Gencsy Dezső, a magyar válogatott első cserejátékosa portugál sakkmester lett

Vágólapra másolva!
2022.11.08. 11:13
null
A Juventus kapusa ment a genovai Gencsy Dezső és Félix Romano elől 1926. december 5-én
Címkék
A 125 éve született Gencsy Dezsőnek alig valamivel több mint egy óra adatott meg a válogatottban, de ezért is foglal el különleges helyet a hazai futballtörténetben. Játszott a Genovában, edzette a Portót, és kiválóan sakkozott.

 

Nemcsak olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címek, rekordok halmozásával, nívós díjak elnyerésével, netán rendszeres botrányokkal lehet bekerülni a sport történelemkönyvébe. Adott esetben elegendő egy aprócska epizód, amely nem tűnik el a süllyesztőben, hanem egyedisége révén a felszínen marad, és unikumként emlegethető. Valami hasonló történt 1921. június 5-én Gencsy Dezsővel, a másodosztályú Nemzeti SC labdarúgójával.

Magyar–német válogatott mérkőzést rendeztek a Hungária úti pályán, ám sok nehézség árán állt össze a keret, amelynek ékessége, Orth György öt nappal a találkozó előtt még dagadt térdét tapogatta. Sérült lába a hátralévő idő alatt nem tudott meggyógyulni, ám így is vállalta a játékot. „A középcsatárkérdés nehéz problémáját Orth önfeláldozó magatartása mentette meg, aki használhatatlan jobb lába dacára játszott, ameddig játszani bírt”– írta a 3:0-s győzelem másnapján a Nemzeti Sport, amely így tudósított:      „Orth a 28. percben kiáll, helyette Gencsy lép pályára. Retschury lefújja a meccset és a két kapitányt magához kéreti. Schlosser bejelenti Orth helyettesítését, Jäger beleegyezik, mire a játék újból megindul.”

Az ellenfél kapitányának beleegyezése azért kellett, mert akkoriban (és még hosszú ideig) a szabályok nem tették lehetővé a cserét, így viszont ő is hozzájárult, hogy Gencsy neve bekerüljön a magyar futball történelemkönyvébe – tudniillik ő az első játékos, aki csereként kapott lehetőséget a magyar válogatottban. Ki is használta, hiszen egy perc múltán egy Molnár György–Tóth Potya István akciót követően ő tolta hátra a labdát a szintén először címeres mezt húzó Guttmann Bélának, aki húsz méterről lőtte a második gólunkat.

A magyar csapat játéka és a 3:0-s siker (Schlosser Imre és Braun József talált még be) nem elégítette ki a legkényesebb igényeket, és persze Gencsy sem hozhatta le a csillagokat az égről: „Gencsy na gy tehetségű, de még fiatal játékos, aki hirtelen, minden átmenet nélkül pottyant bele a másodosztály légköréből a válogatott mérkőzés túlfűtött hangulatába. Nagyszerű technikája van a fiúnak, és ha játékrutinra is lesz alkalma szert tenni, híres csatár lesz belőle.”  Nem vált belőle nagy spíler, a hangos sikerek is elkerülték, ugyanakkor unalmasnak egyáltalán nem nevezhető pályát futott be. A felfedezés szándékával munkához látva gyorsan kiderült, hogy a róla szóló nyúlfarknyi ismertetőkben csapatainak – játékosként, edzőként egyaránt – csak töredéke van feltüntetve, így névjegyének megszerkesztése is sok gondot okozott.

Elegánsan, a Vianense ifjú edzőjeként
Elegánsan, a Vianense ifjú edzőjeként

Első jegyzett felnőttegyüttese a Nemzeti SC volt, amely 1919-ben feljutott az első osztályba, de mindjárt ki is esett. Gencsy az országra nehezedő gazdasági válság okozta kirajzás hullámán 1921-ben külföldre, a Saarbrückenhez szerződött. A Red Star Strasbourg légiósaként – miután 1919 és 1926 között nem írták ki a francia bajnokságot – csak a kupában szerepelt, no meg az elzászi válogatottban is helyet kapott, 1925 elején viszont már Hamburgban tűnt fel: egy nagy gyárban kapott állást, egyúttal csatlakozott az Union 03 Altonához, amely Hirzer Ferencet és Künstler Józsefet is alkalmazta – hiába, mert a német szövetség nem adott Gencsynek játékengedélyt. Továbbállt Olaszországba, és bár szeptemberben az MTK is tárgyalt vele, ő maradt Itáliában, az előző idényben kieső Derthonában. Innen az első osztályú Genoába vezetett az útja, de csak decemberig volt maradása. A legendás angol tréner, William Garbutt által 1912 óta irányított együttesben 1926. október 3-án mutatkozott be, és 4:1-re verték meg a Bresciát. December 12-én duplázott a Modena ellen, egyúttal a gyerekek száma is megkétszereződött a famíliában: Márta után december 14-én megszületett Gábor.

Vélhetően a család gyarapodása és az első magyarországi profi bajnokság beindulása is arra ösztökélte, hogy hazatérjen, mindenesetre 1927 februárjában a Ferencváros kínált neki próbajátékot, ám végül visszarepült régi fészkébe, és az NSC szolgálatába állt. A játékengedélye kiadását sokáig halogatták az olaszok, így csak március 25-től „szabadult fel”. Mindössze két mérkőzésen lépett pályára (a Sabaria ellen két gólt szerzett), az utolsó négy fordulóban nem volt csapattag. Még két évig „vergődött” itthon, majd befejezte a játékot, és a portugál Vianenséhez szerződött edzőnek. Egy spanyolországi kitérőtől (Woggenhuber Ferenc után ő lett a Deportivo La Coruna második magyar szakvezetője) eltekintve hű maradt Portugáliához, és a legsikeresebb edzői időszaka pályája végére esett. Az újonc Académica de Coimbrát a hetedik helyig futtatta fel az 1949–1950-es évadban, talán erre is alapozva csábította magához 1950. november végén a Porto, amely menesztette az osztrák Anton Vogelt. Gencsy stabilizálta a kék-fehéreket, akik a második hellyel az előző tíz esztendő legjobb eredményét érték el.

Ismereteink szerint ezzel véget is ért edzői pályafutása, neve elvétve bukkant csak fel a magyar sajtóban. Például 1956 júniusában, amikor Puskás Ferencék Lisszabonban játszottak 2:2-t Portugáliával, és Gencsy nem volt kibékülve a magyarok támadójátékával; vagy 1966 decemberében, amikor tolmácsként segített a Győri Vasas ETO-nak, amely ugyan 2:0-ra kikapott a Bragától, 3:2-es összesítéssel továbbjutott a KEK-nyolcaddöntőből. A Hajdú-Bihari Napló 1975. július 16-i számában is találkozhatunk vele, ugyanis megnézte az Építők Hajdú Táncegyüttese portói vendégszereplését. Az előadás után odament a cikkíróhoz, akinek nem volt ismerős a Gencsy Dezső név. Persze miért is lett volna az egy, homályba veszett, 62 perces válogatott szerepléstől…

„Negyvenhat éve jöttem ki ide edzőnek. Azóta itt élek a családommal együtt. Magyarok maradtunk. Hetvenhét éves vagyok, fáj a lábam. Csak bottal tudok járni, de haza akarok látogatni. (…) Mindig magyarnak vallottam magam. Most még inkább büszke vagyok erre”– mondta honvággyal nehezített örömmel Gencsy.

Orth is leült a Porto kispadjára 1960-ban, azaz útjaik szűk négy évtized után megint összefutottak – egy városban éltek. Gencsy ott volt az 1962 januárjában elhunyt Orth temetésén, Guttmann Béla egy 1977. januári interjúban meg is említette: „Gencsy Dezső (…) mesélte, hogy a ravatalon olyan volt, mintha élne.”

Az első magyar válogatott cserének csaknem teljes nyolcvan év adatott – benne 62 különleges perc.

Mesterien sakkozott, felesége viszont őt mattolta…
Egy-egy sportvonatkozású és magánéletbeli érdekesség is színesítette Gencsy Dezső életét. Nemcsak edzőként szőtt haditerveket, hanem sakkozóként is, kifejezetten jól mozgatta a bábukat a 64 négyzeten – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 33. portugálként 1953-ban kiérdemelte a sakkmesteri címet. „Sakkleckék: a nyitás és a végjáték elmélete példajátszmákkal illusztrálva” címmel 1942-ben sakkszakkönyv jelent meg, szerzője Leonel de Figueiredo Pias, a kötetet pedig Gencsy Dezső adta ki! Ekkor már nem élt együtt feleségével, akivel két gyermeket neveltek, merthogy Margit az 1930-as évek derekán-végén összejött a Porto akkori trénerével, Siska Mihállyal. Siska 1937 és 1942 között edzette az együttest, amely vele nyert először bajnokságot (1939), majd meg is védte címét. Ő a kék-fehérek mindenkori legfiatalabb edzője, aki aranyérmet szerzett a csapattal. Mindössze 33 évesen érte el a klubtörténeti sikert, ugyanakkor tüdőbetegsége miatt már 1947-ben, 41 évesen elhunyt. Gencsy egyik dédunokája, Rita egy cikkben úgy nyilatkozott, hogy dédszülei jó barátságban maradtak; Siskát dédanyja második férjeként említette, ugyanakkor más forrás szerint Puskás Margit hivatalosan nem vált el Gencsytől.

A portói sakk-klub tagjaként egy sakkszakkönyv kiadását is vállalta 1942-ben
A portói sakk-klub tagjaként egy sakkszakkönyv kiadását is vállalta 1942-ben
GENCSY (GENCSI) DEZSŐ NÉVJEGYE
Született: 1897. november 2., Budapest
Elhunyt:  1977. április 8., Porto
Sportága: labdarúgás
Posztja: középcsatár
Válogatottság/gól: 1/– (1921)
Klubjai játékosként: Nemzeti SC (1918–1921, 1927. március–június, 1928–1929*), 1. FC Saarbrücken (német, 1921–1923), Red Star Strasbourg Alsace (francia, 1923–1925. február), Union 03 Altona (német, 1925) ** , Derthona FBC (olasz, 1925–1926), Genoa CFC (olasz, 1926. szeptember–december), Somogy FC (1927. szep­tember–december), Órások (1928. február–június)
Edzőként: SC Vianense (portugál, 1929. április–1931), Vitória FC de Setúbal (portugál, 1931–1933), Leixoes (portugál, 1933–1934, 1937), Académico FC (portugál, 1934–1935), RC Deportivo de La Coruna (spanyol, 1935. november–1936), FC Familicao (portugál, 1946–1947), Académica de Coimbra (portugál, 1949–1950. november), FC Porto (portugál, 1950. november vége–1951)
Legjobb eredménye edzőként: portugál bajnoki 2. (1951)
*1928–1929-ben nem szerepelt első osztályú bajnokin az NSC színeiben, Szövetségi Serleg-mérkőzéseken lépett pályára
**nem kapott játékengedélyt a német futballszövetségtől, így nem játszhatott

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik