K. K.online 2004.04.09 20:31 Frissítve: 2012.02.01 02:47

A végzetes szívritmuszavar

Mint pénteki számunkban már írtunk róla, a portugál sajtó értesülései szerint Fehér Miklós halálát veleszületett szívrendellenesség okozta, és a tragédiát sajnos semmilyen körülmények között nem lehetett megakadályozni. Ezt a megállapítást azonban a család nem fogadja el, és a hivatalos információkra vár, amely állítólag két-három hét múlva érkezik meg. Megkérdeztünk egy magyar orvost, hogy milyen okok vezethetnek a szívmegnagyobbodás kialakulásához.

Vélhetôen néhány, a szívmûködésért felelôs sejt vezethetett Fehér Miklós tragikus halálához (Fotó: Németh Ferenc)
Vélhetôen néhány, a szívmûködésért felelôs sejt vezethetett Fehér Miklós tragikus halálához (Fotó: Németh Ferenc)
"Fehér Miklós halála természetesen az orvostársadalmat is megrázta – mondta dr. Keltai Mátyás, az Országos Kardiológiai Intézet professzora. – Persze mi láttunk és látunk halálesetet a munkánk során, ám az teljesen más, amikor, mondjuk, egy teljes életet élt, nyolcvan év feletti ember távozik el, mintha egy fiatal szervezete mondja fel a szolgálatot éppen a szemünk, azaz a világ szeme előtt. Miután erre megkértek, beszélek a lehetséges okokról, de teljes felelősség nélkül, hiszen megközelítőleg sem ismerem a portugál orvosok által, Fehér Miklósnál talált eltéréseket."A professzor elmondta: hirtelen halál létezik, előfordulhat csecsemőkorban, fiatalkorban és felnőttkorban is.
Persze a nagy kérdés az – és erre Fehér Miklós tragédiája döbbentett rá mindenkit –: miért halhat meg hirtelen egy életerős, edzett ifjú sportoló?… Azt már több orvos elmondta, hogy a sportolóknál – akik nagy terhelést kapnak napról napra – az edzés következtében kialakulhat mérsékelt szívnagyobbodás. Az orvos szerint azonban ez természetes, nem káros, a baj az, ha nem természetes ok miatt következik be a szív megnagyobbodása.

Fotógalériánk az elhunyt válogatott labdarúgóról:
"Az ilyen tragédiáknak különféle okai lehetnek. Mint hallani, portugál lapok arról számolnak be, hogy a futballista halálát szívnagyobbodás okozta. Nos, a szívnagyobbodást sok minden előidézheti. Egy átlagembernek körülbelül akkora a szíve, mint a saját ökölbe szorított keze. A szívet három rendszer együttműködéseként képzelhetjük el. A lényeget próbálom közérthetően megfogalmazni, bár nem könnyű… A szívizomzat folyamatosan, percenként hetven, nyolcvan alkalommal, éjjel-nappal összehúzódik, ám csak akkor tudja tökéletesen végezni a munkáját, ha a másik két rendszer is problémamentesen dolgozik. Az ingerképző-ingervezető csatornákban néhány sejt generálja és adja tovább az ingerületet a szívizomnak, és ha az ingerület lejut a szívizomsejthez, akkor indul meg az összehúzódás. Az ingerképző és ingerületvezető hálózat finom, vékony rendszer, szabad szemmel nem látható, sőt a boncolásnál sem egyszerűen mutatható ki. Ha az ingerület eljut az izomsejtekhez, akkor azok összehúzódnak, és kilökik azt a vérmennyiséget, amire a szervezet többi részének szüksége van."
És itt lép működésbe a harmadik rendszer, a vérellátás.
Ami biztos: több összehúzódáshoz több vér kell. Tehát ahhoz, hogy egy edzésben lévő szív jól dolgozzon, rengeteg vért kell áteresszenek az erek. A professzor által említett három rendszer összhangja tehát elengedhetetlen a hibátlan szívműködéshez.
"A professzionális sportolóknál a három rendszer egyenes arányban kell fejlődjön, és mivel kialakulhat a bizonyos szívnagyobbodás, ezért nem csupán a szívizomnak kell többet és hatékonyabban dolgoznia, hanem az egész szervezetnek több vérre van szüksége. Tehát a szívhez tartozó koszorúerek mennyisége és vérszállító kapacitása is megnő. Ha ez nem így van, akkor tünetek, betegség lép fel."
Dr. Keltai Mátyás szerint Fehér Miklós egészségesen megnagyobbodott szívében talán volt egy olyan – vélhetően születési – rendellenesség, ami olyan kóros ingerképződési problémát szült, és emiatt a szívében ritmuszavar keletkezett.
"Létezik olyan betegség, ahol a szív jobb kamrájának egyes területein az izomsejtek helyett ingerképző sejtek, zsírsejtek fejlődnek ki, és a különböző sejtek a különböző ingereket rendezetlenül közvetítenek a szívizomnak, ami szívritmuszavarhoz vezet. Szörnyű volt látni, hogy a ritmuszavarnak ez a súlyos formája, ami többnyire időben végzett elektromos kezeléssel megszüntethető, ennél a rendkívül szimpatikus fiatalembernél minden próbálkozás ellenére a halálhoz vezetett."
2021.05.09 00:02:14

Magyar válogatott BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. A lényeg azonban mindezek mellett, sőt előtt az, hogy újra országos üggyé vált a kerethirdetés. Visszakaptuk egyik kedvenc játékunkat, amelyet már örökre elveszettnek hittünk.

2021.05.07 16:17:57

Magyar válogatott P. K.

Megnéztük Marco Rossi bő keretét, ki mennyire van játékban – többen is kiemelkednek.

2021.05.07 16:40:42

Magyar válogatott THURY GÁBOR

A két vb-selejtező után a jugoszlávok elleni idegenbeli futballmeccset megkülönböztetett figyelem kísérte.

2021.05.07 12:15:36

Magyar válogatott L. PAP ISTVÁN

Bécsben olyan ihletett állapotban védett, hogy nemcsak országos népszerűségre tett szert…