Futsal Eb-sel.: kedden nagy lépést tehet a válogatott

Vágólapra másolva!
2017.09.11. 19:42
Szeptember 12-én Miskolcon, két héttel később a lengyelországi Koszalinben mérkőzik meg egymással a magyar és a lengyel futsalválogatott. A tét a január végén kezdődő szlovéniai Európa-bajnokságon való részvétel.

A magyar válogatott eddig háromszor vett részt Európa-bajnokságon, a lengyelek csak egyszer, még 2001-ben. A mieink tavasszal Azerbajdzsánban harcolták ki a jogot a pótselejtezős részvételre azzal, hogy a házigazda azeriek mögött másodikként végezve megelőzték a bosnyák és az albán válogatottat csoportjukban. A lengyelek a spanyolok és a szerbek mögött harmadikak lettek saját csoportjukban, és legjobb harmadikként léptek tovább a selejtezőkörből – olvasható a futsalhungary.hu-n.

A magyar válogatott augusztus 19-én kezdte meg a közös felkészülést a playoffpárharcra, azóta egy-két nap megszakítással együtt edzőtáborozott a csapat. Sito Rivera 16 játékost hívott meg a felkészülés utolsó részére, a hétvégén csatlakozott az együtteshez két légiósunk, Harnisch Ákos és Dróth Zoltán is.

„Idegenben játsszuk a visszavágót, ezért nemcsak az számít, hogy megnyerjük az első felvonást, hanem a gólkülönbség is fontos, így minden egyes kapott és lőtt gólnak óriási jelentősége lehet – mondta a szövetségi kapitány. – A játékosoknak éppen ezért az elsőtől az utolsó másodpercig tökéletesen koncentráltnak kell lenniük, ezzel nagyban növelhetik a sikeres párharc esélyét. A csapat szeptember hatodikától készül együtt a meccs helyszínén, a szakmai stáb az elmúlt napokban felkészítette a játékosokat a lengyelek várható játékából, és a miskolci edzéseken már azt a taktikát gyakoroltatta az együttessel, amely sikerre vezethet az előttünk álló találkozókon.”

A miskolci mérkőzés kedden 18.00 órakor kezdődik a Generali Arénában.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

KAPUSOK

Tóth Gyula (Rába ETO)
Alasztics Marcell (Rába ETO)

MEZŐNYJÁTÉKOSOK
Dróth Zoltán (Kajrat Almati – Kazahsztán)
Harnisch Ákos (Gran Canaria – Spanyolország)
Dávid Richárd (Rába ETO)
Klacsák Bence (Rába ETO)
Trencsényi János (MVFC Berettyóújfalu)
Gál István (MVFC Berettyóújfalu)
Rábl János (MVFC Berettyóújfalu)
Fekete Róbert (Dunaferr DUE Reanalpin)
Németh Péter (Dunaferr DUE Reanalpin)
Hosszú Ádám (Dunaferr DUE Reanalpin)
Horváth Norbert (Dunaferr DUE Reanalpin)
Komáromi Péter (FTC Futsal-Fisher Klíma)
Szeghy Szabolcs (Aramis SE)
Nagy Imre (Nyírgyulaj KSE)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik