Fazekas Róbert megdobta az olimpiai A-szintet

Vágólapra másolva!
2012.04.27. 09:03
null
Diszkoszvetőnk már a londoni olimpiára készülhet (Fotó: Reuters)
Címkék
A San Diegó-i La Jollában zajló atlétikai viadalon Fazekas Róbert 65.14 métert ért el diszkoszvetésben, így teljesítette a célját, megdobta az olimpiai A-szintet, számolt be minderről a nyugat.hu.

Fazekasnak ez volt a harmadik versenye az Amerikai Egyesült Államokban, a korábbi kettőn csak centikkel maradt el a kiküldetéshez szükséges szinttől. La Jollában elsőre összejött neki a 65 méter feletti eredmény.

„Amiért jöttem, teljesítettem, örülök neki, hogy megvan a szint, és elkezdhetek megint dolgozni, hogy teljesüljön a végső cél, hogy ott lehessek a londoni olimpián a fináléban. Ez kemény dió volt, de örülök, hogy túl vagyok rajta. Mindig az ilyen kötelező feladatok a legnehezebbek – nyilatkozta Fazekas Róbert, aki a kvalifikációt érő dobás után többet már nem is állt dobókörbe. – Mivel nem tudtuk pontosan, mikor kezdődik a viadal, a rengeteg induló miatt már délben itt voltunk a pályán. A negyven dobó miatt pedig fél ötkor került rám a sor. Nem tagadom, teljesen leszívott fejben a várakozás, ráadásul három kísérlet után újabb bemelegítés következhetett volna, mert a legjobb kilencnek egy új döntőt is rendeztek. Megmondom őszintén, ezt kivárni már nem volt lelkierőm. Köszönöm mindenkinek, aki segített, hogy a csoporttal eljöjjünk San Diegóba, nagyon fontos két hét volt ez a londoni felkészülés során.”

Annus Adrián tanítványa több versenyen már nem indul, ám az edzések folytatódnak Amerikában is, Hudi Ákos, Kürthy Lajos és Savanyú Péter pedig szombaton is dobókörbe áll.

„Az egyik legfontosabb célja ennek az edzőtábornak az volt, hogy Robi a tavalyi, rosszul sikerült év után megdobja az olimpiai szintet, így a mai nap után azt gondolom, maradéktalanul elégedettek lehetünk – mondta Annus Adrián. – Nagy dolognak tartom, hogy a körülmények ellenére első dobásra sikerült teljesíteni a hatvanöt métert, de tisztában vagyunk vele, hogy nagyon nehéz, munkával teli három hónap vár még ránk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik