Eb 2020: Bogdán visszatér, Schön és Hahn is a névsorban – megvan Rossi bő kerete

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.05.06. 12:24
null
Május 17-én kezdi meg a keret a felkészülést az Eb-re
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi kihirdette az Európa-bajnokságra készülő 30-as bő keretét, amelyből 26 játékost nevezhet a tornára. Az MLSZ már a részletes bejelentés előtt közzétette, hogy visszakerül a keretbe a Ferencváros kapusa, Bogdán Ádám, valamint ott lesz az újonc Schön Szabolcs (FC Dallas) és Hahn János (Paksi FC)  is. A szakember 13 órától sajtótájékoztató keretében beszélt a névsorról – a sajtótájékoztatóról élő, szöveges tudósítással jelentkeztünk.


„Az OTP Bank Liga gólkirályjelöltje mellett Schön Szabolcs és Bogdán Ádám is a férfi A-válogatott bő keretében" – írta első Twitter-posztjában az MLSZ, majd nem sokkal később a teljes keretet is közzétette a szövetség.


A 20-szoros válogatott Bogdán Ádám legutóbb a 2016-os Eb-t megelőzően, 2016 március 26-án szerepelt a válogatottban, a horvátok elleni (1–1) felkészülési meccsen. Sokáig úgy tűnt, akár az Eb-keretbe is bekerülhet, de az akkori szövetségi kapitány, Bernd Storck nem vitte el a franciaországi tornára. A 33 éves kapus az elmúlt években hosszú ideig nem játszhatott sérülés miatt, majd 2018-ban a Liverpooltól a skót Hibernianhoz szerződött, tavaly pedig a Ferencvároshoz igazolt. Az NB I-ben idén, április 17-én, a Kisvárda ellen debütált az FTC-ben, s azóta csapata mindegyik NB I-es meccsén ő védett, összesen négy találkozón (ezen kívül két Magyar Kupa-mérkőzésen és az FTC II-ben két NB III-as meccsen védett a 2020–2021-es idényben).

„Amikor megtudtuk, hogy felemelték a keretlétszámot, akkor azért gyanítható volt, hogy még egy kapus helyet kap majd Marco Rossi keretében, és őszintén szólva megfordult a fejemben, hogy én is megkaphatom a lehetőséget – idézi a fradi.huBogdán Ádámot.Csapatszinten remek dolgokat értünk el, de nekem nem volt egyszerű év. Nagyon büszke vagyok az utóbbi időben mutatott teljesítményemre. Az élet teljesen meglepő dolgokat tud produkálni, különösen akkor, ha az ember nem veszti el a hitét, ha napról napra keményen küzd és csinálja a feladatát. Ez így volt az én esetemben is. Az utóbbi időszakban úgy tudtam lehozni a mérkőzéseket, ahogy azt elvárom magamtól, annak ellenére, hogy sokáig nem voltam meccsben. A kerethirdetés előtti négy-öt találkozó nagyszerű időben jött, hiszen itt megmutathattam, hogy milyen teljesítményre vagyok képes, és fel tudtam hívni magamra a figyelmet. A keret kialakításában valószínűleg sokat nyomott a latba, hogy korábban már húsz alkalommal játszhattam a nemzeti csapatban. Az, hogy öt év után ismét ott lehetek a nemzeti csapatban, hatalmas motivációt ad az előttem álló időszakra. Ez olyan mentális pluszt jelent, amire mindig is szüksége van egy játékosnak. Ez egy újabb visszaigazolás, hogy jól végzem a munkámat. Nagyon felszabadító érzés, hogy ezt sikerült elérnem.”

Bogdán Ádám a válogatottban is lehetőséget kaphat (Fotó: Micheller Szilvia)
Bogdán Ádám a válogatottban is lehetőséget kaphat (Fotó: Micheller Szilvia)

Az MTK-tól az FC Dallashoz szerződött, első NB I-es idényében kilenc gólt szerző Schön Szabolcs eddig a korosztályos válogatottban szerepelt csak, most ő is bizonyíthat, nem rég a Nemzeti Sport Online-nak is beszélt arról, hogy bízik a meghívóban, és ha számít rá a kapitány, hazatér új klubjától a válogatotthoz. Az NB I góllövőlistáját vezető Hahn Jánossal kapcsolatban Rossi már korábban elmondta a Nemzeti Sportnak, hogy számít rá a bő keretben.

HAHN JÁNOS VELÜNK NÉZTE MEG A KERETET

A teljes keret:

Schön és Hahn mellett nem szerepelt még a válogatottban a kerettagok közül a Fehérvár jobbhátvédje, Bolla Bendegúz, a Puskás Akadémia védője, Spandler Csaba, valamint csapattársa, a kapus Tóth Balázs, de utóbbi a keretben már legutóbb is ott volt.

„Ahogy korábban már többször elmondtam, főként azokra a játékosokra számítok, akik oroszlánrészt vállaltak az Eb-kijutásból és a Nemzetek Ligája-feljutásból – idézi az mlsz.hu Marco Rossi szövetségi kapitányt. –Ugyanakkor az is fontos szempont volt, hogy többségük többnyire játékban legyen, rendszeresen játsszon a klubjában. Az egyetlen kivételt Szoboszlai Dominik jelenti, aki januári klubváltása óta nincs játékban, azonban jelenleg ő az első számú tehetségünk, a válogatott egyik kulcsembere. Ha június elsejéig megfelelő állapotban lesz, akkor számítani fogok rá a szűk keretben is. Ha viszont nem, akkor kénytelenek leszünk visszaengedni klubjához.”

A névsorból jól látszik, hogy azok a játékosok, akik tavaly főszerepet játszottak az Eb-szereplés kiharcolásában, a sérült Kalmár Zsoltot leszámítva helyet kaptak a keretben. Viszont Bogdánon kívül nincs olyan játékos a névsorban, aki sem tavaly, sem az idei vb-selejtezőkön nem szerepelt, de korábban volt már válogatott. Így például a héten a válogatottal kapcsolatban nyilatkozó, 108-szoros válogatott rekorder Dzsudzsák Balázs vagy például a pozsonyi Slovanban jó idényt produkáló Holman Dávid sem kerül vissza a keretbe. Nincs rajta továbbá a harmincas listán a tavaly még kerettagságig eljutó játékosok közül a tavasszal a klubjában háttérbe szoruló Bese Barnabás (Leuven) és Gyurcsó Ádám (NK Osijek), de hiányzik a sérüléssel bajlódó Könyves Norbert (ZTE) is, vagy a márciusban debütáló Géresi Krisztián (PAFC).

A keret legtöbbszörös válogatottja és egyben korrekordere a 33 éves (Nikolics Nemanjánál néhány héttel idősebb) csapatkapitány, Szalai Ádám, aki hetvenszer játszott eddig a nemzeti csapatban, 23 gólt szerzett. A legtöbb játékost, egyaránt ötöt a Ferencváros és a Mol Fehérvár adja a bő keretbe. A 30-as keretből 14-en légiósok, 16-an az NB I-ben játszanak (a 14-ben már Schön Szabolcs is benne van, igaz, még nem játszott új klubjában).

A magyar válogatott felkészülési programja már ismert. Május 17-én kezdődik a felkészülés Telkiben, javarészt az itthon játszó, a bajnoki szereplésüket egy héttel korábban befejező futballistákkal. Május 25-től az ausztriai edzőtáborba utazik a csapat, a keret ott válik teljessé a németországi légiósok csatlakozásával. Rossi a tervek szerint június 1-jén hirdeti ki a szűkített Eb-keretét. Június 4-én Ciprussal, június 8-án Írországgal játszik felkészülési mérkőzést válogatottunk az újpesti Szusza Ferenc Stadionban a június 15-i, Portugália elleni Eb-rajtot megelőzően, amikor a Puskás Arénában fogadják a mieink az Eb-címvédőt.

MARCO ROSSI KERETHIRDETÉS UTÁNI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA ITT OLVASHATÓ!

AZ EB-RE KÉSZÜLŐ BŐ KERET*
Kapusok:
Bogdán Ádám (Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)
Védők:
Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár FC), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár), Kecskés Ákos (FC Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros),Willi Orbán(RB Leipzig – Németország),Spandler Csaba (Puskás Akadémia),Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd),Gazdag Dániel (Bp. Honvéd),Holender Filip(Partizan Beograd – Szerbia),Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia),Loic Nego(Mol Fehérvár),Schäfer András (DAC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország)
Támadók:Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), Varga Roland (MTK Budapest)

*Az Eb-re 26 játékos nevezhető.
EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik