U19: Kalmár Zsolt azt üzente, csak lazán, és jött is a gól – Szendrei Ákos

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2021.10.12. 20:58
A magyar U19-es labdarúgó-válogatottnak az osztrákok ellen a döntetlen is elég volt ahhoz, hogy csoportgyőztesként jusson az Eb-selejtező elitkörébe. Az 1–1-re végződő találkozó után a gólszerzőnk, Szendrei Ákos az NSO Tv-nek elárulta, felpaprikázta őket, hogy papíron nem őket tartották a torna favoritjának, míg Tímár Krisztián szövetségi edző arról beszélt, nagyon örül annak, hogy nagy a konkurenciaharc a csapatba kerülésért. 

„Nagyon örülünk, hogy megnyertük a csoportunkat. Azt mondták, papíron nem mi vagyunk az esélyesek, de megmutattuk, hogy oda tudunk érni az első helyre. Szerintem mindenki elégedett, bár sajnáljuk, hogy az utolsó mérkőzést nem sikerült behúzni, de nagyon jól helytálltunk, és bebizonyítottuk, hogy mi is képesek vagyunk olyan szinten játszani, mint egy első kalapos csapat” – értékelt Szendrei Ákos, aki betalált az osztrákok ellen, gólját pedig a DAC-os csapattársa, Kalmár Zsolt sem hagyta szó nélkül: – Nagyon sokat segít nekem Dunaszerdahelyen, igazi csapatkapitány. Mindegyik meccs után írt nekem, nyugodjak meg, csak lazán, jönni fog a gól, s most így lett.”

Videónkban Tímár Krisztián szövetségi edző is értékeli a tornát, s beszél arról is, hogy kifejezetten örül a csapaton belüli konkurenciaharcnak. Emellett szót ejt az előttük álló Eb-selejtezős elitkörről is.

U19-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
3. CSOPORT, 3. FORDULÓ
Magyarország–Ausztria 1–1 (1–1)
Győr, ETO Park

Magyarország:Senkó – Fodor (Kerezsi, a szünetben), Szujó, Alaxai, Debreceni, Benczenleitner – Nagy O., Vas (Kovács M., 54.), Biben – Szendrei (Gera Za., 84.), Németh D. (Redzic, 55.)
Gólszerző:Szendrei (34.), ill. Huskovic (40.)

A csoport másik mérkőzésén
Észtország–Fehéroroszország 0–1
A csoport végeredménye:
1. Magyarország 7 pont, 2. Ausztria 5, 3. Fehéroroszország 4, 4. Észtország 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik