Megtört fejlődés, szakmai hibák: Egervárit értékelte az MLSZ

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.29. 18:10
null
Már a bukaresti bukás kis híján a kapitány vesztét okozta (Fotó: Mirkó István)
A Magyar Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján (mlsz.hu) elhelyezett közleményben adott hírt a lemondott szövetségi kapitány, Egervári Sándor szakmai beszámolójáról, melyet a testület elfogadott (csakúgy, mint a szakvezető október 11-én, a Hollandia elleni 8–1-es verség után benyújtott lemondását). Az alábbiakban változtatás nélkül adjuk közzé az mlsz.hu-n megjelent elnökségi véleményt.

„Az elnökség tagjai számára fontos, hogy a társadalom minden szintjén heves indulatokat kiváltó események után tárgyilagosan, egészében vizsgálja a kapitány több mint három éves működését és a magyar válogatott eredményességét.

Egervári Sándor, 2010. augusztus 11. és 2013. október 11. között 34 mérkőzésen vezette a magyar válogatottat. Mérlege: 17 győzelem, 8 döntetlen, 9 vereség, a mérkőzései felét tehát megnyerte a csapattal. Százalékos teljesítménye 62 százalék, az elmúlt 25 évben ennél egyetlen magyar szövetségi kapitány sem teljesített jobban. 2000 óta ő volt az első szövetségi kapitány, akivel a negyediknél jobb helyet tudott elérni selejtező csoportjában a válogatott, hiszen mindkét selejtező végén a harmadik lett csapata.

A magyar válogatottat a FIFA világranglista 64. helyén vette át, irányításával a valaha volt legjobb helyezését érte el a csapat a rangsorban, a 27-diket. A nemzeti csapat ezt követően is folyamatosan a harmincadik hely környékén tartózkodott, s csak októberben csúszott vissza – de még mindig előrébb tart, mint 2010 augusztusában, amikor az MLSZ vezetése azzal a feladattal bízta meg a kapitányt, hogy alakítson tartással rendelkező, a korábbi időszakoknál versenyképesebb alakulatot.

Az elnökség elfogadta, hogy az Egervári Sándor által kialakított keretbe tíz egyiptomi ezüstérmes [bronzérmes – a szerk.], U20-as játékost is beépített, és azt is, hogy egészen 2013 márciusáig töretlenül fejlődött, és a legtöbb mérkőzésen igazi közösségként működött a magyar válogatott. Ráadásul, egészen a Románia ellen idegenben megvívott világbajnoki selejtezőig, reális eséllyel bírt a pótselejtezőt érő második hely elérésére (eztán már csak matematikai esély maradt). Ez az eredmény, a kisebb-nagyobb hullámvölgyek ellenére is, arra késztette az elnökséget, hogy további bizalmat szavazzon Egervári Sándornak a munka folytatásához.

Az elnökség ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja a március óta lejátszott mérkőzéseken tapasztaltakat, legyen szó barátságos vagy tétmérkőzésről, közösségépítésről, eredményességről. Különösen sajnálatra méltó, hogy a csapat a selejtező sorozat kiemelkedően fontos bukaresti mérkőzésén nem tudott felnőni az elvárt szinthez, és teljesítményével, de legfőképpen a vereség módjával az egész futballszerető közvélemény számára hatalmas csalódást okozott.

A romániai kudarc után felmerült a szövetségi kapitány leváltása, ám az elnökség akkor úgy döntött, hogy a hátralévő mérkőzéseken is Egervári és stábja dirigálja a csapatot, hiszen egy esetleges új szakember nehéz helyzetben kezdte volna meg munkáját, és ez nem szolgálta volna a válogatott hosszabb távú épülését.

Ezt követően viszont – különösen az elmúlt mérkőzések fényében – egyértelművé vált, hogy a kapitány az általa elért szinten túl már nem volt képes a továbblépést biztosítani, így az amszterdami vereséget követően az MLSZ elnöke elfogadta a kapitány lemondását.

Egervári Sándor tevékenysége két időszakra bontható. Az első 30 hónapban folyamatosan fejlődött, erősödött a válogatott, és pozitívan értékelhető eredményességet sikerült felmutatnia. Az utána következett 8 hónapban viszont megtört a folyamat, nem sikerült megőrizni a korábbi stabilitást és eredményeket. Ennek legfőbb szakmai okai a válogatottban érintett játékosok meggyengült versenyeztetése, az aktuális forma, az átigazolások és sérülések voltak, amelyeket a szakmai stáb hibái is erősítettek. Ehhez hozzájárult, hogy a válogatott illetve a szakmai stáb támogatottsága is érezhetően gyengült a közvélemény szemében és a szakmában egyaránt.

Az MLSZ elnökségének egyértelmű álláspontja, hogy a válogatott hosszú távú érdekeit a megfontolt, körültekintő kapitányválasztás szolgálja, ezért a vezetés alaposan mérlegeli a lehetőségeket, mielőtt meghozza végső döntését. Fontos, hogy a lehető legjobb megoldás születhessen meg a szövetségi kapitány személyét illetően, és a jövő évi első FIFA-játéknapon a legalkalmasabb szakember irányítása mellett léphessen pályára ismét a magyar válogatott.”

AZ EGERVÁRI-ÉRA MÉRKŐZÉSEI

DÁTUM HELYSZÍN ELLENFÉL EREDMÉNY MÉRKŐZÉS TÍPUSA
1. 2010. augusztus 11. London Anglia 1–2 felkészülési
2. 2010. szeptember 3. Stockholm Svédország 0–2 Eb-selejtező
3. 2010. szeptember 7. Budapest Moldova 2–1 Eb-selejtező
4. 2010. október 8. Budapest San Marino 8–0 Eb-selejtező
5. 2010. október 12. Helsinki Finnország 2–1 Eb-selejtező
6. 2010. november 17. Székesfehérvár Litvánia 2–0 felkészülési
7. 2011. február 9. Dubaj (Arab Emírségek) Azerbajdzsán 2–0 felkészülési
8. 2011. március 25. Budapest Hollandia 0–4 Eb-selejtező
9. 2011. március 29. Amszterdam Hollandia 3–5 Eb-selejtező
10. 2011. június 3. Luxembourg Luxemburg 1–0 felkészülési
11. 2011. június 7. Serravalle San Marino 3–0 Eb-selejtező
12. 2011. augusztus 10. Budapest Izland 4–0 felkészülési
13. 2011. szeptember 2. Budapest Svédország 2–1 Eb-selejtező
14. 2011. szeptember 6. Chis,inău Moldova 2–0 Eb-selejtező
15. 2011. október 11. Budapest Finnország 0–0 Eb-selejtező
16. 2011. november 11. Budapest Liechtenstein 5–0 felkészülési
17. 2011. november 15. Poznań Lengyelország 1–2 felkészülési
18. 2012. február 29. Győr Bulgária 1–1 felkészülési
19. 2012. június 1. Prága Csehország 2–1 felkészülési
20. 2012. június 4. Budapest Írország 0–0 felkészülési
21. 2012. augusztus 15. Budapest Izrael 1–1 felkészülési
22. 2012. szeptember 7. Andorra la Vella Andorra 5–0 vb-selejtező
23. 2012. szeptember 11. Budapest Hollandia 1–4 vb-selejtező
24. 2012. október 12. Tallinn Észtország 1–0 vb-selejtező
25. 2012. október 16. Budapest Törökország 3–1 vb-selejtező
26. 2012. november 14. Budapest Norvégia 0–2 felkészülési
27. 2013. február 6. Belek (Törökország) Fehéroroszország 1–1 felkészülési
28. 2013. március 22. Budapest Románia 2–2 vb-selejtező
29. 2013. március 26. Isztambul Törökország 1–1 vb-selejtező
30. 2013. június 6. Győr Kuvait 1–0 felkészülési
31. 2013. augusztus 14. Budapest Csehország 1–1 felkészülési
32. 2013. szeptember 6. Bukarest Románia 0–3 vb-selejtező
33. 2013. szeptember 10. Budapest Észtország 5–1 vb-selejtező
34. 2013. október 11. Amszterdam Hollandia 1–8 vb-selejtező
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik