Eb 2020: van kiskapu – a lehetséges ellenfelek az NL-playoffban

SZELI MÁTYÁS, TÓTH ÁDÁMSZELI MÁTYÁS, TÓTH ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2019.11.21. 08:43
null
Veszélyes! Eran Zahavi szórta a gólokat (Fotó: AFP)
A rájátszás sorsolását november 22-én tartják Nyonban – pénteken kiderül, melyik ágon kellene kiharcolnia Magyarországnak az Eb-szereplést.

Az Európa-bajnoki kijutásra még nyitva áll egy kapu a magyar válogatott előtt – a Nemzetek Ligája-rájátszásban. A négy ligában egyaránt négy csapat játszik egymással, egymeccses elődöntőben és döntőben, amelynek nyertesei kijutnak a kontinenstornára. A Marco Rossi vezette nemzeti együttesnek tehát két találkozót kell megnyernie. A B- és a D-liga összeállítása és párosítása már biztos, Magyarország az A- vagy a C-liga rájátszásába kerülhet, s a besorolástól függően Bulgária, Izland, Izrael vagy Skócia lehet az első ellenfél idegenben. A mérkőzéseket március 26-án és 31-én rendezik. Az UEFA valós esélyt kíván adni az Eb-rendezésben érdekelt válogatottaknak a részvételre, így aztán az úgynevezett „eseti bizottság” az utolsó pillanatban is módosíthat a szabályokon.

A pótselejtezős országok (az NL-helyezésük szerinti sorrendben)
A-liga (három hely betöltetlen): Izland (ellenfélre vár)
B-liga: Bosznia-Hercegovina–Észak-Írország, Szlovákia–Írország
C-liga: (egy hely betöltetlen): Skócia (ellenfélre vár), Norvégia–Szerbia
D-liga: Grúzia–Fehéroroszország, Észak-Macedónia–Koszovó
Az A- vagy a C-liga rájátszásába sorsolhatják: Bulgária, Izrael, Magyarország, Románia

BULGÁRIA
FIFA-világranglista-helyezés: 61.
NL-ranglistahelyezés: 29.
Selejtezős gólkirály: Vaszil Bozsikov (2 gól)
Szövetségi kapitány: Georgi Dermendzsiev
Viharos selejtezősorozaton van túl Bulgária. Az Anglia elleni botrányos mérkőzést (0–6) követően ugyanis kiestek a csontvázak a szekrényből. A kiütéses vendégsiker során kétszer is meg kellett szakítani a játékot a bolgár szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt, s Ivelin Popov csapatkapitány győzködésén múlott, hogy a drukkerek végül türtőztették magukat. Az incidenst követően Kraszimir Balakov lemondott szövetségi kapitány posztjáról, s cáfolta, hogy távozásának köze volna Bojko Boriszov miniszterelnök kéréséhez, aki lemondásra szólította fel Boriszlav Mihajlovot, a Bolgár Labdarúgó-szövetség elnökét, aki a kormány nyomására végül ezt megtette. Ezek után kellene Georgi Dermendzsiev szövetségi kapitánynak rendet tenni a válogatottnál, és kijuttatnia csapatát a jövő évi tornára.

IZLAND
FIFA-világranglista-helyezés: 40.
NL-ranglistahelyezés: 12.
Selejtezős gólkirály: Birkir Bjarnason és Kolbeinn Sigthórsson (3-3 gól)
Szövetségi kapitány: Erik Hamrén
Hét évvel ezelőtt Izland még a FIFA-ranglista 136. helyét foglalta el (jelenleg a 40.). A csapat Lars Lagerbäck és Heimir Hallgrímsson szakmai vezetésével azonban remek Eb-menetelést produkált: 2016-ban negyeddöntőig jutott, a tizenhat között kiejtve Angliát. Izland újoncként készülhetett az oroszországi vb-re, s bár a csoportból nem jutott tovább, a szereplése így is történelmi volt. A jelenlegi Eb-selejtezőnek (és az előtte futó Nemzetek Ligájának) már új szövetségi kapitánnyal vágtak neki az izlandiak, de Erik Hamrén játékosai nem boldogultak a világbajnok franciákkal és törökökkel.

IZRAEL
FIFA-világranglista-helyezés: 89.
NL-ranglistahelyezés: 30.
Selejtezős gólkirály: Eran Zahavi (11 gól)
Szövetségi kapitány: Andreas Herzog
Az osztrák Andreas Herzog edzette csapat ígéretesen kezdte az Európa-bajnoki selejtezőt, többek között Ausztria legyőzésének köszönhetően hét pontot szerzett, ám végül a hatcsapatos csoport ötödik helyén zárt. A csapat tíz találkozóból csak egyet úszott meg kapott gól nélkül (Lettország ellen). Eran Zahavi formája viszont félelmetes: a tíz Eb-selejtezőn 11 gólt szerzett, ugyanannyit, mint Cristiano Ronaldo (a sorozatban csak a 12 gólig jutó Harry Kane volt eredményesebb nála).

SKÓCIA
FIFA-világranglista-helyezés:
53.
NL-ranglistahelyezés: 25.
Selejtezős gólkirály: John McGinn (7 gól)
Szövetségi kapitány: Steve Clarke
Huszonegy éve várják a skót szurkolók, hogy válogatottjuk ismét nagy tornán szerepeljen. Miben vagy kiben bízhatnak a skótok? Leginkább John McGinnben, aki a selejtezősorozat során hét gólig jutott, San Marino ellen egy félidő alatt mesterhármast szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik