Jarni: Meglepetés lenne, ha nem Horvátország nyerne

Vágólapra másolva!
2016.03.26. 12:15
null
Fiola Attila a hétköznapokon horvát edzőtől gyűjti a tapasztalatokat, <br />ma személyes élménye is lehet a horvát labdarúgókról (Fotó: Szabó Miklós)
Robert Jarni, a Puskás Akadémia FC vezetőedzője hétszer játszott a jugoszláv, 81-szer a horvát válogatottban, három világbajnokságon, valamint egy Európa-bajnokságon képviselte hazáját. A hazánkban dolgozó szakember a mai magyar–horvát felkészülési meccs előtt interjút adott a Nemzeti Sportnak.

 

– Húsz évvel ezelőtt, az angliai Európa-bajnokság előtt is játszott egymással a magyar és a horvát válogatott. Emlékszik arra a meccsre?
– Természetesen tudom, hogy játszottunk akkor a magyarokkal, de nem emlékszem az eredményre, azon a mérkőzésen ugyanis nem léptem pályára.

– Nos, akkor az esélyesebb Horvátország négy-egyre nyert Eszéken. Annak a generációnak Davor Suker, Zvonimir Boban, Alen Boksic vagy éppen Robert Jarni volt a sztárja, most Luka Modric, Mario Mandzukic és a jelenleg sérült Ivan Rakitic a legnagyobb név. Van hasonlóság a két válogatott között?
– Nem szerencsés összehasonlítani a két generációt, már csak azért sem, mert teljesen más körülmények között nőttek fel a játékosok, mások voltak az edzésmódszerek, a labdarúgás közege is rengeteget változott két évtized alatt. Mindegyik csapatnak, minden generációnak van sajátossága, hagy maga után nyomokat. Mi szerencsések voltunk, mert nagyszerű labdarúgók alkották a csapatunkat, kiemelkedő generáció jött össze, amelynek a legnagyobb eredménye a kilencvennyolcas franciaországi világbajnokságon megszerzett bronzérem. Ugyanakkor a mostani is remek generáció, ezért bízom benne, hogy a válogatottnak sikerül olyan eredményt elérnie, mint annak idején nekünk.

– Korábban azt mondta, a horvátok győzelmét várja szombaton. Meglepetés lenne, ha elmaradna?
– Ha a futballisták képességeiből, a két válogatott FIFA-ranglistás pozíciójából indulok ki, igen, meglepetés lenne. Horvátország esélyesebb, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nem mindig az erősebb csapat nyer, ráadásul felkészülési meccsen sokszor nem a legjobbjukat nyújtják a pályán lévők.

Jarni szerint a horvátok az esélyesek, 
de nem írja le a magyarokat (Fotó: Földi D. Attila)
Jarni szerint a horvátok az esélyesek, de nem írja le a magyarokat (Fotó: Földi D. Attila)

– Ha valaki, ön jól ismeri a horvát és a magyar futballt. Mi a legnagyobb különbség a két ország labdarúgása között?
– Ha magáról a válogatottról beszélünk, óriási a különbség, hiszen a horvát kezdő tizenegyben gyakorlatilag csak légiósok vannak, ők többnyire európai topbajnokságokban játszanak, méghozzá rendszeresen és jól. Gyorsabban gondolkodnak egy-egy helyzetben, mert megszokták, hogy nincs elég idejük és területük. Ahol ők futballoznak, nagyobb a játékritmus, mint a magyar bajnokságban, ennek idővel, mondjuk a hatvanadik-hetvenedik perc tájékán meg kell mutatkoznia a pályán.

– Van valami, amiben mi, magyarok a horvátok előtt járunk?
– Az infrastruktúrában mindenképpen…

SZÁMÍT-E EB-SZEMSZÖGGEL A MECCS? MIT VÁR FIOLA ATTILÁTÓL? MIT HOZHAT AZ EB? A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A SZOMBATI NEMZETI SPORTBAN, AMELY TÍZ OLDALON KERESZTÜL VEZETI FEL A VÁLOGATOTT AKTUÁLIS MECCSÉT!

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
18.00: MAGYARORSZÁG–Horvátország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bogdán Ádám (Liverpool – Anglia), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Király Gábor (Haladás)
Védők: Bese Barnabás (MTK Budapest), Fiola Attila (Puskás Akadémia FC), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – Lengyelország), Juhász Roland (Videoton FC), Lang Ádám (Videoton FC), Korhut Mihály (Debreceni VSC-Teva)
Középpályások: Elek Ákos (Diósgyőri VTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Kleinheisler László (Werder Bremen – Németország), Nagy Ádám (Ferencváros), Stieber Zoltán (1. FC Nürnberg – Németország)
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor – Törökország), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin – Lengyelország), Németh Krisztián (al-Garafa – Katar), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Szalai Ádám (Hannover 96 – Németország)

A HORVÁT VÁLOGATOTT MAGYARORSZÁG ELLENI KERETE
Kapusok:
Danijel Subasic (Monaco), Lovre Kalinic (Hajduk Split), Ivan Vargic (HNK Rijeka)
Védők: Darijo Srna (Sahtar Doneck), Vedran Corluka (Lokomotiv Moszkva), Domagoj Vida (Dinamo Kijev), Dejan Lovren (Liverpool), Gordon Schildenfeld (Dinamo Zagreb), Sime Vrsaljko (Sassuolo)
Középpályások: Luka Modric (Real Madrid), Ivan Perisic (Internazionale), Mateo Kovacic (Real Madrid), Milan Badelj (Fiorentina), Marcelo Brozovic (Internazionale), Alen Halilovic (Sporting Gijón), Domagoj Antolic (Dinamo Zagreb)
Támadó: Mario Mandzukic (Juventus)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik