Nemzetisport.hu nyomtatott 2007.09.19 17:30 Frissítve: 2012.05.02 02:41

Kisteleki és Platini Gera kiállításáról is beszélgetett Helsinkiben

Negyven ország futballvezetői, valamint a FIFA és az UEFA legfelsőbb szintű irányítói voltak jelen kedden Helsinkiben a Finn Labdarúgó-szövetség megalakulásának századik évfordulóján. A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapjának, az mlsz.hu-nak a tájékoztatása szerint Kisteleki István és Michel Platini ismételten elemezte Gera Zoltán törökök elleni kiállításának körülményeit.

Kisteleki István szóbahozta Gera kiállítását is
Kisteleki István szóbahozta Gera kiállítását is
"Ahogy minden alkalommal a maximális helytállást várjuk el játékosainktól a válogatott meccseken, ugyanolyan odaadással igyekszünk mi is képviselni a magyar labdarúgás érdekeit, itthon is, külföldön is" - nyilatkozott a honlapnak a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Kisteleki István.

"Meggyőződésünk, hogy futballunk rendelkezik azzal a nemzetközi megbecsüléssel, amelynek köszönhetően teljesen természetes, amikor hallatjuk a hangunkat ilyen, és hasonló esetekben."

Emellett Ksteleki István elmondta, hogy úgy érzi mindent elkövetett annak érdekében, hogy Gera Zoltánt ne tiltsák el az ominózus törökök elleni kiállítását követően. A Platinivel folytatott tárgyalás alapján legalább is az elnök mindenképp optimista.

"Úgy érzem: ebben a konkrét ügyben megtettünk mindent, s a Platinivel folytatott tárgyalást követően ebben a tudatban várjuk az UEFA fegyelmi bizottságának csütörtöki döntését"- zárta mondandóját az elnök.

A Finn Labdarúgó-szövetség megalakulásának 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen jelen volt a már említett Platini mellett a FIFA elnöke, Joseph Blatter is. A magyar szövetséget Kisteleki mellett Bienerth Gusztáv nemzetközi igazgató képviselte.

2022.09.27 23:28:32

Magyar válogatott nemzetisport.hu

2022.09.27 20:03:28

Magyar válogatott nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A legjobban talán egy hetven fölötti bácsi fogalmazta meg, a szurkolók érzéseit: »Én már sok mindent megéltem, sok nagy klasszist megcsodálhattam a magyar labdarúgásban, de sosem gondoltam volna, hogy még egyszer az életemben azt fogom látni, hogy a németeket és az angolokat is legyőzzük. Ez a csapat példakép lehet a fiatalok számára…«

2022.09.27 19:53:50

Magyar válogatott nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Ép ésszel felfoghatatlan változás.

2022.09.27 00:24:57

Magyar válogatott nemzetisport.hu

2022.09.26 23:42:43

Magyar válogatott nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. A bizalom akkor értékelődik fel igazán, ha a hűségnek tétje van.