Minifutball: gőzerővel készül a vb-re a magyar válogatott

Vágólapra másolva!
2019.07.11. 14:59
null
Gőzerővel készül a magyar válogatott (Fotó: Minifutball Szövetség)
Gőzerővel készül az októberi, ausztráliai világbajnokságra a magyar minifutball-válogatott. Nagy Lajos edző 32 fős bő kerettel dolgozik.

Egyelőre heti egy alkalommal, a csepeli minifoci központban találkoznak a kerettagok, akik nyilván amatőrök, egyéb elfoglaltságaik miatt így is nagy áldozatot hoznak, hogy az ország minden pontjáról a fővárosba utaznak és vállalják a közös felkészülést. A keret egyébként nyitott, Nagy Lajos edző nem felejti el hangsúlyozni, hogy miután zajlanak a minifutball szuperliga küzdelmei, így onnan is be lehet kerülni, és persze ki is lehet esni.

„Már játszottunk edzőmérkőzést Szlovákiával Galántán, július 13-án és 14-én pedig Boszniában, az Európai Nemzetek Tornáján veszünk részt, ahol Bosznia-Hercegovinával, Albániával és Horvátországgal is találkozunk. Szinte biztos, hogy az októberi, Ausztráliában sorra kerülő világbajnokság előtt még Szerbiával is játszunk felkészülési mérkőzéseket” – mondta Nagy Lajos a közeljövő programjáról.

Igen, a végcél Ausztrália, ahol érdekes csoportba kerültek a mieink. A vb-n ellenfelünk lesz Líbia, amelyet két éve, a tunéziai világbajnokságon úgy vertünk meg a nyolcaddöntőben, hogy a rendes játékidő utolsó percében egyenlítettünk, majd a hosszabbítás végén a kapus Tajti Bence rúgott óriási gólt a félpályáról, a vereséget nehezen viselő rivális pedig a végén megpróbált verekedést provokálni. Ellenfél lesz Anglia is, amely a két ország közös futballtörténetét szem előtt tartva mindig pikáns párosítás. A kvartett harmadik tagja Szaúd-Arábia, amely egyelőre még sötét lónak számít, de a hírek szerint sokat áldoz a labdarúgás ezen válfajára is, vagyis nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni.

Nagy Lajos, a csapat edzője
Nagy Lajos, a csapat edzője

„Ebben az esztendőben is frissült valamelyest a keret, olyan játékosokat kerestünk, akik gyorsak, dinamikusak, érzik a kispályás futballt, vagyis megfelelnek ennek a szakágnak a követelményeinek, és nem utolsó sorban tapasztaltak is. Nem a kor számít, nagy fiatalításról nem beszélhetünk, de nyilván egy-egy változtatástól új lendületet remélek” – ecsetelte Nagy Lajos.

Az ausztráliai világbajnokságon az eddigiekhez hasonlóan a minimális elvárás az, hogy a csapat lépjen tovább a csoportjából, a korábbi évek teljesítménye alapján ez egyáltalán nem lehetetlen küldetés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik