NL: pár éve magatartási problémák miatt tanácsolták el, most berobbant a válogatottba

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2022.09.28. 17:20
null
Kerkez Milos Németország ellen, kezdőként mutatkozott be a válogatottban (Fotó: MLSZ)
A németek ellen debütált a magyar labdarúgó-válogatottban Kerkez Milos, aki 15 éves korában került a Győri ETO-hoz, miután Ausztriából elküldték – erről a győri klub korábbi ügyvezetője, Soós Imre beszélt a kisalföld.hu-nak. 

 

A mindössze 18 esztendős Kerkez Milos a lipcsei, Németország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen mutatkozott be a magyar felnőttválogatottban. Az 1–0-ra megnyert találkozón Kerkez rendkívül jól teljesített, a magyar csapat legjobbja volt, így könnyen meglehet, hogy nemcsak klubjában, a holland élvonalbeli AZ Alkmaarban, hanem hamarosan a válogatottban is alapember lehet.

Kaposi Dániel játékosügynök – aki egyben a Rapid Wien megfigyelője is volt – keresett meg annak idején, hogy Milost magatartásbeli problémák miatt eltanácsolták a Rapidtól, és szeretné az ETO-ba hozni, megnéznénk-e a játékost.Tizenöt éves volt, és már az első labdaérintések után kiderült, hogy zseni a gyerek” – kezdte Soós Imre.

A FIFA szabályozása miatt 16 év alatti futballista csak úgy igazolhat másik országba, ha a klub a lakóhelyétől számítva 50 kilométeren belül van, így Kerkez először visszaköltözött Szabadkára, majd a hódmezővásárhelyi klub közbenjárásával igazolt Magyarországra, aztán édesanyjával együtt Győrbe költöztek. A magatartásával itt is akadtak gondok mind a pályán, mind a kollégiumban, de az edzők, a tanárok és a nevelők segítették, győzni akarásával pedig kitűnt társai közül.

2020 nyarán felvittük az első csapat keretéhez – folytatja Soós Imre. – A bizonyítási vágytól fűtve edzésen például páros lábbal csúszkált be a többieknek, akik ezt nehezen tűrték. Az idősebb játékosok, mint Andrics, Priskin vagy Lipták vették a szárnyaik alá, nehogy baj történjen vele.”

Kerkez Milos aztán 2020. augusztus 23-án a Dorog ellen debütált az NB II-ben.

Megbeszéltük a tulajdonos úrral, majd az edzőkkel, hogy nyugodtan építsék be Kerkezt a csapatba, nem vesszük a fejüket, ha elmegy rajta egy-két pont, mert rövid távon is megéri játszatni. Persze volt, hogy valóban hibázott, a Szentlőrinc ellen például fél óra után kiállították. Gyorsan felvette a felnőttfutball, az NB II ritmusát. Ami utána történt vele, az szinte meseszerű” – tette hozzá Soós.

Kerkez 2021 februárjában személyesen Paolo Maldini hívására szerződött az AC Milanhoz, amelynek utánpótláscsapatában közel egy évet töltött, és ahonnan jelenlegi klubjához, a holland AZ Alkmaarhoz igazolt.

Az biztos, hogy az ETO utóbbi nyolc évének legértékesebb transzfere volt, ami üzleti titkot képez, ezért nem mondhatom meg a pontos számokat– árulta el a korábbi ügyvezető. – Milos távozása óta is kapcsolatban vagyok egyébként a családdal, illetve a játékossal is, aki mindig nagyon korrekten nyilatkozik az ETO-ban töltött évekről. Ennek szívből örülök.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik