A Kemény-csapat másodszor is legyőzte Kanadát

Vágólapra másolva!
2012.06.07. 07:32
null
A mieink figyeltek Kemény Dénes tanácsaira (fotó: MIrkó István – archív)
A magyar férfi vízilabda-válogatott a héten Kanadával gyakorol, és csütörtökre virradóra második alkalommal csapott össze a tengerentúli gárdával. Akárcsak az első összecsapáson Vancouverben (13–9), a második, victoriai fellépésen is a mieink nyertek, ezúttal 13–7-re.

 

A vlv.hu beszámolója szerint magyar válogatott szerzett vezetést az összecsapáson, de a Kevin Grahamet is a soraiban tudó hazaiak az első negyedben jól tartották magukat, az első nyolc perc végén 3–3 volt az állás.

KEMÉNY: JÓT TETT A KÖRNYEZETVÁLTOZÁS
„Elkezdtünk átesni a nagy munka okozta fáradtság holtpontján, és bár ma is sok döntési hibát követtünk el hátul és elöl is, már szép akciókra is futotta. A játékosok és a stáb tagjai is úgy érzik, hogy a tengerentúli edzőtábor jót tett, sokat tudtunk dolgozni, tanulságos mérkőzéseket játszottunk, és a környezetváltozás mindenkire jó hatással volt” – nyilatkozta a találkozó után a kapitány a vlv.hu-nak.

A második negyed ugyanakkor remekül sikerült olimpiára készülő válogatottunk számára: a mieink négyszer is betaláltak, sőt, a nagyszünet előtt nem sokkal Szécsi Zoltán büntetőt is védett, így a mieink 7–3-as előnnyel vonulhattak pihenőre.

Kemény Dénes csapata a második félidőben is tartotta előnyét, a hajrában még növelni is tudta a különbséget, és végül 13–7-re nyert. A találkozó végén az uszoda lelátója vastapssal búcsúztatta a magyar nemzeti együttest.

A magyar válogatott számára ez volt az utolsó fellépés az észak-amerikai túra során (a mérleg: két vereség az Egyesült Államoktól, döntetlen Horvátországgal és két győzelem a kanadaiakkal szemben), a csapat holnap utazik haza.

FÉRFI VÍZILABDA
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Kanada–Magyarország 7–13 (3–3, 0–4, 2–2, 2–4)
Gólszerzők: Hárai 2, Varga T. 2, Kiss G. 2, Varga Dániel 2, Vámos 2, Biros, Varga Dénes, Hosnyánszky

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik