MLSZ: ezért büntetett az UEFA – eddig nem ismert részletek

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2021.07.10. 18:13
null
A magyar válogatott két meccsen biztosan nem számíthat a szurkolók támogatására (Fotó: Szabó Miklós, archív) (archív)<br />
A Magyar Labdarúgó-szövetség nyolc pontban reagált az európai szövetség (UEFA) büntetésére, ismertette a büntetés hátterét, és egyértelművé tette, a büntetés a vb-selejtezőkre nem vonatkozik. Mint ismeretes, az UEFA a magyar szurkolók diszkriminatív megnyilvánulásai – a magyar válogatott Eb-mérkőzésein – miatt három zárt kapus mérkőzésre büntette a magyar szövetséget, a Nemzetek Ligája következő kiírására vonatkozó, három mérkőzésre szóló zárt kapus büntetésből egyet két évre felfüggesztett.

Az esetleges fellebbezésről, a szövetség lehetséges érveiről a hivatalos indoklás kézbesítéséig nem várható tájékoztatás, de a pénteki ígéretének megfelelően az MLSZ eljuttatta szerkesztőségünknek azt az összefoglalót, amely mindent tartalmaz, ami jelenleg tudható a három zárt kapus mérkőzésről szóló büntetés hátteréről.

Mint az anyagból kiderül, visszaesőként, az UEFA által meghatározott „zéró toleranciát" alkalmazva a magyar szövetség (közönség) ellen, nemigen lehetett más a döntés, más kérdés, hogy alkalmas-e ez a szabályzat igazságos fegyelmi büntetések kiszabására, hiszen néhány vagy néhány tucat szurkoló nehezen megakadályozható verbális szabálysértése miatt az egész csapat, több tízezer ember bűnhődik, míg más jellegű szabálytalanságok esetén sokkal enyhébbek a büntetések.

Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük az MLSZ összefoglalóját a büntetés hátteréről.

1. Az UEFA Fegyelmi bizottsága mindhárom mérkőzés kapcsán fegyelmi eljárást indított a Magyar Labdarúgó-szövetséggel szemben. Az ún. objektív vétségek ügyében (pl. műanyag palackok bedobálása, füstgránát, lépcsők eltorlaszolása stb.) soron kívüli eljárásban meghozta a pénzbüntetéseket tartalmazó fegyelmi határozatokat. Egyben értesítette a szövetséget, hogy a mindhárom mérkőzésen felmerült állítólagos szurkolói diszkriminatív magatartás vétségét egy összevont fegyelmi eljárásban vizsgálja.

2. A Rasszizmus és egyéb diszkriminatív magatartás meghatározása az UEFA Fegyelmi szabályzat 14. paragrafusa (1)-(2) pontjában (nem hivatalos kivonatos fordítás):

„14.§ (1) Bármely ... személy, aki bármilyen alapon, beleértve a bőrszínt, a fajt, a vallást, az etnikai származást, a nemet vagy a szexuális irányultságot, megsérti egy személy vagy személyek csoportjának emberi méltóságát...

14.§ (2) Ha egy vagy több szurkoló az (1) bekezdésben leírt magatartást tanúsítja, a felelős tagszövetséget vagy klubot ... büntetik.”

3. A Rasszizmus és egyéb diszkriminatív magatartás vétségének büntetését az UEFA Fegyelmi szabályzat 14. paragrafusának (2)-(3) pontjában (nem hivatalos kivonatos fordítás):

„14.§ (2) Ha egy vagy több szurkoló az (1) bekezdésben leírt magatartást tanúsítja, a felelős tagszövetséget vagy klubot minimálisan a stadion részleges bezárására büntetik.”

14.§ (3) Visszaesés esetén a következő fegyelmi intézkedéseket kell alkalmazni:

a) a második szabálysértést egy (1) zárt ajtó mögött lejátszott mérkőzéssel és 50 000 euró pénzbüntetéssel büntetik;

b.) minden további szabálysértést egynél több zárt ajtók mögött lejátszandó mérkőzéssel, vagy stadion bezárásával, mérkőzés törlésével, pontok levonásával és/vagy a versenyből való kizárással büntetik.”

4. A Rasszizmus és egyéb diszkriminatív magatartás esetében kiszabott fegyelmi büntetés elévülési ideje 3 év. A magyar válogatott a 3 éven belül Rasszizmus és diszkrimináció vétsége miatt 2019 márciusában és 2019 szeptemberében kapott az UEFA-tól fegyelmi büntetést.

5. A Fegyelmi eljárást megalapozó, az MLSZ számára ismert iratok szerint az alábbi lehetséges fegyelmi vétségeket vizsgálta az UEFA Fegyelmi Bizottsága az egyes mérkőzéseken:

a) Magyarország–Portugália

- „ANTI-LMBTQ” molinó többszöri felmutatása (fényképpel igazolt)

- „Cristiano homosexual” rigmus többszöri skandálása (hangfelvétellel igazolt)

b) Magyarország–Franciaország

- Black Lives Matter (térdelés) elutasító molinó többszöri felmutatása (fényképpel igazolt)

- „Buzi franciák bonjour” rigmus többszöri skandálása (hangfelvétellel igazolt)

c) Németország–Magyarország

- „LMBT? Nein, Danke” molinó többszöri felmutatása (fényképpel igazolt)

- „Deutschland Deutschland homosexual” rigmus többszöri (és himnusz alatti) skandálása (hangfelvétellel igazolt)

6. Az UEFA 2021. július 9-én megküldte a szövetségnek, később pedig nyilvánosságra hozta az összevont eljárásban hozott döntést, mely szerint

- 3 soron következő, UEFA versenysorozatban tartott hazai mérkőzésen zárt kaput rendel el, melyből a 3. mérkőzésre vonatkozó korlátozást 2 évre felfüggeszti;

- elrendeli a zárt kapus mérkőzéseken az „EqualGame” logo kihelyezését;

- 100 000 euró pénzbüntetést szab ki a szövetségre.

7. A 2021. őszi vb-selejtező-mérkőzések nem számítanak UEFA-versenysorozatnak.

8. A Fegyelmi határozat – részletes kifejtést és indoklást tartalmazó – hivatalos teljes leiratát várhatóan egy héten belül küldik meg a szövetség számára.

Fentiek a Magyar Labdarúgó-szövetség által ismert tényekről szóló tájékoztatást szolgálják, nem tekinthető jogi, sportszakmai vagy pénzügyi állásfoglalásnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik