Légióssors: A mennyekben éreztem magam - Köteles

Vágólapra másolva!
2013.03.04. 08:44
Köteles László saját bevallása szerint a mennyekben érezte magát, miután a Genk tizenegyespárbajban búcsúztatta az Anderlecht labdarúgócsapatát a Belga Kupa elődöntőjében. A párharcot a magyar légiós zárhatta le: kapusunk azonban rendhagyó módon nem védett, hanem értékesített büntetővel vált főszereplővé.

„A gólvonalon állva elbizonytalanodtam, ám amikor én kerültem sorra a lövésnél, nem voltam ideges – nyilatkozta a belga voetbalkrant.com oldalnak Köteles László. – Protót figyeltem, azt néztem, melyik irányba mozdul el, de hosszan kivárt, döntenem kellett. Szerencsére jól választottam, a labda a hálóba került, én pedig a mennyekben éreztem magam."

AZ ÖSSZEFOGLALÓT ÉS A TIZENEGYESPÁRBAJT IDE KATTINTVA NÉZHETI MEG!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik