Holland-magyar: van, aki alig várja Van Gaal búcsúját

Vágólapra másolva!
2013.10.11. 07:21
Alig várja Louis van Gaal távozását Wim van Hanegem, a korábbi 52-szeres válogatott labdarúgó, aki a Hollandia–Magyarország világbajnoki selejtező előtt nyilatkozott a németalföldi sajtónak. A vezetőedzőként a Feyenoordot és az AZ-et is irányító 69 éves szakember szerint Van Gaal rossz választás volt az oranje kispadjára.

„Van Gaal csak összevisszaságot hoz. Remek, hogy a világbajnokság után újra távozni fog” – utalt a korábbi vb-ezüstérmes (1974) Van Gaal korábbi bejelentésére, miszerint a vb után mindenképp átadja a helyét a nemzeti csapat élén.

Van Hanegemnél az verte ki a biztosítékot, hogy Van Gaal nemrégiben azt mondta, nincs nagy különbség a Premier League és az Eredivisie között. A Feyenoord korábbi kiválósága szerint a holland futball rossz irányba halad, aminek elsősorban a bajnokság az oka.

„Aggódom a fejlődés miatt. A holland bajnokságban csak az első öt csapat számít, a többit hagyjuk is, ha európai futballt érintő témáról van szó. A Feyenoordnál, az Ajaxnál és a PSV-nél legalább a bajnoki címért harcolsz. De nézzük a Feyenoordot: az elmúlt két szezonban a második, majd a harmadik helyen végzett, a keret változatlan maradt, biztos, hogy ennek ellenére állandóan a bajnoki címért való versenyfutást kell szajkózni? Ronald Koeman lehet, hogy hisz benne, de erről meg kellene győzni a játékosait is” – fogalmazott meg éles kritikát Van Hanegem, aki szerint a nagy válogatott tornák is elhibázottak, mert jó és szép futballal képtelenség eredményt elérni.átadja a helyét a nemzeti csapat élén.

Van Hanegemnél az verte ki a biztosítékot, hogy Van Gaal nemrégiben azt mondta, nincs nagy különbség a Premier League és az Eredivisie között. A Feyenoord korábbi kiválósága szerint a holland futball rossz irányba halad, aminek elsősorban a bajnokság az oka.

„Aggódom a fejlődés miatt. A holland bajnokságban csak az első öt csapat számít, a többit hagyjuk is, ha európai futballt érintő témáról van szó. A Feyenoordnál, az Ajaxnál és a PSV-nél legalább a bajnoki címért harcolsz. De nézzük a Feyenoordot: az elmúlt két szezonban a második, majd a harmadik helyen végzett, a keret változatlan maradt, biztos, hogy ennek ellenére állandóan a bajnoki címért való versenyfutást kell szajkózni? Ronald Koeman lehet, hogy hisz benne, de erről meg kellene győzni a játékosait is” – fogalmazott meg éles kritikát Van Hanegem, aki szerint a nagy válogatott tornák is elhibázottak, mert jó és szép futballal képtelenség eredményt elérni.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik