyem és ki vagyok.