U21: Gera keretet hirdetett, újabb meccs a szlovénokkal

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.29. 18:42
null
Gera Zoltán keretet hirdetett, újabb meccs a szlovénokkal (Fotó: Török Attila)
Gera Zoltán, az U21-es magyar válogatott szövetségi kapitánya keretet hirdetett a jövő márciusban kezdődő, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő korosztályos csapatnál, amely októberben ismét összecsap a torna másik társházigazdájával, Szlovéniával – írja a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja, az mlsz.hu.

 

Akárcsak a szeptemberi összetartás végén – amikor a magyar csapat háromgólos előnyből döntetlent játszott –, az októberi gyakorlást is a szlovén válogatott elleni felkészülési mérkőzéssel zárja majd: Gera Zoltán csapata október 13-án, 18 órakor találkozik az Eb-társházigazda szlovénokkal. A mérkőzést Szombathelyen, zárt kapuk mögött, de az M4 Sport élő közvetítése mellett rendezik meg.

Az U21-es válogatottba először kapott meghívót a DVSC 20 éves csatára, Bárány Donát (10 mérkőzésen eddig 8 gólt szerzett az NB II-ben), valamint Temesvári Attila (ETO FC Győr) és Szendrei Norbert (Honvéd) is.

Újra meghívót kapott a szeptemberben az A-válogatottnál számításba vett Bolla Bendegúz, valamint az előző összetartást elővigyázatosságból kihagyó két Puskás Akadémia-játékos, Deutsch László és Kiss Tamás is.

„Örülünk, hogy ismét lehetőségünk nyílik a közös munkára, és egy újabb nemzetközi mérkőzést játszhatunk az összetartás végén. Egyre több fiatal szerepel az élvonalban, vagy nyújt kiemelkedő teljesítményt a másodosztályban, így ismét kipróbálhatunk néhány új játékost, akik eddig kevésbé voltak a látókörünkben. Egyre nagyobb a verseny a keretbe kerülésért, néhány poszton kimondottan nehéz volt döntést hozni a kerethirdetés előtt, mert többen is jó teljesítményt nyújtanak klubcsapatukban. Az is örömteli, hogy sok fiatal harcolta ki a helyét a csapatban, olyan futballisták, akik még a jövő évi korosztályváltás után is az U21-es válogatottat erősíthetik. A szeptemberi, szlovénok elleni mérkőzés számos pozitívumot hozott, szeretnénk építeni ezekre az előttünk álló edzőtáborban, védekezésben viszont fejlődnünk kell, hogy ne legyenek olyan kilengések a játékunkban, mint a szlovénok ellen az utolsó fél órában” – mondta az mlsz.hu-nak a kerethirdetés után Gera Zoltán.

Az U21-es válogatott összetartása október 4-én, vasárnap kezdődik.

AZ U21-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Demjén Patrik (ZTE FC), Varga Ádám (Soroksár), Kovács Péter (Budaörs)
Védők: Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), Hinora Kristóf (Vasas FC), Szűcs Kornél (DVTK), Balogh Botond (Parma – Olaszország), Nagy Zsombor (MTK Budapest), Temesvári Attila (ETO FC Győr), Gergényi Bence (ZTE FC), Deutsch László (Puskás Akadémia)
Középpályások: Kiss Bence (Haladás), Hidi M. Sándor (Vasas FC), Palincsár Martin (MTK Budapest), Májer Milán (ETO FC Győr), Mezei Szabolcs (MTK Budapest), Szendrei Norbert (Budapest Honvéd)
Támadók: Szánthó Regő (ZTE FC), Kiss Tamás (Puskás Akadémia), Schön Szabolcs (MTK Budapest), Szabó Máté (Budafok), Bíró Bence (MTK Budapest), Bárány Donát (DVSC)

U21-ES VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Október 13., kedd (Szombathely, zárt kapuk mögött)
18.00: Magyarország–Szlovénia (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik