Easy? – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2022.10.30. 23:43

A Marco Rossival készült interjú részben visszatekintés, részben értekezés a jövőről – vagy ha úgy jobban tetszik, már a magyar labdarúgó-válogatott Szalai Ádám utáni időszakáról. Én mindenekelőtt a kapitány utolsó kérdésre adott válaszának egy részére utalnék, amelyben kifejti, élete legjobb és legszerencsésebb döntése, hogy tíz éve Magyarországra jött. Olyan élményekben volt része, amelyek megváltoztatták az életét. Nos, ha a mi életünket a válogatott eredményei nem is változtatták meg, közérzetünk finoman fogalmazva is javult (gondolom, a Honvéd-szurkolóké még inkább...).

Ami a múltból a jövőbe vezet: az olasz szakember tisztában van azzal, a múltból nem lehet megélni, annyit persze érdemes elraktározni, hogy válogatottunk presztízse nőtt. A kapitány tökéletesen látja, hogy a Nemzetek Ligája A-ligájában elért második helyezés (Olaszország mögött, Németország és Anglia előtt a csoportban) arra elég volt, hogy az Eb-selejtezőn együttesünket az első kalapból sorsolták, de semmi több.

Marco Rossi nem zárja ki, hogy a kontinensbajnoki kvalifikációban nehezebb dolgunk lehet, mint az NL A-osztályában, mivel az ellenfelek készülnek ránk – ha úgy jobban tetszik, értékesebb a skalpunk –, s nem mellékesen csoportunkban (Szerbia, Montenegró, Bulgária, Litvánia) esélyesek vagyunk, ami elvárásokat támaszt – ez a kapitányi regnálása előtti időszak tapasztalatai szerint nem mindig hatott pozitívan a csapat teljesítményére. Ne hallgassuk el, nemcsak az NL-ben, hanem a legutóbbi Eb-n is sztárcsapatok ellen futballoztunk, vélhetően át kell alakítani a stílust, kezdeményezőbbnek lenni, dominánsabbnak a labdabirtoklásban. Rossi azt reméli, Luxemburg és Görögország ellen lesz alkalom a gyakorlásra.

Ami a taktikát illeti, a kapitány nem váltana csapatszerkezetet, azzal, hogy az Ulszanban jól teljesítő Ádám Martin az első számú kiszemelt Szalai Ádám posztjára; ugyanakkor előfordulhat, hogy a mozgékony csapatjáték érdekében a Dél-Koreában légióskodó bivalyerős támadónál kevésbé statikus futballista kap lehetőséget a csatársorban.

Marco Rossi arról is beszélt, hogy az NL-sorsolást követően a közösségi oldalát kezelő rokona (vele egyeztetve) viccesen odabiggyesztette a csoport mellé: Easy, azaz könnyű. Az Eb-selejtező sorsolása után sokan biztosra veszik, válogatottunk nagy esélyes, legalább a második helyen besétál a 2024-es németországi Eb mezőnyébe.

Luigi Di Razza helyében azért feltenném a kérdést: easy?

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik