Dominik mindig vagány fiú volt – edző édesapja nem félti Szoboszlait

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2019.03.19. 09:02
null
Szoboszlai Dominik az U19-es válogatott tavaly őszi, Szlovénia elleni mérkőzésén (Fotó: Török Attila)
A korábbi élvonalbeli labdarúgó, Szoboszlai Zsolt nem félti a fiát, Dominikot attól, ha csütörtök este a pályán kap lehetőséget a bizonyításra címeres mezben.

 

Beválogatása, valamint a vasárnapi, Innsbruck ellen szerzett gólja miatt az RB Salzburg támadó középpályása, Szoboszlai Dominik a válogatott keret leginkább érdekes játékosa. A tizennyolc éves ifjú korábban a korosztályos csapatokban meghatározó szereplő volt, s most akár a legmagasabb szinten is megmutathatja magát – és ettől a megméretéstől nem is félti a korábbi élvonalbeli labdarúgó, a karrierépítés kapcsán a legfontosabb edző, az édesapa, Szoboszlai Zsolt.

„Természetesen a fiam válogatottbéli produkciójára – feltéve, hogy lehetőséget kap Marco Rossitól – nagyon kíváncsi vagyok – mondta rivaldafénybe kerülő fiáról a Lombard FC Tatabánya korábbi NB I-es játékosa. – Nyilván mint édesapa elfogult vagyok vele, de mint edző is azt gondolom, attól nem kell tartani, hogy megijed a lehetőségtől vagy összeroppan a felelősségtől. Dominik mindig is vagány fiú volt, és itt van erre a legfrissebb példa: néhány nappal ezelőtt a Napoli elleni Európa-liga-mérkőzésen harmincezer néző előtt mutatkozhatott be a Salzburgban. Ha valaki látta azt a mérkőzést, és azt hallja, az egyik futballistának az volt az első mérkőzése, szerintem nem Dominikra gondolna... Őt feldobja a tét, doppingolja, ha nagyok az elvárások vele szemben.”

Az édesapának edzőként nyilván döntő szerepe volt abban, hogy a gyereke immár harmadik éve külföldön tanulja a futballt s hogy ilyen szintre eljutott. Szoboszlai Zsolt azt mondja, próbálta tudatosan profi futballistának nevelni a fiát (és a miatta is létrehozott nevelőegyesületben mindenki mást), igyekezett mindig a realitás talaján tartani a srácot.

„Nem engedtem soha, hogy álmodozzon, a reális célok kitűzésében támogattam. Dominik harmadik éve él Salzburgban, rengeteg csatát kellett megvívnia azért, hogy az első csapatban, tétmérkőzésen is pályára léphessen. Megküzdött azért, hogy a játékostársak elfogadják, az edzői, a nevelői elismerjék. Ám még most is lépésről lépésre kell haladnia, elérhető célokat kell kitűznie, és azokért kell dolgoznia. Lehet álmodozni arról, hogy ő lesz a Barcelona csapatkapitánya, de jobb, ha a földön marad és arra fókuszál, hogy meghatározó ember legyen Salzburgban, támadó középpályásként adjon gólpasszokat, rúgjon gólokat. Ha mindez megvalósul, akkor jöhet a következő lépés.”

A nevelés, a tehetségek gondozása állandó és vitatott téma a magyar futballban, Szoboszlai Zsolt szerint fia esetében is az volt a döntő, hogy egyéniséget, önálló karaktert próbált faragni belőle, és a jelek szerint sikerrel járt.

„Elfogultan azt mondom, nyugodtan be lehet tenni a gyereket a szlovákok vagy a horvátok elleni selejtezőn, ettől cseppet sem féltem Dominikot, mert nyugodt, higgadt típus a pályán is. Kellő önbizalma van, amit itthon sokan nagyképűségnek minősítenek, míg ugyanezért a határozottságért külföldön elismerik.”

A fiatal támadó középpályást Bernd Storck és Georges Leekens is meghívta a válogatott keretébe, de pályára egyikük sem küldte. A 2020-as Európa-bajnokságra való kijutás szempontjából két kulcsfontosságú mérkőzés előtt áll a magyar válogatott, és egyre aktuálisabb a kérdés: Marco Rossi alkalmasnak látja-e az időpontot arra, hogy ilyen fontos meccseken újoncot avasson?

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)
VÉDŐK: Baráth Botond (Sporting KC – Egyesült Államok), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Arisz – Görögország), Lang Ádám (CFR Cluj – Románia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Vinícius (Mol Vidi FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:Gazdag Dániel (Bp. Honvéd), Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kalmár Zsolt (DAC – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Pátkai Máté (Mol Vidi FC), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)
TÁMADÓK:Balogh Norbert (APOEL – Ciprus), Dzsudzsák Balázs (Al-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek), Holender Filip (Bp. Honvéd), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik