Storck dilemmái: nincs Kleinheisler, mit hoz a váltás Nikolicséknak?

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2017.03.02. 11:22
null
Nikolics Nemanja az Egyesült Államokból kaphat meghívót (Fotó: Veres Viktor)
Már egy hónap sincs hátra a magyar labdarúgó-válogatott első 2017-es mérkőzéséig: Bernd Storck csapata március 25-én Lisszabonban csap össze világbajnoki selejtezőn az Európa-bajnok Portugáliával. Elindítjuk a „felkészülést”, s megnézzük, milyen kihívásokra kell választ találnia a két szövetségi kapitánynak.

 

Bernd Storck és stábja az Európa-bajnokságon megmutatta, milyen felkészítést tud végezni, amikor hosszabb idő áll a rendelkezésére. A Portugália elleni, idegenbeli mérkőzést megelőzően – ha kicsiben is – hasonlót próbálnak elérni. Az NB I március 11-i, 23. fordulóját követően háromhetes szünet jön a bajnokságban, az itthonról behívott játékosoknak csaknem két hetük lesz együtt készülni.

Storck hasonló stratégiát követett az ősszel is, amikor a válogatott Svájc és Lettország elleni vb-selejtezői előtt Európában példátlan hosszúságú szünet volt a bajnokságban a nemzeti csapat megfelelő felkészülése érdekében. Európa legtöbb országában most is játszanak élvonalbeli bajnoki vagy kupamérkőzéseket március 18-19-én, Magyarországon nem – tulajdonképpen ezek a hosszabb szünetek adhatnak minimális versenyelőnyt más csapatokkal szemben Storckéknak. A portugál bajnokságban is lesz még forduló azon a hétvégén.

A válogatott összetartása március 12-13-án kezdődik meg a Magyarországon játszó kerettagokkal, akik az U21-es válogatottal gyakorolhatnak együtt, hasonlóan az őszi „mini edzőtáborhoz”. A külföldön szereplők március 20. környékén csatlakoznak a kerethez, amely ezen a napon el is utazik Portugáliába.

A VILÁGJÁRÓ-DILEMMA

Európában csupán három olyan válogatott van – a magyar mellett a belga és a szlovák –, amelynek keretébe valószínűleg három kontinentális zónából (a mieink esetében Európa mellett Ázsiából és Észak-Amerikából) is kapnak meghívót futballisták.

30 MILLIÓS, MÉGSEM VÁLOGATOTT

A portugál futball erejéről sokat elárul, hogy a télen a Paris Saint-Germain 30 millió eurót adott kiGoncalo Guedesért, aki 2015 óta nem játszott az A-válogatottban. Összehasonlításul: az utolsó őszi mérkőzésekre meghívott 28 fős magyar keret összértékét becsüli 33 millió euróra a transfermarkt.de. A Benficától a PSG-hez távozó támadó persze még a jövő embere, csupán 20 esztendős, és ne zárjuk ki, hogy Fernando Santos meghívja a márciusi meccsekre.

Az elmúlt évben a portugál válogatottnál számításba vett játékosok közül José Fonte váltott klubot a télen, a kitűnő középhátvéd a Southamptonnál lejátszott 288 tétmérkőzés után igent mondott a West Ham United hívására. Az Európa-bajnok csapat tagjai közül klubot cserélt a veterán Ricardo Carvalho is, ám a Sanghaj SIPG-be szerződő bekk hattyúdala minden bizonnyal a 2016-os kontinensviadal volt.

A Chicagóba szerződött Nikolics Nemanja március 18-án még Atlantában vívhat bajnoki mérkőzést, amennyiben meghívót kap, valószínűleg a legkésőbb csatlakozók között lesz. A Kínába igazolt Guzmics Richárd (Jenpien Funde) szerencsésebb helyzetben van, ugyanis a Szuperliga 2. fordulója (március 10-12.) után Magyarországhoz hasonlóan áprilisig bajnoki szünet lesz. A Jenpien március 10-én Sanghajban játszik, a válogatott védő ezt követően indulhat az összetartásra.

Nikolics és Guzmics is csak március elején játssza első bajnoki mérkőzését új csapatában, hiszen az Egyesült Államokban és Kínában is még felkészülési időszak van. Németh Krisztián katari csapata, az al-Garafa március 2. és április 1. között nem játszik mérkőzést, Dzsudzsák Balázs klubja, az arab emírségekbeli al-Vahda március 14-én végez a válogatott szünet előtt. Az Európa-szerte játszó magyar légiósok a március 18-19-i hétvégét követően jöhetnek haza, tehát a szakmai stáb igencsak vegyes terhelést kapott futballistákkal kezdheti meg az összetartást.

Érdekes kérdés lesz, hogy befolyásolja-e Guzmics Richárd és Nikolics Nemanja válogatottbeli szereplését átigazolása. Guzmics abszolút alapembere Bernd Storcknak – amióta a szövetségi kapitány hivatalában van, 18 mérkőzésből 15-ször bizalmat szavazott a középhátvédnek. A kínai bajnokságban nyilvánvalóan kulcsszerepet szán Guzmicsnak csapata: a légiósok létszámkorlátozása miatt a klubok nem engedhetik maguknak meg azt a luxust, hogy ne játszassák külhoni játékosaikat. A Jenpien Funde keretében ráadásul Guzmics a legértékesebb futballista és a legnagyobb téli szerzemény.

Az sem kétséges, hogy a Chicago Fire-nél Nikolics Nemanja meghatározó szerepet kap. A Fire Veljko Paunovics vezetőedző kifejezett kérésére, úgynevezett designated playernek szerződtette Nikolicsot – az MLS-ben ezt a státust kapják azok a kiemelt játékosok, akiknek bére nem számít a fizetési sapka alá. Chicagóban Nikolics mellett a ghánai válogatott David Accam van még ilyen státusban. A várakozások érthetően nagyok. A Magyarországon és Lengyelországban is gólokat ontó csatár David Villa, Bradley Wright-Phillips, Sebastian Giovinco, Cyle Larin és Fanendo Adi után öt másik társával együtt a hatodik helyre került a fogadóirodák gólkirályi esélylatolgatásában.

Nikolics helyzete annyiban eltérő, hogy Guzmiccsal ellentétben nem alap-, hanem kiegészítő embernek számít Bernd Storcknál. Bár a csatár a német szakvezetőnél 10 alkalommal pályára lépett, csak háromszor volt kezdő és csupán kétszer játszott egy félidőnél többet.

Storck próbálkozott többféle megoldással is, hogy beillessze csapatába a leggólerősebb magyar támadót, de egyértelmű, hogy centerben első számú jelöltje Szalai Ádám. Meglátjuk, az MLS-be szerződés változtat-e valamit Nikolics helyzetén, mindenesetre ha úgy folytatja Chicagóban, ahogy a varsói Legiában abbahagyta, az erős érv az újabb meghívó(k) mellett.

A válogatott keretből még a hazaszerződő Kleinheisler László (vele foglalkozunk még a későbbiekben), Pintér Ádám és Kádár Tamás váltott országot a télen. Pintér eddig csak egy mérkőzést játszott végig új csapatában, a német második ligás Greuther Fürthben, Kádárt még nem vetette be tétmérkőzésen a Dinamo Kijev. Mivel a balhátvédként és középhátvédként is bevethető, a védelem legértékesebb játékosának számító Kádár abszolút alapember, Storck aligha lenne csalódott, ha gyorsan lehetőséget kapna az ukrán csapatban.

KI KERÜLHET BE?

Meglepetés lenne, ha a kulcsfontosságú portugáliai mérkőzésre Bernd Storck nagyon váratlanokat húzna a keret összetételében. A 2016-os évzáró, Svédország elleni mérkőzésen (0–2) kipróbálta Vida Mátét, Hangya Szilvesztert, Berecz Zsombort, Botka Endrét és Nagy Dominikot is a szakvezető, a meccs egyik tanulsága az volt, hogy az újonnan bekerülteknek azért még kell fejlődniük ahhoz, hogy az alapcsapat tagjaival felvegyék a versenyt. Mondhatni, a svédeknél sokkal kisebb volt ez a differencia az első és a második vonal között...

VB 2018: ADATBANK
Hat kontinentális zóna, 31 kiadó hely az oroszországi világbajnokságon a házigazda mellett: a 2018-as torna kvalifikációs fázisáról ADATBANKUNKBAN TÁJÉKOZÓDHAT

Portugáliában a mérkőzés fontossága – vereség esetén a magyar válogatott alighanem elveszti esélyét a csoport második helyének megszerzésére, egy bravúrgyőzelem esetén viszont megelőzi az Európa-bajnokot – miatt nem várhatunk kísérletezést.

Bár a variációs lehetőségeket azért növelheti, hogy a legutóbbi két fordulóban Balogh Norbert és Sallai Roland is kezdőként játszott az olasz élvonalbeli Palermóban, és jó teljesítményt is nyújtottak, így esélyük lehet bekerülni a keretbe. Sallai akár még Kleinheisler helyetteseként is szóba jöhet, és ő már az Eb előtt is a bő kerettel készült, a németek ellen már játszott is a nemzeti csapatban, tehát nem abszolút újoncként kéne őt a csapatba építeni.

Az eddig a keretben nem látottak körül talán Futács Márkó teljesítménye a legmeggyőzőbb, a Hajduk Splitben futballozó center 17 tétmérkőzésen 11-szer talált kapuba, ezt nevezhetjük akár válogatott formának is. Más kérdés, hogy középcsatárban vannak hasonló opciói (Szalai Ádám, Böde Dániel) Storcknak, plusz ott van még Priskin Tamás és Nikolics is. Az NB I-es támadók közül ugyanez a „probléma” Eppel Mártonnal: bár a kispesti ultrák rendületlenül éneklik, hogy ő lesz a gólkirály, az egycsatáros rendszerben játszó nemzeti csapatba igen nehéz dolga lesz beverekednie magát.

Storck egyébként februárban elmondta, több játékosában csalódott a Svédország elleni mérkőzésen, és ha nagy átalakítás nem is, de változások várhatók a keretben.

EGY NAGY KÉRDÉS

Kleinheisler eltiltás miatt ezúttal nem léphet pályára (Fotó: Szabó Miklós)
Kleinheisler eltiltás miatt ezúttal nem léphet pályára (Fotó: Szabó Miklós)

A Lisszabonban pályára lépő csapatban biztosan nem lesz ott Kleinheisler László, aki eltiltás (sárga lapot kapott Feröer és Andorra ellen is) miatt nem játszhat. Kleinheisler Storck felfedezettje és bizalmi embere: a legutóbbi 14 válogatott mérkőzésből 11-szer játszott. A szövetségi kapitány az Eb-n Portugália ellen pihentette, Belgium ellen sérülés miatt nem számolhatott vele, a Svédország elleni felkészülési mérkőzésen pedig – több más kulcsjátékoshoz hasonlóan – Kleinheisler is kimaradt.

A télen a Werder Brementől kölcsönbe a Ferencvároshoz szerződő Kleinheisler játéka ugyan lehetne letisztultabb is (ezt a válogatott stábja is többször emlegette – az Andorra elleni teljesen felesleges sárga lap, mely eltiltást jelentett, szintén szertelenségre utal), ám átlövéseiben és passzaiban benne van az a plusz, ami adhat egyfajta „élt” a válogatott támadójátékának.

Amióta Kleinheisler a válogatott tagja, a nemzeti csapat 18 gólt szerzett, „Scholes” ebből 11-nél pályán volt. Amikor nem tudott játszani, akkor a válogatott egyszer ikszelt (Portugáliával 3–3 az Eb-n), kétszer kikapott szerzett gól nélkül (Belgium 0–4, Svédország 0–2). Kleinheisler „helyetteseként” (inkább: más szerepkörben) Pintér Ádám szerepelt kétszer, míg Svédország ellen Stieber Zoltán kapott szerepet a center mögött.


SZAVAZÁS

Ön hogyan, kivel oldaná meg Kleinheisler helyettesítését a Portugália elleni, idegenbeli vb-selejtezőn?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

EGY MÉG „JOBB” KÉRDÉS

Azzal nem mondunk semmi újat, hogy a nemzeti csapatban a szélsőhátvédek posztja hosszú ideje fejfájást okoz a szakvezetőknek – kevés a nemzetközi szintű magyar szélső védő, és a bal-, illetve jobbhátvédben játszatott futballisták jó része is más posztról kapott átképzést.

A legutóbbi két vb-selejtezőt balhátvédben (jól) végigjátszó Korhut Mihály sérült. A másik oldalon Bese Barnabás a kispadra szorult francia klubjánál, a Le Havre-nél (a februári bajnokikon csak 39 percet kapott), a jobbhátvéd posztot hosszú időn keresztül stabilan birtokló Fiola Attila pedig a tavasszal még nem játszott NB I-es mérkőzést a Videotonban. Sőt, november 19. óta nem játszott bajnokit – és klubjában egyébként sem szélsőhátvédként veszi számításba Henning Berg vezetőedző.

Ha Fiola és Bese sincs játékban, felértékelődhet Botka Endre szerepe – a válogatottban Svédország ellen bemutatkozó hátvéd a télen a Honvéd mezét a Ferencvároséra cserélte, ezzel alaposan magára haragítva a kispesti szurkolókat. Botka mindenesetre rendre lehetőséget kapott eddig Thomas Dolltól, ő van a számításba vett jobbhátvédek közül leginkább játékban.

Itt jegyezzük meg nagyon halkan: a magyar jobbhátvéd kerül majd legtöbbször szembe Cristiano Ronaldóval. Mondhatni, szép szakmai kihívás. Az Európa-bajnoki csoportmérkőzésen Lang Ádám, Juhász Roland, Guzmics Richárd és Korhut Mihály alkotta a magyar védőnégyest.


SZAVAZÁS

Ön kit játszatna jobbhátvédben a Portugália elleni, idegenbeli vb-selejtezőn?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

PONT EGY ÉVE BUKTAK

Portugália legutóbbi hazai vereségét pontosan egy évvel a Magyarország elleni mérkőzés előtt, 2016. március 25-én szenvedte el – akkor Bulgária lepte meg Fernando Santos csapatát. Tétmérkőzésen 2014 szeptemberéig kell visszalapoznunk, hogy hazai portugál kudarcot találjunk, ekkor Albánia óriási meglepetést okozva 1–0-ra győzött Aveiróban.

A SVÉDEK ELLEN JÓTÉKONYKODNAK, ELLENÜNK NEM TENNÉK

A portugálok finoman fogalmazva sem égnek meccslázban, a közelmúlt legfontosabb „válogatottas” híre sem a magyarok elleni, március 25-i, hanem a svédek elleni, március 28-i mérkőzéssel kapcsolatos. A portugál szövetség a funchali felkészülési meccs teljes bevételét jótékonysági célra fordítja, a befolyt összeggel a madeirai tűzoltóság, a madeirai labdarúgó-szövetség, valamint a CS Marítimo csapata gazdálkodhat. Madeirán 2016 augusztusában erdőtüzek okoztak szörnyű pusztítást.

Jótékonykodásnak nyilván nyoma sem lesz a Portugália–Magyarország mérkőzésen: a vb-selejtezőket svájci botlással kezdő Európa-bajnok minden bizonnyal megragadná a lehetőséget, hogy „kihúzza” magyar riválisát a továbbjutásért folytatott küzdelemből. Portugália azon kevés ellenfél között van, amelyet a magyar válogatott még sohasem tudott legyőzni: eddig 11 mérkőzésen 4 döntetlen és 7 vereség a mérleg. A nemzeti csapatnak legutóbbi két portugáliai mérkőzésén szemernyi esélye sem volt, a házigazda mindkétszer (1999-ben és 2009-ben) 3–0-ra győzött. A legutóbbi találkozóra (az Eb talán legszórakoztatóbb meccsét hozó 3–3) azért jóval szívesebben emlékszünk vissza.

Portugáliához hasonló játékerejű csapatot idegenben, tétmérkőzésen a magyar válogatott emberemlékezet óta nem győzött le – a három pont megszerzése kiemelkedő bravúr lenne, és reálisan nézve a helyzetet, nem feltétlenül ezt ígéri a találkozó... Bernd Storck szövetségi kapitány egyértelműen fogalmazott a Nemzeti Sportnak adott interjújában: a március 25-i mérkőzés számunkra döntővel ér fel, és a vb-kvalifikációs esélyek életben tartásához győzni kellene.

Rendben van, hogy egy döntő sohasem könnyű, de ennél nem sok nehezebb feladat lehet.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc449–3+612
2. Portugália43116–3+139
3. MAGYARORSZÁG42118–3+57
4. Feröer41122–8–64
5. Lettország4132–8–63
6. Andorra441–13–120

EZ KÖVETKEZIK
2017. március 25., szombat
20.45: Portugália–Magyarország

18.00: Andorra–Feröer
18.00: Svájc–Lettország

2017. június 9., péntek
20.45: Andorra–Magyarország

20.45: Feröer–Svájc
20.45: Lettország–Portugália

2017. augusztus 31., csütörtök
20.45: Magyarország–Lettország

20.45: Portugália–Feröer
20.45: Svájc–Andorra

2017. szeptember 3., vasárnap
20.45: Magyarország–Portugália

18.00: Feröer–Andorra
20.45: Lettország–Svájc

2017. október 7., szombat
20.45: Svájc–Magyarország

18.00: Feröer–Lettország
18.00: Andorra–Portugália

2017. október 10., kedd
20.45: Magyarország–Feröer

20.45: Lettország–Andorra
20.45: Portugália–Svájc

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik