Válogatott: Ádám Martin és Callum Styles is Rossi keretében!

Vágólapra másolva!
2022.03.14. 11:26
null
Ádám Martin (zöldben) először tagja a magyar válogatott keretének (Fotó: Török Attila)
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az NB I góllövőlistájának éllovasát, a paksi Ádám Martint, a DVSC 20 éves fiatalját, Baráth Pétert, valamint az angol másodosztályú Barnsleyban szereplő Callum Stylest is meghívta a keretbe a Szerbia és az Észak-Írország elleni márciusi felkészülési mérkőzésekre.

 

Ahogy arra Marco Rossi korábban már utalt, meghívót küldött a Paksi FC csatárának, Ádám Martinnak, aki 24 meccsen szerzett 23 találatával vezeti az NB I góllövőlistáját a 2021–2022-es idényben. A 27 éves, 191 centiméter magas támadó először tagja a magyar válogatott keretének.

„Nagyon jó érzés! Így hirtelen szinte még fel sem fogja az ember – mondta a meghívóról Ádám Martin a Paks honlapján. – Nagyon boldog vagyok, remélem, bizonyítanom is sikerül majd. Mindenképpen a lehető legjobb formámban szeretném megragadni ezt a lehetőséget, amit kapitányunktól kaptam. Bízom benne, hogy lesz alkalmam pályára lépni. Büszkén fogom viselni a mezt, az biztos.”

Márciusban mutatkozhat be a magyar nemzeti együttesben az angol születésű, de nagymamája révén magyar származású Callum Styles is. A 21 éves középpályás az angol másodosztályú Barnsley játékosa, a jelenlegi idényben 33 mérkőzésen két gólt szerzett eddig a Championshipben. Értékét a Transfermarkt hárommillió euróra becsüli.

A Nemzeti Sport Online-on tavaly áprilisban írtunk először arról, hogy Styles magyar válogatott lehet, majd néhány héttel ezelőttMarco Rossi is arról beszélt, kész meghívni a nemzeti csapatba a több poszton, a középpályán és akár szárnyvédőként is bevethető játékost. A tavalyi Eb-n is szerepelt Willi Orbán és Loic Nego, illetve Könyves Norbert után Styles lehet a következő olyan játékos Rossi 2018 óta tartó kapitányi időszakában, aki úgy debütál a magyar válogatottban, hogy nem Magyarországon született.


A valódi meglepetést nem Ádám Martin és Styles, hanem Baráth Péter meghívása jelenti. A DVSC húszéves középpályása 2020 januárjában mutatkozott be az NB I-ben, amelyben azóta összesen 31 mérkőzésen lépett pályára. A fiatal futballista ebben az évadban már alapembere a debreceni gárdának, a negyedik fordulótól kezdődően csak három meccset nem játszott végig a magyar bajnokságban.

Ezúttal nem kapott meghívót Balogh Botond, Kleinheisler László, Hahn János, Kiss Tamás, a sérüléssel bajlódó Sallói Dániel, valamint Bogdán Ádám sem, utóbbit Szappanos Péter helyettesíti harmadik számú kapusként Gulácsi Péter és Dibusz Dénes mögött. (A Budapest Honvéd kapusa novemberben is kerettag volt, akkor Gulácsi helyett.) Kleinheislerrel kapcsolatban Rossi a hétfői sajtótájékoztatóján – melyről itt olvashat bővebben! – elmondta, személyes problémái miatt maradt ki, helyette került be a keretbe Baráth Péter. Nem tagja a keretnek a Mol Fehérvár FC csapatkapitánya, Nikolics Nemanja sem. A tavalyi Európa-bajnokságon szerepelt együttesből hiányzik Varga Roland és Holender Filip is, ők az ősszel egy vb-selejtezőn játszottak.

A MAGYAR KERET A MÁRCIUSI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEKRE
Kapusok:
Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Budapest Honvéd)
Védők:
Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások: Baráth Péter
(Debreceni VSC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (Barnsley – Anglia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vécsei Bálint (FTC)
Támadók: Ádám Martin (Paksi FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Basel – Svájc), Varga Kevin (Young Boys – Svájc)

A MAGYAR VÁLOGATOTT IDEI PROGRAMJA – SZEPTEMBERIG

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Március 24.

19.30: MAGYARORSZÁG–Szerbia (Puskás Aréna)
Március 29.
20.45: Észak-Írország–MAGYARORSZÁG (Belfast, Windsor Park)

NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-LIGA 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Június 4., 18.00:
MAGYARORSZÁG–Anglia
Június 7., 20.45: Olaszország–MAGYARORSZÁG
Június 11., 20.45: MAGYARORSZÁG–Németország
Június 14., 20.45: Anglia–MAGYARORSZÁG
Szeptember 23., 20.45:
Németország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik