U18: színvonalas meccsen ikszeltünk a svédekkel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.08. 18:38
A magyar U18-as labdarúgó-válogatott színvonalas mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott Svédországgal – írja az mlsz.hu.

A magyar válogatott kedden hiába birtokolta többet a labdát, nem tudta megakadályozni, hogy a svédek magabiztos győzelemmel zárják a két csapat csákvári felkészülési mérkőzését. A csütörtöki visszavágón már a szebbik arcát mutatta együttesünk, igaz, az első negyedóra még a svédeké volt, a vendégek a nyolcadik percben egy labdaszerzést követő kontra végén a vezetést is megszerezték (0–1).A magyar válogatott kedden hiába birtokolta többet a labdát, nem tudta megakadályozni, hogy a svédek magabiztos győzelemmel zárják a két csapat csákvári felkészülési mérkőzését. A csütörtöki visszavágón már a szebbik arcát mutatta együttesünk, igaz, az első negyedóra még a svédeké volt, a vendégek a nyolcadik percben egy labdaszerzést követő kontra végén a vezetést is megszerezték (0–1).

A folytatásban átvette az irányítást a magyar csapat, és a 23. percben kiegyenlítettünk, Rabatin Richárd élesen belőtt oldalszabadrúgása után többen is rástartoltak a labdára, de senki sem érte el, a kapus pedig nem tudott menteni (1–1). A gólunk után is megvoltak a lehetőségeink, de ezt a veszélyesen kontrázó svédek is elmondhatták magukról.

A második félidő is magas színvonalú, kiegyenlített játékot hozott, a mieink valamivel közelebb jártak a gólszerzéshez, a hajrában egy kapufát is lőttek, de a győztes találat elmaradt, döntetlennel zárult a találkozó.

„A játék minden elemében sokat javultunk a két nappal ezelőtti mérkőzéshez képest, ezúttal azt a futballt láttam a csapattól, amit az eddigi összetartásaink alapján várunk a játékosoktól. Lezárult a tavaszi felkészülésünk, és amellett, hogy sokat léptünk előre, egyre inkább körvonalazódik az a csapat, amely ősszel sikerrel veheti az Eb-selejtező tornát” – mondta a mérkőzés után Marcus Jahn szövetségi edző az mlsz.hu-nak.

U18-AS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Svédország 1–1 (1–1)
MAGYARORSZÁG:
Varga Ádám – Krebsz Máté, Kiss Balázs, Schäfer András, Kiliti Róbert – Lustyik Levente, Rabatin Richárd (Harangozó Bence, 59.) – Bolla Bendegúz (Virág Ákos, 67.), Palincsár Martin, Bévárdi Zsombor (Szabó Máté, 82.) – Szabó Levente (Kisari Tibor, a szünetben)
A magyar gólszerző: Rabatin

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik