Portugál-magyar: Storck szerint mindent megpróbáltunk; Fernando Santos nem ír le minket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.25. 22:59
null
Gera sem tudott segíteni a magyar válogatotton Lisszabonban (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar labdarúgó-válogatott 3–0-s vereséget szenvedett Portugáliában a 2018-as világbajnokság selejtezőjében. Dzsudzsák Balázs a mérkőzés után elmondta: az első 30 percben jól futballozott a magyar válogatott, a kapott gólokhoz pedig kellettek a hibáink. A mieink csapatkapitánya mellett Bernd Storck, Gera Zoltán, Szalai Ádám, Lang Ádám, Lovrencsics Gergő, valamint a portugálok szövetségi kapitánya, Fernando Santos is értékelt az M4-nek, illetve az összecsapás utáni sajtótájékoztatón.

„Az első harminc percben jól futballoztunk, addig nem volt kidolgozott helyzetük a portugáloknak – értékelt az M4 kamerái előtt Dzsudzsák Balázs a mérkőzés után. – Több volt abban, amit véghez vittünk, sajnos pontatlanok voltunk támadásban. A saját hibáinkból kaptuk a gólokat, az első találat után már uralták a mérkőzést a házigazdák. Kellettünk hozzá mi is, hogy három-nulla legyen. A portugálok mindig tudnak meglepetést okozni, olyan játékosok alkotják a csapatukat, akik erre bármikor képesek. Az első harminc percet jól kezdtük, aztán tényleg kihagytunk hátul, ilyen szinten ezt nem lehet, mert ezek a játékosok kihasználják ezt. Köszönjük a biztatást mindenkinek.”

Dzsudzsák a folytatással kapcsolatban azt mondta: amíg van bármi esélyünk, addig menni fog előre a válogatott. „Amit lehet, ki fogjuk hozni belőle, Sok van még a végéig, küzdenünk kell. Kellenek még a bravúrok” – zárta mondandóját Dzsudzsák.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck csalódottságának adott hangot, ugyanakkor elismerte, hogy a portugálok előrébb tartanak.

„Természetesen nagyon csalódottak vagyunk, nem így terveztük a meccset. A pálya utolsó harmadában nem tudtunk jól teljesíteni, és az is megmutatkozott, hogy mik a gyenge pontjaink. A második félidőben mindent megpróbáltunk, de láthattuk a különbséget a két csapat. A portugál csapat előrébb tart, nekünk ebből kell tanulnunk. Nem szabad elfelejteni, hogy ezen a szinten nincs meg az a rutinunk, ami a portugáloknak megvan, mert hétről hétre ilyen szinten edződnek. Az volt a különbség az Eb-n játszott meccsünkhöz képest, hogy nem tudtunk úgy koncentrálni és a második félidőben nem tudtunk nyomást gyakorolni. Világklasszis csapattal játszottunk, ennyivel előttünk járnak. Időnként megtartottuk a labdát, de az utolsó passzokba hiba csúszott. Nem játszanak olyan szinten a játékosaink, mint a portugálok, és ez a különbség jól látható volt” – mondta a német szakember, aki a tanulási folyamatról is szót ejtett.

„Nem játszottunk 0–0-ra, de ha hibázunk, akkor egy ilyen szintű ellenfél azt kihasználja. Mindent megpróbáltunk, a játékosok emelt fővel hagyhatják el a stadiont. Ennyi néző előtt a játékosaink még nem igen játszhattak, ez is újdonság volt, tanulhatunk belőle. Ha az Eb-n lövünk még egy gólt Portugália ellen, akkor most nem az Európa-bajnok ellen lépünk ma pályára. Ez is azt mutatja, hogy a futballban olykor apróságok döntenek. Nekünk ennek a mérkőzésnek a tapasztalatait felhasználva kell tovább fejlődnünk.”

Gera Zoltán szerint a portugálok kíméletlenül kihasználták az előttük adódó lehetőségeket az első félidő második felében, így a szünet utáni legfontosabb kérdés az volt, hogy megmarad-e a tartása a magyar válogatottnak.

„Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű, hiszen világklasszis futballistákról beszélünk. Tényleg jól játszottak, nehéz volt őket megállítani a középpályán. Kíméletlenül kihasználták az előttük adódó lehetőségeket. Nehéz dolgunk volt úgy bemenni az öltözőbe, hogy nulla-kettő az eredmény. Ettől kezdve az volt a kérdés, hogy marad-e tartásunk, nem esünk-e szét? A második félidőben jobban játszottunk, de így is el kell ismerni, hogy megérdemelten nyert a portugál csapat” – mondta a találkozót közvetítő M4 Sportnak Gera Zoltán.

„Nem erre számítottunk, szerettük volna megnehezíteni a dolgukat. Úgy gondoltuk a mérkőzés előtt, hogy kevés lehetőséget adunk nekik, kontratámadásokkal próbálunk majd operálni, néhány helyzetet kialakítani. Sajnos, nem így sikerült, de ebből a mérkőzésből csak tanulhatunk. Az Európa-bajnok ellen játszottunk, idegenben. Nagyszerű hangulat volt, gyönyörű stadionban játszottunk, ezek a mérkőzések viszik előre a magyar játékosokat, ebből sokat profitálhatunk.”

Szalai Ádám a Nemzeti Sportnak elmondta, többet is kihozhatunk volna a mérkőzésből, hozzátéve, hogy a játék képe alapján reális eredmény született.

„Nem volt hálás feladat elöl játszani ezen a mérkőzésen" – kezdte Szalai Ádám, akinek nem sok lövőhelyzete volt a meccsen. Elmondása szerint – a talán legnagyobb lehetőségénél – beleért egy védő a labdába, ezért nem tudta igazán a kapura irányítani.

„Ha mindenki a legjobbját adja, vagy még annál is többet, akkor talán több is kijöhetett volna ebből a meccsből, de ez a különbség megvan a két csapat között, ennyivel magasabb szinten játszanak a portugálok hétről-hétre. Megyünk tovább, csináljuk a dolgunkat. Valahol fáj kimondani, de ez a realitás” – beszélt a 3–0-s vereségről a csatár.

Lang Ádám és a szünetben éppen őt váltó Lovrencsics Gergő is arról beszélt, hogy jól kezdtük a találkozót.

„Az elején jól működött, sikerült megtartanunk a labdákat – beszélt Lang Ádám a három belső védős rendszerről. – Aztán a bekapott gól után megváltozott valami. Följebb jöttek a portugálok, ezért hosszú labdákkal próbálkoztunk, de nem tudtuk kihasználni, amikor nálunk volt a labda. A portugálok nagyon jól mozogtak, nagyon jól futballoztak.”

„Az első 10-15 percben jól működött a védekezésünk, utána követtünk el hibákat, amikből gólokat kaptunk. De a gólokon kívül sok nagy helyzete nem volt a portugáloknak. Nekünk támadásban elfogyott a kreativitásunk, a portugálok pedig éltek a lehetőségeikkel” – összegzett Lang.

„Ma ennyi volt bennünk. Jól kezdtünk, de az első gól után visszaestünk, egyúttal az a gól megmutatta a portugálok klasszisát” – tette hozzá Lovrencsics Gergő.

A portugálok szövetségi kapitánya, Fernando Santos érhető okból elégedetten értékelt.

„Voltak meglepetések a magyar csapat játékában, szerkezetében, de volt olyan elem is, amire számítottunk. Sokat tudtunk passzolni, a 15. perc után tudtunk alkalmazkodni az ellenfél szerkezetéhez, és megoldottuk azt a problémát, hogy az elején sok labdát elveszítettünk. A második félidőben ismét szerkezetet váltott a magyar csapat, amihez ismét alkalmazkodni kellett, de miután megszereztük a harmadik gólunkat, eldőlt a meccs. Innentől mindegyik találkozónk döntővel ér fel, mindegyiket meg kell nyerni, hogy csoportelsőként kijussunk a világbajnokságra” – mondta Fernando Santos a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

„Attól függetlenül, hogy Cristiano Ronaldo két gólt szerzett, más is tud gólt szerezni és a gólokhoz egy egész csapat jó teljesítményére van szükség. Nagyon jó a csapategységünk, a játékosok családtagokként üdvözölték egymást, most, hogy négy hónap után újra találkoztak. Alapvető fontosságú a bizalom, az hogy bízzunk egymásban és saját képességeikben. Annak köszönhetően tudtunk elöl eredményesek lenni, hogy stabil volt a védekezésünk.”

A portugál kapitány szerint továbbra sem szabad leírni Magyarországot, amelynek még maradt esélye kiharcolnia a világbajnoki részvételt.

„Én még Magyarországot sem zárnám ki a továbbjutásra esélyes csapatok közül. Nekünk minden meccsen nyerni kell. A következő, jövő heti madeirai felkészülési meccs Svédország ellen egy jó erőpróba lesz, lehetőséget ad arra, hogy azok a játékosok is lehetőséget kapjanak, akik most különböző okokból nem szerepelhettek, illetve korábban is kevesebb lehetőséget kaptak” – zárta szavait Fernando Santos.

VB-SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA
B-CSOPORT, 5. FORDULÓ

Portugália–Magyarország 3–0 (2–0)
Lisszabon,
Estádio da Luz, 57 816 néző. Vezette: Szimon Marciniak (lengyel)
PORTUGÁLIA: Rui Patrício – Cédric, Pepe, Fonte, R. Guerreiro – Quaresma, A. Gomes (Pizzi, 86.), W. Carvalho, J. Mário (Moutinho, 83.) – A. Silva (B. Silva, 67.), C. Ronaldo. Szövetségi kapitány: Fernando Santos
MAGYARORSZÁG:
Gulácsi – Bese, Lang (Lovrencsics, a szünetben), Vinícius, Kádár, Korhut – Dzsudzsák, Nagy Á., Gera Z. (Pintér Á., 86.), Gyurcsó (Kalmár, 69.) – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Bernd Storck
Gólszerző: André Silva (32.), C. Ronaldo (36., 65.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Svájc–Lettország 1–0 (Drmic 66.)
Andorra–Feröer 0–0
Kiállítva: Edmundsson (74., Feröer)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 5 5 10– 3 +7 15
2. Portugália 5 4 1 19– 3 +16 12
3. MAGYARORSZÁG 5 2 1 2 8– 6 +2 7
4. Feröer 5 1 2 2 2– 8 –6 5
5. Lettország 5 1 4 2– 9 –7 3
6. Andorra 5 1 4 1–13 –12 1

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: 12 Dibusz Dénes
(Ferencváros), 1 Gulácsi Péter(RB Leipzig – Németország), 22 Megyeri Balázs(Greuther Fürth – Németország)
VÉDŐK: 21 Bese Barnabás(Le Havre – Franciaország), 23 Hangya Szilveszter(Vasas), 4 Kádár Tamás(Dinamo Kijev – Ukrajna), 3 Korhut Mihály(Hapoel Beer-Seva – Izrael), 2 Lang Ádám(Dijon – Franciaország), 16 Pintér Ádám(Greuther Fürth – Németország), 18 Vinícius(Videoton)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 10 Gera Zoltán(Ferencváros), 17 Holman Dávid(DVSC), 15 Kalmár Zsolt(Bröndby – Dánia), 14 Lovrencsics Gergő(Ferencváros), 8 Nagy Ádám(Bologna – Olaszország)
TÁMADÓK: 6 Adorján Krisztián(Novara – Olaszország), 7 Dzsudzsák Balázs(al-Vahda – Arab Emírségek), 13 Gyurcsó Ádám(Pogon Szczecin – Lengyelország), 11 Eppel Márton(Budapest Honvéd), 19 Priskin Tamás(Slovan Bratislava – Szlovákia), 20 Sallai Roland(Palermo – Olaszország), 9 Szalai Ádám(Hoffenheim – Németország)

A PORTUGÁL VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK
: 1 Rui Patrício (Sporting CP), 12 Bruno Varela (Vitória Setúbal), 22 José Marafona (Braga)
VÉDŐK: 2 Bruno Alves (Cagliari – Olaszország), 3 Pepe (Real Madrid – Spanyolország), 5 Raphaël Guerreiro (Borussia Dortmund – Németország), 6 José Fonte (West Ham United – Anglia), 19 Eliseu (Benfica), 21 Cédric Soares (Southampton – Anglia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 4 Nélson Semedo (Benfica), 8 Joao Moutinho (Monaco – Franciaország), 10 Joao Mário (Internazionale – Olaszország), 11 Bernardo Silva (AS Monaco – Franciaország), 13 Danilo Pereira (Porto), 14 William Carvalho (Sporting CP), 15 André Gomes (FC Barcelona – Spanyolország), 16 Renato Sanches (Bayern München – Németország), 17 Pizzi (Benfica), 20 Ricardo Quaresma (Besiktas – Törökország), 23 Gelson Martins (Sporting CP)
TÁMADÓK: 7 Cristiano Ronaldo (Real Madrid – Spanyolország), 9 Éder (Lille – Franciaország), 18 André Silva (Porto)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik