Emlékezés: kispályás torna Grosics Gyula tiszteletére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.08. 13:35
A Grosics Alapítvány vasárnap rendezi meg Budapesten a XV. kerületi Budai II László Stadionban a Grosics Gyula kispályás emléktornát, amelyen 16 csapat vesz részt.

A tíz órakor kezdődő, Grosics Edina (az alapítvány alapítója) és Kiss Tamás (a Grosics Kapusiskola igazgatója) által megszervezett tornán négy négyes csoportban játszanak egymással a csapatok kétszer 16 perces (a kiesése szakaszban kétszer 20 perces) mérkőzéseket 5+1-es felállásban négy kézilabda méretű pályán, kézilabda kapukkal.

A csoportokból az első két helyezett jut a negyeddöntőbe, a kieséses szakasz a tervek szerint a 15.10-kor kezdődő döntővel ér véget.

A tornán részt vesz többek között a Grosics Alapítvány, valamint a Grosics Labdarúgó Akadémia csapata is, de ott lesz a Ferencváros öregfiúk-együttese, valamint az újságíró-válogatott is.

Az esemény végén tombolasorsolás lesz, a szelvények vásárlásával az érdeklődők a Grosics Alapítványt támogatják.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik