Légiósok: Tamás Márk maga mögött hagyná az elmúlt időszak nehézségeit

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.04.18. 21:16
null
Tamás Márk nehéz időszakon van túl (Fotó: slaskwroclaw.pl)
Szoros mérkőzésen játszott 1–1-es döntetlent a Wisla Kraków elleni kiesési „rangadón” a Slask Wroclaw a lengyel labdarúgó-bajnokságban. A meccs után Tamás Márk, a wroclawiak védője nyilatkozott a slasknet.com-nak, s elmondta, a döntetlen nem jó, de nem is rossz eredmény. A magyar válogatott futballista arról is beszélt, hogy reméli, maga mögött tudja hagyni az elmúlt, sérülés miatt nehéz időszakot.

„A döntetlen nem jó, de nem is rossz eredmény. A gólt egy egyszerű hiba után kaptuk, így ez eléggé bosszantó. Folytatnunk kell a munkát, muszáj, hogy többet járassuk a labdát, és a kialakított helyzeteinket minél nagyobb százalékban ki kell használnunk" – mondta Tamás Márk a Slask Wroclaw–Wisla Kraków mérkőzést követően. Hozzátette, a védelem mögé ívelt labdák okozták a legtöbb problémát számukra, valamint az, hogy a krakkóiak több embert játszattak a szélen, amivel az első percekben nem tudták felvenni a harcot.

„Úgy gondolom, mindenki egy kicsit ideges volt az elején, hiszen tudtuk, hogy mekkora súlya van ennek az összecsapásnak. Emiatt nézett ki az első félóra úgy, ahogy, nem tudtuk, hogyan reagáljunk a vendégek taktikájára. Ezután sikerült váltani és irányítani tudtuk a meccset" – folytatta gondolatait a magyar védő.

A hosszú ideig sérült, és sportsérvvel műtött Tamás Márk a mérkőzés mellett arról is beszélt, hogy az elmúlt időszak az egyik legnehezebb periódus volt a karrierje során, de reméli, hogy minden probléma megoldódott és mindet maga mögött tudja hagyni.

LENGYEL EKSTRAKLASA
29. FORDULÓ
Slask Wroclaw–Wisla Kraków 1–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik