Válogatott: a franciákra hangolnak az ausztrálok – képek

Vágólapra másolva!
2018.06.08. 20:18
Győzelemmel zárná felkészülését az oroszországi labdarúgó-világbajnokság előtt az ausztrál válogatott, amely a magyarok ellen lép pályára szombaton 17.30-kor Budapesten.
Ausztrál focival és olimpiai bajnok öttusázóval készültek az ausztrálok – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Török Attila)
Ausztrál focival és olimpiai bajnok öttusázóval készültek az ausztrálok – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Török Attila)

Az együttest január óta irányító Bert van Marwijk személyes okok miatt nem volt jelen a mérkőzést megelőző pénteki sajtótájékoztatón, így a másodedző Mark van Bommel nyilatkozott.

„Jól sikerült a törökországi edzőtábor, a fizikai és technikai előkészületek is megtörténtek. Van önbizalmunk, és győzelemmel szeretnénk elutazni Oroszországba” – emelte ki Van Bommel, aki tagja volt a 2010-ben vb-ezüstérmes holland válogatottnak, melyet Van Marwijk irányított.

Kifejtette, van még javítanivaló az együttes játékában, ezért vonultak hosszabb edzőtáborba. Mint mondta, céljuk az, hogy jobban játsszanak szombaton, mint a korábbi felkészülési összecsapásokon a norvég, a kolumbiai vagy épp a cseh együttes ellen.

„Ugyanakkor ez sem garantálná, hogy a franciákat is legyőzzük az első világbajnoki meccsen” – utalt az első csoportellenfélre, amelyet követően az ausztrálok Dániával és Peruval találkoznak a jövő csütörtökön kezdődő vb-n.

„Általánosságban szeretnénk javulni, de persze néhány részterületen, így a labda nélküli játékban is akad fejlődési lehetőség – mutatott rá Van Bommel. – A jó eredmény önbizalmat adna az oroszországi tornára, ám ha kikapunk három nullára, amit azért nem hiszek, az csak annyit jelentene, hogy tovább kell dolgoznunk.”

Kitért rá, hogy a keretben mindenki egészséges, és csúcsformában várja a vb-t.

Megemlítette, hogy a magyarok elleni erőpróbát – amely szombaton 17.30-kor kezdődik a Groupama Arénában – azt megelőzően kötötte le az ausztrál szövetség, hogy a jelenlegi edzői stáb a nemzeti csapat mellé került volna. Ám mint elmondta, a vb-n számos különböző szisztémát játszanak az együttesek, így biztosan fognak a felkészülési ellenfelekéhez hasonlóval is találkozni.

AZ AUSZTRÁL KERET
KAPUSOK:
12 Brad Jones (Feyenoord – Hollandia), 1 Mat Ryan (Brighton – Anglia), 18 Danny Vukovic (Genk – Belgium)
VÉDŐK: 16 Aziz Behich (Bursaspor – Törökország), 2 Milos Degenek (Jokohama F. Marinos – Japán), 6 Matthew Jurman (Szuvon Bluewings – Dél-Korea), 3 James Meredith (Millwall – Anglia), 19 Josh Risdon (Western Sydney), 20 Trent Sainsbury (Grasshoppers – Svájc)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 22 Jackson Irvine (Hull City – Anglia), 15 Mile Jedinak (Aston Villa – Anglia), 10 Robbie Kruse (Bochum – Németország), 8 Massimo Luongo (Queens Park Rangers – Anglia), 5 Mark Milligan (al-Ahli – Szaúd-Arábia), 13 Aaron Mooy (Huddersfield Town – Anglia), 23 Tom Rogic (Celtic – Skócia)
TÁMADÓK: 17 Daniel Arzani (Melbourne City), 4 Tim Cahill (Millwall – Anglia), 9 Tomi Juric (FC Luzern – Svájc), 7 Mathew Leckie (Hertha BSC – Németország), 14 Jamie Maclaren (SV Darmstadt – Németország), 11 Andrew Nabbout (Urava Red Diamonds – Japán), 21 Dimitri Petratos (Newcastle Jets)
Szövetségi kapitány: Bert van Marwijk (holland)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik