Mainz: Keményen dolgozom, és elég önkritikus vagyok – Szalai Ádám

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.03.03. 14:30
null
Szalai Ádám vezérré lépett elő a Mainzban (Fotó: mainz05.de)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Szalai Ádám mindent megtesz annak érdekében, hogy csapata, az FSV Mainz 05 az idény végén bent maradjon – olvasható a klub honlapján.

 

A 33 éves magyar válogatott támadó az egyik legnagyobb nyertese, hogy Bo Svenssont nevezték ki januárban a csapat élére. A Mainz legidősebb játékosa több mint egy év után került be a kezdőbe az Union elleni győztes bajnoki mérkőzésen, s mindent megtesz annak érdekében, hogy csapata ne essen ki a másodosztályba.

„Ha ehhez kétszer annyit kell futnom, akkor ezt fogom tenni” – nyilatkozta Szalai Ádám a mainzi klub honlapjának, és dicsérő szavakkal illette korábbi csapattársát, mostani edzőjét, akivel 2010 és 2013-ban együtt futballozott. – Bo már akkor is nagyon tiszta fejjel gondolkodott, nagyon erős játékintelligenciája volt. Mindig középső védő volt, így nagyon jól építette fel hátulról a játékot és taktikailag is képzett volt, ezért nem lepett meg, hogy edző lett.”

„A legfontosabb az, hogy fel lehessen ismerni a csapat játékstílusát és energikusságát, és ezt már sikerült elérnie az itt töltött rövid idő alatt is. Ez a mentalitás, hogy mindig mindent kiadjunk magunkból és a maximális szintre törekedjünk, gyakran megfigyelhető a játékunkban” – árulta el Szalai, akiről hasonló szép dolgokat mondott Svensson.

„Ádám jól edzett és megmutatta, hogy mindent megtesz a csapatért” – jelentette ki a dán vezetőedző.

A klubhonlap megjegyzi, a magyar válogatott támadó a mostani idényben 10 bajnokin lépett pályára, s ezeken kihozta magából a maximumot, legfőképp a fizikai erejével segítette a Mainz támadójátékát, valamint a letámadásokban is kiveszi a részét.

„Jelenleg csak az számít számomra, hogy a Mainz az élvonalban maradjon. Természetesen ehhez gólokkal szeretnék hozzájárulni. Ugyan sok szabad területet teremtek, párharcokat vívok, megtartom a labdákat és a labda elleni játékban a csapat első számú védekező embere vagyok elöl, de mégis csatár vagyok. Remélem, hogy a következő hetekben sikerül néhány gólt is szereznem. Keményen dolgozom azért, hogy ez összejöjjön és elég önkritikus is vagyok” – mondta Szalai Ádám, aki kitért a Schalke elleni meccsre.

„Egyetlen célunk van, hogy begyűjtsük a három pontot – hangsúlyozta. – Ez ismét nagyon fontos találkozó lesz, a Schalke minden bizonnyal szeretné kihasználni ezt a talán utolsó esélyét a kiesés elleni harcban, ezért a klubnál most úgy döntöttek, hogy változtatnak a vezetőedzői poszton.”

Szalai a 2013–2014-es idényben 40 tétmeccsen lépett pályára a Schalkéban, amely akkor még nem a kiesés elleni harcban volt érdekelt.

„Amikor eszembe jut a 2013–2014-es idény, amelyben harmadikok lettünk és a Bajnokok Ligáját is megjártuk, akkor biztos vagyok abban, hogy a klub újra visszatérhet erre az útra. De természetesen remélem, hogy nem pénteken kezdi el a felzárkózást – adott vágyainak hangot a magyar légiós, aki megjegyezte: jelenleg karrierje azon szakaszában jár, amikor már visszaadhat valamit az eddigi tapasztalataiból. – Úgy gondolom, a jelenlegi helyzetben, amikor a klub jövője a tét, rendkívül fontos, hogy néhány játékos összetartsa a csapatot, meghallgassa mások véleményét és segítsen. Én is megteszem ezeket a jelenlegi szerepemben, nemcsak azért, mert én vagyok a legidősebb a csapatban, hanem azért is, mert már korábban is játszottam a Mainzban. Most vagyok abban a szakaszban, amelyben valamit vissza tudok adni a klubnak, és ez nem más, mint hogy mindent megteszek azért, hogy Mainz a legfelsőbb osztályban maradjon.”

NÉMET BUNDESLIGA
24. FORDULÓ
PÉNTEK
20.30: Schalke 04–Mainz (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 23 16 4 3 67–32 +35 52
2. RB Leipzig 23 15 5 3 43–20 +23 50
3. Wolfsburg 23 12 9 2 37–19 +18 45
4. Eintracht Frankfurt 23 11 9 3 46–32 +14 42
5. Borussia Dortmund 23 12 3 8 48–31 +17 39
6. Bayer Leverkusen 23 10 7 6 41–26 +15 37
7. Union Berlin 23 8 10 5 36–26 +10 34
8. Freiburg 23 9 7 7 37–35 +2 34
9. Mönchengladbach 23 8 9 6 40–36 +4 33
10. VfB Stuttgart 23 8 8 7 44–36 +8 32
11. Hoffenheim 23 7 6 10 37–40 –3 27
12. Werder Bremen 22 6 8 8 26–32 –6 26
13. Augsburg 23 7 5 11 23–35 –12 26
14. 1. FC Köln 23 5 6 12 21–41 –20 21
15. Hertha 23 4 6 13 26–42 –16 18
16. Arminia Bielefeld 22 5 3 14 18–41 –23 18
17. Mainz 23 4 5 14 23–44 –21 17
18. Schalke 23 1 6 16 16–61 –45 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik