Légiósok: Vida Kristopher az első bajnoki góljára vár Lengyelországban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.07.05. 09:31
null
Vida Kristopher vasárnap a Tamás Márkkal felálló Slask Wroclaw ellen próbálkozhat a gólszerzéssel (Fotó: Getty Images)
A télen Dunaszerdahelyről Lengyelországba szerződött Vida Kristopher úgy érzi, egyre inkább megtalálja a helyét a dobogóért hajtó Piast Gliwicében.

 


Hét fordulót játszottak le a lengyel élvonal 2019–2020-as idényéből a május végi újraindítás óta, az alapszakasz befejeződött, a rájátszás is a végéhez közeledik. A bajnoki címvédő Piast Gliwicének már csak matematikai esélye maradt trónja megtartására, sőt, ha nem vigyáz, lemaradhat az Európa-liga-indulásról. A Vida Kristophert is alkalmazó csapat a rájátszás három mérkőzésén csak egyetlen pontot szerzett, és bár a hétvégi fordulót a második helyről várta, több botlás már nemigen fér bele, ha a dobogón akar végezni.

„Az aranyérem sajnos elúszott, így az Európa-liga-indulás elérése a cél – mondta lapunk érdeklődésére Vida Kristopher. – Az együttes játéka a hatékony védekezésen alapul, minden mérkőzést próbálunk nullára lehozni hátul, hogy elöl akár egy gól is elég legyen a győzelemhez. Az éllovas Legia Warszawa ellen is így szereztünk pontot az előző fordulóban, igaz, részben a védekező felállás és a sorozatos terhelés miatti pihentetés okán akkor nem léptem pályára.”

A 25 éves középpályás csapata legutóbbi hét mérkőzéséből hatszor a kezdőcsapat tagja volt, a bajnoki gól azonban még várat magára, eddig egy kupamérkőzésen talált a kapuba. Vasárnap a Piast Gliwice az őt egy pont lemaradással követő, Tamás Márkot is soraiban tudó Slask Wroclaw ellen lép pályára – talán most törik meg a jég?

„Nagyon remélem! Egy-egy új csapatnál mindig nehéz az első időszak, be kell illeszkedni, meg kell szokni a körülményeket, ez mind fontos része a későbbi kulcsemberré válásnak. A fejlődésemnek jót tett, hogy a lengyel bajnokságba igazoltam, továbbra is keményen dolgozom, és ha megszerzem az első bajnoki gólt, remélhetőleg a többi is követi.”

Február végén a DAC-tól érkezett Gliwicébe, azóta folyamatosan nyomon követi a dunaszerdahelyiek teljesítményét, szurkol nekik, hogy minél eredményesebbek legyenek.

„Ha tehetem, nézem a mérkőzéseiket, a Slovan ellenit is láttam, a vereség ellenére tetszett a csapat játéka. Bernd Storck jó választásnak tűnik a kispadra, de az igazat megvallva még kevés idő telt el az érkezése óta. Kíváncsi vagyok, mire lesz képes a csapattal a következő idényben. A magyar játékosokkal folyamatosan kapcsolatban vagyok, szurkolok a súlyos térdsérülést szenvedő Vida Máté minél előbbi visszatéréséért, ő fontos láncszeme az együttesnek. Remélem, a jövő nekik és nekem is sok sikert tartogat.”

EKSTRAKLASA, FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS,
4. FORDULÓ
Vasárnap
Piast Gliwice–Slask Wroclaw 17.30
Az élcsoport:
1. Legia Warszawa 65 pont, 2. Lech Poznan 57, 3. Piast Gliwice 54 (3 mérk.), 4. Slask Wroclaw 53 (3)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik