Palermo: „40 milliót fognak érni a magyarok” – Zamparini realista vagy be van tépve?

Vágólapra másolva!
2016.09.04. 12:24
null
A Palermo elnöke, Maurizio Zamparini (mediagol.it)
A gyakori edzőváltások mellett, a hangzatos nyilatkozatairól is elhíresült Palermo-vezér, az elnök-tulajdonos Maurizio Zamparini a napokban újabb sziporkával hívta fel magára a figyelmet. A szicíliai klub első embere azt találta mondani a mediagol.it-nek az elmúlt fél évben szerződtetett két magyar játékosról, Balogh Norbertről és Sallai Rolandról, hogy a jövőben 40 millió eurót érnek majd. Önnek mi a véleménye Zampiriniről? Mennyire hihetünk neki, mennyire érdemes komolyan venni a nagyívű jóslatait?

 

„Balogh és Sallai negyvenmillió eurót fog érni. Nesztorovszki jól kezdett, de neki nem lesz helye a nagy bajnokok között" – beszélt az elmúlt fél évben szerződtetett három új játékosáról a Mediagolnak Zamparini, aki egyik személyes kedvencére, Baloghra bővebben is kitért. Érdekes, hogy míg az előző szezonban hiányolta a csatárt, most az első két fordulóban nem játszatta volna.

„Balogh nálam nem játszott volna az első két meccsen, mert húsz napig sérült volt. Idehoztam Embalót és Bentivegnát, nekik kellett volna játszaniuk, ahelyett, hogy Quaison szerepel csatárként. Ezek őrültségnek tűntek, mintha csak kísérletezgetett volna az edzőnk” – kritizálta finoman a nagy edzőfalóként ismert Zamparini Davide Ballardini vezetőedzőt, akit korábban már kétszer is menesztett.

A Palermo két meccsen egy pontot szerzett a Serie A nyitányán. A télen a DVSC-től érkezett Balogh Norbert és a nyáron a Puskás Akadémiától kölcsönvett Sallai Roland is pályára lépett mindkét meccsen, előbbi 70, utóbbi 56 percet játszott. Balogh és Sallai sérülés miatt egyaránt kihagyta a héten az U21-es válogatott Eb-selejtezőjét, Sallai azonban szombattól már újra együtt edz a tárasival Palermóban.

Önnek mi a véleménye, tényleg megérhet a jövőben akár 40 millió eurót is a két magyar légiós? Mennyire lehet komolyan venni Zamparini jóslatát? Szavazzon és mondja el véleményét kommentjében is!

SZAVAZÁS

Önnek mi a véleménye Zamparini nyilatkozatáról?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik