U21: egygólos vereséget szenvedett a válogatott Szalonikiben

Vágólapra másolva!
2017.03.22. 17:59
null
Nehéz ellenféllel találkozott a magyar U21-es válogatott Szalonikiben (Fotó: mlsz.hu)
A magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen 2–1-re kikapott Görögországtól Szalonikiben.

 

Az 1996. január 1. után született játékosokból álló magyar csapat háromnapos felkészülés után lépett pályára a görögök ellen a PAOK stadionjában. A bemelegítés alatt Horváth Dániel egy vetődésnél meghúzta a lágyékát, így Zöldesi Illés kezdett a magyar csapat kapujában.

Jól kezdett a magyar csapat, de a 32. percben a házigazdák szerezték meg a vezetést: a kivetődő Zöldesi csak beleérni tudott a beívelt labdába, ami éppen a balszélső Lampru elé pattant, ő pedig nyolc méterről a kapuba lőtt. A szünet előtt Vergosz tizennégy méterről növelte a görög előnyt.

A második félidőben feljavult a magyar válogatott, Balogh Norbert előtt nagy lehetőség adódott, de kimaradt. A cserék után gól is született, a 78. percben Gottfried Dániel ment el a jobb oldalon, éles szögből kapura lőtt, a görög kapus csak beleérni tudott a labdába, amely magasan felpörgött a kapu felé, Rácz Barnabásnak pedig csak be kellett passzolnia egy méterről.

Több gól nem született, 2–1-re nyertek a görögök.

„Az első félidőben elmaradtunk attól a szinttől, amit magunk elé tűztünk. A görög csapat technikás, gyors futballt mutatott be, és jól használta ki a hibáinkat, belőlünk viszont hiányzott a kellő agresszivitás és a dinamika, és olykor a megbeszélt taktikai elemeket sem tudta megvalósítani a csapat. Igaz, mindössze az első mérkőzésüket játszották együtt a fiúk. A második félidővel már sokkal elégedettebbek lehetünk, a cserék jól szálltak be a játékba, egyénileg és csapatként is feljavult a teljesítményünk, ám az egyenlítés már nem sikerült a meccs végén” – értékelt Marcus Jahn szövetségi edző az MLSZ honlapján.

U21-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Görögország–Magyarország 2–1
(2–0)
Magyarország: Zöldesi Illés – Polgár Kristóf, Lenzsér Bence, Kecskés Ákos, Spandler Csaba (Szivacski Donát, 62.) – Katona Máté, Jancsó András (Bedi Bence, a szünetben) – Zsótér Donát (Sejben Viktor, 62.), Szántó Tamás (Kártik Bálint, 75.), Makrai Gábor (Rácz Barnabás, a szünetben) – Balogh Norbert (Gottfried Dániel, 75.)
G: Lampru (32.), Vergosz (43.), ill. Rácz (78.)
Forrás: mlsz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik