KRASZ EMILnyomtatott 2006.10.12 20:38 Frissítve: 2010.10.28 02:39

Bozsiknak számot kell adnia az elnökség előtt

Amilyen jól rajtolt barátságos mérkőzéseken, olyan rosszul folytatta tétmeccseken a Bozsik Péter szövetségi kapitány által irányított magyar válogatott. A szakembernek eddigi munkájáról a Magyar Labdarúgó-szövetség október 26-i elnökségi ülésén kell számot adnia. Amennyiben az elnökség úgy dönt, hogy nem fogadja el a beszámolóját, úgy máris feltételezhető, megvonja a bizalmat a trénertől és új kapitány után kell néznie az elnökségnek.

Kisteleki István elnök szerint szó sincs kapitánykérdésről! Legalábbis részéről, de döntési helyzetben az MLSZ elnöksége van
Szabó Miklós
Kisteleki István elnök szerint szó sincs kapitánykérdésről! Legalábbis részéről, de döntési helyzetben az MLSZ elnöksége van

Persze, ne szaladjunk ennyire a történtek elé, hiszen mindjárt maga a szövetség első embere, Kisteleki István elnök nyugtatta meg a kedélyeket: szó sincs kapitánykérdésről! Legalábbis részéről továbbra is feltétlen a bizalom a Bozsik-Détári páros iránt. Igaz azzal ő is tisztában van, kapitánykérdésben az elnökségek kell kimondania a végső szót.

Azt a honi futball pillanatnyilag első embere sem tagadta, hatalmas pofon után van a magyar labdarúgó-válogatott, illetve közvetetten a magyar futball. És ez még nem is az egyetlen volt a közelmúltra visszatekintve…

Szavazás

Menjen vagy maradjon Bozsik Péter?

Írja be az itt látható számot!
Bozsik Péterrel szemben eleve nem voltak irreálisak az elvárások – lásd még Eb-győzelem, de még a kontinens-bajnokságon való biztos részvétel sem -, az elnök szerint a magyar futballvezetés már azzal is tökéletesen elégedett lenne, ha a következő sorsoláskor egy kalappal előrébb kerülne, mint ahol legutóbb volt.

Ez szám szerint az 5. kalapot jelentette: a görög, török, norvég, bosnyák négyes elénk sorolták, a moldovai és máltai duót mögénk.
Persze, egy Málta elleni vereséget követően másnap kár hosszas gondolatokat kifejteni a vb-selejtezők beosztását illetően. Emlékezhetünk rá, milyen nagy felzúdulás kísérte a magyar futballtársadalomban élőktől ezt az 5. kalapos kiemelést, senki sem mondta: helyünkön vagyunk, illetve még így is túl lettünk értékelve.

Az elnök részéről így jobb híján maradnak a régi sablonok: jelentős állami támogatás hiányában kár lenne fejlődésről beszélni. Amennyiben nem változik sürgősen a helyzet, az nemhogy jobbra, hanem még ennél is rosszabbra fordulhat. Ezen a pontot tért ki az elnök a kapitány és válogatott játékosok felelősségére is, de mint mondta: nem lehet kizárólag őket felelőssé tenni a kudarc miatt.

Máltát jelenleg a 144. helyen jegyzik az aktuális világranglistán és bár Magyarország jelenleg az 59. helyen áll, az elnök szavaiból kiindulva elkezdhetjük helyünket keresni az alsó fertályban, ahol bőven van még hely legyőzőink alatt is a 198 nemzetet tartalmazó listán.

Bozsik Péter nyögvenyelős, de győztes mérkőzésen mutatkozott be a magyar válogatott kispadján május 24-én - Új-Zéland ellen 2-0 -, majd jött a vb-re készülő, ott az egyik titkos esélyesként számító Anglia ellen idegenben egy tisztes vereség – 1-3 -, a felkészülési időszak az osztrákok idegenbeli legyőzésével – 2-1 – lett teljes.

Aztán eljött a tétmeccsek ideje, amelyen eddig három vereség és egy győzelem a mérleg. Nyitányként hazai pályán kínos bemutatkozás a selejtező-sorozatban Norvégia ellen – 1-4 -, de jött egy gyors javítás, egy remek győzelem Bosznia és Hercegovina otthonában – 3-1-, amellyel visszajött a hit, a bizalom.

Mindez viszont ismét veszni látszik: az elmúlt hétvégén a törökök a Puskás-stadionban nyertek 1-0-ra, majd szerdán Máltán is vesztesen – 1-2 - hagyta el a pályát a magyar együttes.

BOZSIK PÉTER VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEI:
dátum mérkőzés jelleg
május 24. barátságos
május 30. barátságos
augusztus 16. barátságos
szeptember 2. Eb-selejtező
szeptember 6. Eb-selejtező
október 7. Eb-selejtező
október 11. Eb-selejtező
2021.04.14 09:47:02

Magyar válogatott BABJÁK BENCE

A Leipzig hátvédje szerint karrierje legszebb pillanata lesz, amikor több tízezer drukker előtt képviselheti Magyarországot a nyári Eb-n.

2021.04.13 23:54:00

Magyar válogatott SOMOGYI ZSOLT

NS-VÉLEMÉNY. Nemcsak labdarúgóként, emberként is nagyon elégedettek vele.

2021.04.13 23:42:19

Magyar válogatott S. T. J.

2021.04.13 12:09:10

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

Hiába telt el több mint fél évszázad, képtelenség indulatok nélkül olvasni az 1941. áprilisi mérkőzésről írottakat.