Női futsal Eb-selejtező: legyőzte a bosnyákokat a magyar válogatott

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.10.20. 18:16
null
Megvan az első győzelem (Fotó: MLSZ)
A magyar női futsalválogatott 3–2-re legyőzte Bosznia-Hercegovinát a Brnóban zajló Európa-bajnoki selejtezőtorna 2. fordulójában, csütörtökön.

 

Az európai szövetség honlapja szerint az ellenfél két gólt szerzett, illetve két öngólt hozott össze, majd a 26. percben Folk Zsuzsanna állította be a végeredményt.

„Az első félidőben jól vettük fel a ritmust, sikerült hatástalanítanunk a bosnyákok támadásait. Helyenként kimondottan jól játszottunk, ráadásul a szerencse is mellénk állt, hiszen az ellenfélen megpattanó lövésekből szereztünk gólokat. A harmadik találatunk után koncentráltan, maximális odaadással játszottak a lányok, és voltak ugyan nehéz perceink, de sikerült kapott gól nélkül lehoznunk a hátralévő perceket. Örülök, hogy továbbra is versenyben vagyunk az Eb-szereplésért, nehéz meccs vár ránk szombaton a házigazdák ellen, de ha ugyanilyen hozzáállással játszunk, elérhetjük a célunkat” – mondta az mlsz.hu-nak Frank Tamás szövetségi edző.

A magyarok – akik júliusban negyedikek lettek a portugáliai kontinensviadal négyes döntőjében – szerdán 1–1-es döntetlent játszottak a szlovákokkal, míg szombaton a házigazda csehek ellen lépnek pályára. A brnói tornáról a győztes jut ki a jövő márciusi Európa-bajnokságra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik