Portugál–magyar: Az Eb-n nem kellett nyerniük, most viszont… – Santos

Vágólapra másolva!
2017.03.24. 14:34
null
Fernando Santos és Bruno Alves nyilatkozott az újságíróknak (Fotó: Pietsch Tibor, Lisszabon)
A védő Bruno Alves és Fernando Santos szövetségi kapitány is nehéz mérkőzésre számít a portugál labdarúgó-válogatott részéről a magyarok elleni szombati vb-selejtezőn.

 

A szakvezető arra viszont felhívta a figyelmet, hogy más volt a franciaországi Európa-bajnokságon játszott csoportmeccs, mert „a magyarok ott nem voltak rászorulva a győzelemre”, így felszabadultan futballozhattak. Most viszont ez nem így lesz, mert mindkét válogatott csak három ponttal tudja fenntartani a kijutási reményeit – tette hozzá.

„A célunk, hogy mi kontrolláljuk a meccset, mert akkor elérjük a céljainkat. Előreláthatólag kontrákra játszik a magyar csapat, amiben nagyon veszélyes is, de szereti sokat birtokolni a labdát, illetve nagyon aktív a középpályássora” – mondta a 62 éves tréner, aki elárulta, megmutatta játékosainak, hogy miben teljesítettek gyengébben a 3–3-ra végződő lyoni találkozón.

Fernando Santos kifejtette, egyik válogatott sem változott sokat a kontinensviadalhoz képest. A portugál esetében mosolyogva hozzátette, hogy azóta Európa-bajnoknak hívják a csapatot, de ettől szerinte nincs nagyobb nyomás az együttesen, mert a riválisok korábban is tisztelték Portugáliát.

„Nemcsak az Eb-meccset elemeztük, hanem a magyarok azóta lejátszott négy vb-selejtezőjét is, különös figyelemmel a svájciak elleni találkozót, amelyen a magyarok nem érdemeltek vereséget, mert jobban játszottak. Éppen ezért szerényen kell pályára lépnünk. Fontos volt, hogy a játékosaim megértsék, becsülniük kell az ellenfelet” – jelentette ki Fernando Santos, aki nem akart kiemelni senkit a magyarok közül, mert mint mondta, bár ismeri egyenként is őket, az egyes játékosoknál sokkal fontosabb, hogy csapatként jók.

Az Európa-bajnok szövetségi kapitánya szerint telt ház lesz a Benfica stadionjában, ami sokat segíthet együttesének. Nani hiányzásával kapcsolatban megjegyezte, ő nem problémákat keres, hanem megoldásokat – a támadót korábban is kellett már nélkülözniük, s akkor is sikerült megoldani a helyzetet.

„Hiába számítunk nehéz meccsre egy erős rivális ellen, nyernünk kell, hogy a céljainkat elérhessük. A jó védekezés lesz az alap, mert a csapatunk gólerős, az Eb-n háromszor is betaláltunk a magyaroknak” – mondta Bruno Alves, a Cagliari védője.

Az ellenfélről úgy vélekedett a 35 éves futballista, hogy hasonlóképpen fog játszani, mint az Európa-bajnokságon, azaz jó védekezés jellemzi, amelyből gyors ellentámadásokkal próbál veszélyeztetni. Szerinte csapatként erős a magyar, amely nem lett erősebb az Eb óta, inkább ugyanazt a színvonalat képviseli.

„Valamennyien hozzá vagyunk szokva, hogy nehéz mérkőzéseket játszunk, így a nyomással nem lehet probléma. Intenzív találkozóra számítok, mert a magyaroknak is ugyanaz a céljuk, számukra is csak a győzelem jó” – mondta Bruno Alves.

Bernd Storck szövetségi kapitány csapata szombaton 20.45-től a Benfica stadionjában találkozik Portugáliával, amelyet győzelem esetén megelőzne, így „fél távnál” a pótselejtezőt érő második helyen állhatna. Ugyanakkor vereség esetén ötpontos hátrányba kerülne aktuális riválisával szemben, azaz távolodna a 2018-as oroszországi világbajnokságtól. A csoportot Svájc vezeti százszázalékos teljesítménnyel.

VB-SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA
B-CSOPORT, 5. FORDULÓ

Március 25., szombat
20.45: Portugália–Magyarország (Tv: M4 Sport) – ÉLŐBEN AZ NSO-N!
18.00: Andorra–Feröer
18.00: Svájc–Lettország

A MAGYAR VÁLOGATOTT PORTUGÁLIA ELLENI, 22-ES KERETE
KAPUSOK: Dibusz Dénes
(Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Megyeri Balázs (Greuther Fürth – Németország)
VÉDŐK: Bese Barnabás (Le Havre – Franciaország), Hangya Szilveszter (Vasas FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Lang Ádám (Dijon – Franciaország), Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország), Vinícius (Videoton FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Gera Zoltán (Ferencváros), Holman Dávid (Debreceni VSC), Kalmár Zsolt (Bröndby – Dánia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország)
TÁMADÓK: Adorján Krisztián (Novara – Olaszország), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Arab Emírségek), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin – Lengyelország), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Sallai Roland (Palermo – Olaszország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország)

A PORTUGÁL VÁLOGATOTT BŐ KERETE
KAPUSOK: Rui Patrício (Sporting CP), Bruno Varela (Vitória Setúbal), José Marafona (Braga)
VÉDŐK: Cédric Soares (Southampton – Anglia), Joao Cancelo (Valencia – Spanyolország), Nélson Semedo (Benfica), Luís Neto (Zenit – Oroszország), Pepe (Real Madrid – Spanyolország), José Fonte (West Ham United – Anglia), Bruno Alves (Cagliari – Olaszország), Raphaël Guerreiro (Borussia Dortmund – Németország), Eliseu (Benfica)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Danilo Pereira (Porto), William Carvalho (Sporting CP), Joao Mário (Internazionale – Olaszország), Renato Sanches (Bayern München – Németország), Joao Moutinho (Monaco – Franciaország), André Gomes (FC Barcelona – Spanyolország), Pizzi (Benfica)
TÁMADÓK: Bernardo Silva (AS Monaco – Franciaország), Gelson Martins (Sporting CP), Cristiano Ronaldo (Real Madrid – Spanyolország), Ricardo Quaresma (Besiktas – Törökország), André Silva (Porto), Éder (Lille – Franciaország)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 4 4 9– 3 +6 12
2. Portugália 4 3 1 16– 3 +13 9
3. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 8– 3 +5 7
4. Feröer 4 1 1 2 2– 8 –6 4
5. Lettország 4 1 3 2– 8 –6 3
6. Andorra 4 4 1–13 –12 0
A MAGYAR VÁLOGATOTT VB-SELEJTEZŐI
2017
Március 25. (szombat), 20:45: Portugália–Magyarország
Június 9. (péntek), 20:45: Andorra–Magyarország
Augusztus 31., (csütörtök), 20:45: Magyarország–Lettország
Szeptember 3. (vasárnap), 20:45: Magyarország–Portugália
Október 7. (szombat), 20:45: Svájc–Magyarország
2016
Feröer–Magyarország 0–0
Magyarország–Svájc 2–3
Lettország–Magyarország 0–2
Magyarország–Andorra 4–0

A B-CSOPORT MENETRENDJE
2016. szeptember 6., kedd
Feröer–Magyarország 0–0

Andorra–Lettország 0–1 (Sabala 48.)
Svájc–Portugália 2–0 (Embolo 24., Mehmedi 30.)

2016. október 7., péntek
Magyarország–Svájc 2–3
(Szalai Á. 53., 71., ill. Seferovic 51., R. Rodríguez 67., Stocker 89.)
Portugália–Andorra 6–0 (Cristiano Ronaldo 2., 4., 47., 68., Joao Cancelo 44., André Silva 86.)
Lettország–Feröer 0–2 (Nattestad 19., Edmundsson 70.)

2016. október 10., hétfő
Andorra–Svájc 1–2 (Martínez 91., ill. Schär 19. – 11-esből, Mehmedi 77.)
Feröer–Portugália 0–6 (André Silva 12., 22., 37., Cristiano Ronaldo 65., Joao Moutinho 91., Joao Cancelo 93.)
Lettország–Magyarország 0–2
(Gyurcsó 10., Szalai Á. 77.)

2016. november 13., vasárnap
Magyarország–Andorra 4–0
(Gera Z. 33., Lang 43., Gyurcsó 73., Szalai Á. 88.)
Portugália–Lettország 4–1 (Cristiano Ronaldo 28. – 11-esből, 85., William Carvalho 70., Bruno Alves 92., ill. Zjuzins 67.)
Svájc–Feröer 2–0 (Derdiyok 27., Lichtsteiner 83.)

2017. március 25., szombat
20.45: Portugália–Magyarország

18.00: Andorra–Feröer
18.00: Svájc–Lettország

2017. június 9., péntek
20.45: Andorra–Magyarország

20.45: Feröer–Svájc
20.45: Lettország–Portugália

2017. augusztus 31., csütörtök
20.45: Magyarország–Lettország

20.45: Portugália–Feröer
20.45: Svájc–Andorra

2017. szeptember 3., vasárnap
20.45: Magyarország–Portugália

18.00: Feröer–Andorra
20.45: Lettország–Svájc

2017. október 7., szombat
20.45: Svájc–Magyarország

18.00: Feröer–Lettország
18.00: Andorra–Portugália

2017. október 10., kedd
20.45: Magyarország–Feröer

20.45: Lettország–Andorra
20.45: Portugália–Svájc

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik